Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Hülkenberg: Idén építkezünk, de nem engedjük el az évet

Hülkenberg: Idén építkezünk, de nem engedjük el az évet

F1i
Bár a következő hónapok az építkezésről szólnak majd és az Audi érkezésére való felkészülésről, a Sauber a 2025-ös évet sem írja le és a pontszerzés lesz a célja – jelentette ki a csapathoz visszatérő Nico Hülkenberg.

Izgalmas időszak vár a svájci alakulatra: az „átmeneti” 2025-ös évad után az Audi gyári partnereként folytatják a Forma–1-es kalandot, az átalakulás pedig a háttérben már gőzerővel zajlik. A karikások folyamatosan bővítik a gárdát – legyen szó az eszközökről vagy a szakemberekről.

A 2025-ös év során valószínűleg további hírek érkeznek majd a bővülésről, miközben egyre erősebben átkerül majd a hangsúly a következő szezonra. Ez persze nem jelent egyet azzal, hogy a csapat elengedte az idei évet, amit nemrég rutinos versenyzőjük, Nico Hülkenberg is aláhúzott. A német jelezte, bár nagy az izgalom az Audi érkezése miatt, 2025-ben is bizonyítani akarnak.

„A légkör nagyon jó, pozitívak és vidámak vagyunk. Készen állunk az indulásra” – fogalmazott. „Ez az év bizonyos szempontból az építkezésről szól. A cél az, hogy versenyképesek legyünk és pontokat szerezzünk. Nem felejthetjük el, hol végeztünk tavaly. Ez egy nehéz kiindulópont.”

Audi F1 koncepció autó (Fotó: XPB)

„Keményen dolgoztunk a télen, de most még csak találgathatunk, ki hol tart. A lényeg az, hogy keményen dolgozzunk és kihozzuk a legjobbat a helyzetünkből a pályán és azon kívül is. Ha kapunk egy esélyt, élni fogunk vele” – folytatta a német, majd jelezte, természetesen már ő is figyeli a 2026-os előkészületeket is.

„Hosszú út áll előttünk és ez a folyamat még csak most indult el. Izgalmas dolgok zajlanak a színfalak mögött. Főleg számomra, hiszen német vagyok és egy német gyártóval dolgozhatok. Sok dologra kell figyelni, és már most izgatottan várom, hogy elinduljon a szezon” – magyarázta.

Bár 2025-ben Hülkenberg a mezőny egyik legidősebb és legrutinosabb versenyzője, jelezte, friss motivációval és újonci izgatottsággal várja a folytatást. „2023-ban és tavaly is jól mentek a dolgok. Így jutottam új lehetőséghez. Alapvetően erről van szó. Jól éreztem magam, valószínűleg jobban, mint eddig bármikor az F1-es pályafutásom során. Megélem a pillanatot.”

Nico Hülkenberg (Fotó: XPB)
Borítókép: Nico Hülkenberg (Fotó: Sauber)

További tartalmak