Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Elfogadta az FIA a monacói futamra szabott kerékcsereszabályt

Elfogadta az FIA a monacói futamra szabott kerékcsereszabályt

FIA
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) motorsport világtanácsa (WMSC) jóváhagyta a Monacói Nagydíjra szabott új kerékcsereszabályt, amivel látványosabbá kívánják tenni a tavaly „vonatozásba fulladó” megmérettetést.

A monacói verseny sosem az előzésekről volt híres, az utóbbi években pedig a széles autókkal még nehezebbé vált a manőverezés. A futam középpontjában sokszor a taktikázás áll, tavaly azonban ez a faktor is eltűnt a rajt utáni megszakítás miatt.

Mivel a piros zászlós időszakban engedélyezett a kerékcsere, a mezőny tagjai pedig éltek is ezzel a lehetőséggel, gyorsan eleget is tettek az „egy versenyen két keverék” szabálynak. Az új rajt után a mezőny már nem állt ki a boxba, a versenyzők pedig taktikai izgalmak nélkül vonatozták végig a versenyt. Ez többek között az F1 kereskedelmi igazgatójának, Stefano Domenicalinak is szemet szúrt.

A szakember jelezte, a helyzeten változtatni kell, az F1-es bizottság tagjai pedig a múlt heti évnyitót megelőzően tárgyaltak a lehetőségekről: felmerült, két kiállást kellene kötelezővé tenni a monacói futamon és az is, hogy mindhárom keveréket „használtatni kellene” a versenyzőkkel.

Fotó: XPB

Az FIA világtanácsa szerdai ülését követően hivatalos bejelentést tett a monacói futamra szabott kerékcsereszabállyal kapcsolatban: megerősítették, hogy 2025-ben két kiállást kell teljesíteniük a versenyzőknek, legyen szó száraz vagy esős futamról (változó körülmények között az „egy versenyen két keverék” szabály teljesíthető a köztes, vagy az esős abroncs bevetésével).

Noha korábban felmerült, a versenyzőknek nem lesz kötelező mindhárom száraz keveréket pályára vinniük, két kiállást viszont mindenkinek végre kell hajtania. Az FIA indoklásában is arról írt, a vezetőség szeretné izgalmasabbá tenni a megmérettetést.

„A motorsport világtanács felülvizsgálta a Monacói Nagydíjjal kapcsolatos, két kötelező kiállás bevezetésére irányuló javaslatot azzal a céllal, hogy javítsa a sportesemény látványosságát tekintettel az előzéssel kapcsolatos nehézségekre. Az F1-es bizottsággal folytatott megbeszélés után jóvá hagyták a szabályt, ami legalább három szettnyi gumiabroncs használatát írja elő. Amennyiben száraz futamról van szó, legalább két keverék használata kötelező” – fogalmaztak.

Speciális szabály egyébként eddig is vonatkozott a Monacói Nagydíjra, ahol a mezőny tagjainak „csak” 260 kilométert (ez 78 körnek felel meg) kell teljesíteniük, míg a többi megmérettetésen a nagydíjak versenytávja 305 kilométer.

Fotó: XPB
Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak