A Pirelli a tavalyi év második fele óta gőzerővel készül a 2026-os szezonra, ami az erőforrások és a versenygépek mellett a gumik tekintetében is komoly változást hoz: az új abroncsok a jelenlegieknél keskenyebbek lesznek.
A felkészülést a csapatok is aktívan segítik: túl azon, hogy szimulátoraikban is köröznek a 2026-os gumik virtuális „másaival”, a pályán is szorgalmasan gyűjtik az adatokat. A Pirelli által szervezett teszteken általában „öszvérautókat” használtak, vagyis olyan korábbi versenygépeket, amelyek a jövő évi szabályok által megkívánt beállításokkal futnak.
A legutóbbi gumiteszt helyszíne Bahrein volt: a Pirelli a február végi kollektív tesztnapok után dolgozott a Williamsszel és az Alpine-nal vasárnap és hétfőn. A programot a francia és az olasz alakulat is felosztotta két-két versenyző között.

A Williamsnél a két állandó pilóta hajtott pályára: vasárnap Carlos Sainz vezette a 2023-as autó módosított változatát és teljesített azzal 116 kört, legjobbja 1:34.740 volt. Hétfőn Alexander Albon dolgozott a csapattal, ő 120 kört futott és legjobb időeredménye 1:35.667 – a Pirelli által megosztott információk szerint a C1-es, a C2-es és a C3-as keveréket vitte pályára.
Az Alpine más utat választott – legalábbis a pilótákkal kapcsolatban. Náluk két tartalékos kapott lehetőséget: vasárnap Hirakava Rjó, hétfőn Paul Aron. A japán 131 kört futott és legjobbja 1:35.336 volt a franciák 2023-as módosított autójával. Az észt 130 kört teljesített, eredménye 1:35:407 volt.
„Újabb hasznos teszten vagyunk túl” – fogalmazott a sportigazgató, Mario Isola. „Jelentős mennyiségű adatot gyűjtöttünk ahhoz, hogy tovább tudjuk folytatni a programunkat. Szeretnék köszönetet mondani azoknak a csapatoknak és versenyzőknek, akik meghosszabbították a bahreini tartózkodásukat még három nappal, miközben ennyire mozgalmas időszakot élünk.”
„Folytattuk a különböző keverékek összevetését. Most a kutatási-fejlesztési osztály dolgozói alaposan kielemezik az adatokat és hasznos visszajelzésekkel szolgálnak majd, hogy tovább fejleszthessük a gumikat az újgenerációs autókhoz” – folytatta a szakember.
