Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Már F1-es autóval tesztelt a Red Bull védence

Már F1-es autóval tesztelt a Red Bull védence

RN365, PlanetF1
Röviddel azután, hogy megszerezte a Forma–1-es szuperlicenchez szükséges 40 pontot, egy korábbi autó volánja mögött már tesztelt is a Red Bull-kötelékében a bikások védence, Arvid Lindblad.

A Red Bull juniorakadémiájának jelenleg a mindössze tizenhét éves Arvid Lindblad az egyik, ha nem a legizgalmasabb versenyzője, akit a téli hónapokban nem más, mint a bikások tanácsadója, Helmut Marko nevezett a jövő potenciális F1-es bajnokának.

Egyelőre ez még távoli célnak tűnik, a brit versenyző azonban a debütáláshoz épp a télen került közelebb egy lépéssel, az óceániai regionális bajnokság megnyerésével (itt domináns formát mutatott, a tizenöt futamból hatot megnyert) ugyanis összegyűjtötte a még hiányzó licencpontokat, vagyis megszerezte a Forma–1-es „vezetői engedélyt.”

Ezzel eldőlt, hogy Lindblad 2025-ben szabadedzéseken is részt vehet a Red Bull, illetve a testvércsapat a Racing Bulls színeiben amellett, hogy a szezon során a Forma–2-ben fog versenyezni, ahol valószínűleg a győzelem lesz számára a cél.

Az Alpha Tauri 2023-as autója (Fotó: XPB)

Ami az F1-es lehetőségeket illeti, a RacingNews365 információi szerint Lindblad felkészítése már kezdetét is vette, a fiatal versenyző ugyanis pályára gurulhatott a Racing Bulls (akkoriban még Alpha Tauri) 2023-as autójával egy régi autós teszt keretén belül. A helyszín Imola volt, ahol a csapat a 2025-ös autó bejáratását tartotta.

Lindblad F1-es autót éles körülmények között most vezethetett először, egy bemutató keretén belül viszont tavaly már pályára vihette a Red Bull 2012-es versenygépét. Most két napot kapott a Racing Bullstól és a hírek szerint főnökei roppant elégedettek voltak vele.

Ami a Racing Bulls bejáratását illeti, az a Motorsport információi szerint jól sikerült: a csapat problémák nélkül teljesítette az előre meghatározott programot a 200 kilométeres távon (a filmes napok esetében ez a maximum).  Az új gépet mindkét versenyző, vagyis Cunoda Juki és az F1-es debütálásra készülő Isack Hadjar is pályára vitte.

Arvid Lindblad az F3-as mezőny tagjaként 2024-ben (Fotó: XPB)
Borítókép: Arvid Lindblad (Fotó: XPB)

További tartalmak