Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Az új Schumachert és Alonsót keresi régi filmje újraforgatásához Briatore

Az új Schumachert és Alonsót keresi régi filmje újraforgatásához Briatore

Autosport
Új néven, de a csapat ugyanaz, és Flavio Briatore harmadszor is szeretné visszahozni Enstone ragyogását. Már keresi ehhez Michael Schumacher és Fernando Alonso méltó örökösét.

Amikor 2009-ben „örökös” F1-es eltiltást kapott az FIA-tól a 2008-as szingapúri ütközésbotrányért Flavio Briatore, talán ő maga sem hitte volna, hogy 16 évvel később, 74 évesen újra Enstone-ban fog dolgozni a csapat sikeréért. Az eredeti büntetését később feloldották, az olasz újra fel-felbukkant a Forma–1-ben, ám többnyire a sporton kívüli üzleti tevékenységeivel foglalkozott, például felépített egy nemzetközi étteremláncot. Aztán egy ponton úgy érezte, tudna pár tanácsot adni Luca de Meo Renault-elnöknek a megcsömörlött F1-es projektjükhöz, és a szavakat tettek követték: ma az elnök különleges tanácsadójaként tulajdonképen újra ő irányítja a Benetton és a Renault örökösének számító Alpine-t.

„Ezt a csapatot ma Alpine-ként emlegetjük, de ugyanaz a csapat. Ez a Benetton-csapat, a Renault-csapat, az Alpine-csapat. A színek és a ruhák változnak, kicsit a teljesítmény is, de a csapat ugyanaz” – állapította meg Briatore az Autosportnak adott interjúban.

Elmesélte, hogy miközben a tévén keresztül figyelte volt csapata szenvedését, annyira fájt neki a látvány, hogy felhívta De Meót, mert tenni akart valamit. „Elmondtam neki, mennyire szomorú látnom a csapatot ilyen állapotban, mivel ez az én csapatom volt. Én teremtettem ezt a csapatot, én építettem a gyárat, és abban az épületben szereztük a bajnoki címeket.”

Oliver Oakes és Flavio Briatore (Fotó: XPB)

Briatore ezt követően Párizsban találkozott De Meóval, akitől egy lehetőséget kért, hogy lássa, még mindig képes-e rá, újra össze tudja-e rakni a csapatot. „Elkezdtünk beszélgetni, de volt egy feltételem: teljes irányítást akartam” – tette egyértelművé, hogy a csapatfőnök Oliver Oakes csak a mindennapi ügyeket intézi, de a döntéseket ő hozza, az irányt ő mutatja. „Ollie a legjobb lehetőség számunkra. Fiatal, ambiciózus, ismeri a szakmát. Ő egy csapattárs, kedves az emberekkel, és csak húsz percre van az otthona a gyártól” – mondta Oakesról.

Briatore egyik első intézkedése az volt, hogy az enstone-i gyár recepciójáról eltüntette az előző évi autójukat, és kiállíttatta Fernando Alonso bajnoki Renault-ját. Az ok: emlékeztetni akarta az önbizalmát elvesztő csapatot, hogy bár az utóbbi években kevésbé versenyképes autókat gyártottak, korábban bajnoki gépek kerültek ki Enstone-ból.

A munkát az alapozással kezdte. „Amikor házat építesz, kell egy alap. Semmi értelme felrakni a ki*** tetőt, hogy aztán minden összedőljön. Ez (Oakes kinevezése) volt az alap, aztán lépésről lépésre építkeztünk. Új embereket szerződtettünk, a csapat kezdte visszanyerni a hitelét. Ez egy projekt. Találtunk új szponzorokat, elkezdtük keresni a versenyzőket. Végül is azért tértem vissza, mert hiszem, hogy képes vagyok egyenesbe hozni ezt a csapatot.”

Briatore nem húzná sokáig az időt. A Renault motorprogramjának leállítása és a 2026-os Mercedes-motorra váltás reményei szerint gyors előrelépést hoz.

„A mostani szezon azért fontos, mert előkészülünk 2026-ra, amikor el kell kezdenünk versenyeket nyerni” – jelentette ki. „2026-ban Mercedes-motorunk lesz, és közben több tapasztalt embert kell a csapatba építenünk. Ugyanaz van, mint a Benettonnál. Az emberek azt mondták, ez egy vicc, mert csak egy pólógyártó vagyunk, de miután elkezdtünk versenyeket nyerni, mindenki a csapatunkhoz akart jönni, és elkezdtek figyelni ránk. A Renault-nál ugyanez volt. Ha mindenki összedolgozik, hiszem, hogy 2026-ban versenyeket nyerhetünk, 2027-ben pedig a bajnoki címért harcolhatunk.”

Flavio Briatore (Fotó: XPB)

Ehhez az egyik hiányzó láncszemet az új bajnokuk jelenti. Briatorének a megtalálására van egy bevált módszere. Az 1990-es évek elején Michael Schumachert, a 2000-es évek elején Fernando Alonsót karolta fel fiatal tehetségként, újoncként, és pár év alatt meghatározó versenyzőt formált belőlük. Jelenleg úgy fest, hasonló lehetőséget a tartalékversenyzőjükben, Franco Colapintóban látott meg. Elmondása szerint vele azonban a merítési alapot kívánta növelni.

Briatore filmes hasonlattal élt a versenyzőkérdés kapcsán. „A Forma–1 olyan, mint egy étterem irányítása. Ugyanaz. Irányítod az embereket. Biztosítanunk kell, hogy ezer ember dolgozzon a gyárban, és az én felelősségem, hogy adjam nekik a fizetésüket. Én azt teszem, ami a legjobb a csapatnak. Ha két versenyződ van, akkor két versenyző közül választhatsz. Ha van öt versenyződ, akkor öt közül. Amikor a gyárba érkeztem, talán az emberek húsz százalékát ismertem, de ezek az emberek még emlékeznek arra, milyen volt nyerni Fernando Alonsóval. A csapatban még megvan ez a mélység, látom, hogy így van. A probléma az, hogy időközben belépett a képbe a frusztráltság. Mindent egy fedél alá kell hozni. A Benettonnal megcsináltuk, a Renault-val megcsináltuk.”

„Ha megnézzük, mit csináltunk a Benettonnál és a Renault-nál, ez a kettő ugyanaz a film volt, csak változott a főszereplő. A Benettonnál Michael Schumacher volt az, a Renault-nál Fernando Alonso. Most egy új filmet készítünk, de még nem tudjuk, ki lesz a főszereplője” – mondta Briatore.

Borítókép: Flavio Briatore (Fotó: XPB)

További tartalmak