A délelőtti műszakra osztotta be Nico Hülkenberget a Sauber csapata a bahreini teszt nyitónapján. A német 55 kört teljesített új autójával, amikor az ebédszünet előtti utolsó órában kiszállt. A helyszíni tudósítók megjegyezték, Hülkenberg gondterheltnek tűnt, amikor levette a fejéről a bukósisakot, és miután már vissza sem ült az autóba, okkal feltételezhettük, hogy valami gond van a Sauberjével.
Hülkenberg ezt követően az ebédszünetben tartott hivatalos sajtótájékoztatót is kihagyta – hogy miért, azt sem az ottani riporter, sem a csapat nem magyarázta meg. Időközben kiderült, orvosi ellátásra szorult.
A Motorsport-Magazin beszámolója szerint miközben a csapat az autóján dolgozott, Hülkenbergnek valamilyen darab a szemébe repült. Emiatt hagyta ki a délelőtt utolsó bő fél óráját és a sajtótájékoztatót. A lap kiemelte, a vizsgálatok után Hülkenberget megnyugtatták az orvosok, hogy a második napon való szereplése nincs veszélyben, nem történt komoly sérülés.
Hülkenbergnek nem is jönne jól, ha ki kéne hagynia tesztnapot, hiszen ma vezethette először a C45-ös modellt. A Sauber ugyan tartott filmes napot korábban, ám azon a 2024-es autóját használta, ami az FIA szabályzata szerint még aktuális autónak számít.

A Saubernél egyébként nem Hülkenberg volt az egyetlen, aki kidőlt ma. A sajtótájékoztatóról hiányzott az ügyvezető igazgató, Mattia Binotto is. A svájci-olasz megfázott, és inkább technikai igazgatóját, James Keyt küldte maga helyett a sajtószobába.
Délután Gabriel Bortoleto ült be a Sauberbe, ám ő sem fut produktív napot. Az utolsó óra előtt 17 kör áll a neve mellett, időeredménye pedig még nincs. Helyzetén nem segít, hogy áramkimaradások miatt 15 óra után az egész mezőny megakadt a munkában.