Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Hamilton az F1 új szabályáról: Mintha ez az én ötletem lett volna…

Hamilton az F1 új szabályáról: Mintha ez az én ötletem lett volna…

F1
Egy reformmal próbálja feldobni a Forma–1 az általában unalmas Monacói Nagydíjat. Lewis Hamilton úgy emlékszik, övé volt az eredeti ötlet.

Áldását adta az FIA Motorsport Világtanács a kizárólag a Monacói Nagydíjhétvégére szóló szabálymódosításra. A testület rábólintott, hogy a sok esetben csak egyhangú vonatozást hozó utcai versenyen kötelező legyen legalább kétszer kereket cserélni. Azt remélik, hogy ha már előzni továbbra sem lehet a szűk pályán, a taktikázás legalább eseménydúsabbá teszi valamivel a vasárnap délutánokat.

Lewis Hamilton évek óta szorgalmazza, hogy az F1 legyen rugalmasabb a versenyek lebonyolításával, és vezessen be némi változatosságot, vagy csak alkalmazkodjon adott helyszínekhez. Még jóval a sprinthétvégék bevezetése előtt javasolta, hogy egyes nagydíjakat más lebonyolítási rendszerben rendezzenek meg, és Monaco mesterkélt színesítését is szükségszerűnek tartotta.

A mostani reform kapcsán a Ferrari versenyzője kiemelte: a kötelező minimum két kiállás tulajdonképpen az ő ötlete volt…

„Ez már rég az ötletem volt. Biztosra veszem, hogy ez az én ötletem volt…  Ha végignézzük az elmúlt évek sajtótájékoztatóit, mindig emlegettem a két kiállást”

– mondta mosolyogva a hétszeres világbajnok.

A korábbi nyilatkozataiban elmélyedve látható, valóban rendszeresen a változtatások mellett érvelt. A 2018-as monacói hétvégén például kijelentette: „Ez a legkülönlegesebb versenye az évnek, de arra gondolok, milyen nagy kár, hogy a pályán kapott látványosság alapján nem izgalmas a futam. Nincs hely hozzá, viszont a Forma–1-nek szerintem más szabályokat kéne alkalmaznia, vagy másképp kellene szerveznie az időbeosztást. Nem kéne lehetségesnek lennie az egy kiállásnak. Talán más formátum kellene vagy hasonlók, hogy nagyobb legyen a kavarodás. Nem tudom, mit kéne tenni.”

Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

Hamilton akkori egyik ötlete az volt, hogy rendezzenek két futamot, és akkor nem lesz olyan hosszú az unalom. Emellett a pálya meghosszabbítását is javasolta.

2021-ben is a hely látványának és a verseny egyhangúságának ellentétességével érvelt, és kijelentette: „Már évek óta ugyanaz a formátum. Ez a legjobb pálya, a legcsodálatosabb hely, ahol versenyezhetünk, de sosem volt izgalmas a szurkolók szempontjából. Egy kiállásos a verseny ezekkel a kemény gumikkal és hosszú etapokkal. Nem tudom, mi a megoldás, de a jövő generációi számára remélem, hogy lesz, és izgalmassá tehető ez a verseny.”

2024-ben Hamilton már lemondott a pálya módosításának reményéről, és más javaslatot tett. „Talán speciális gumik kellenének erre a versenyre, hogy több kiállás legyen, és ezzel több legyen a bizonytalansági tényező. Vannak speciális hétvégék, ott vannak a sprinthétvégék, de erre a hétvégére valami új formulával kéne előállni, nem maradhat ugyanolyan.”

Az új formula a jelek szerint megvan. Ráadásul a Pirelli 2025-re fejlesztett egy 6-os gumikeveréket, ami puhább az eddigi leglágyabb verziónál. Ezt várhatóan Monacóban is be fogják vetni.

Hamilton szerint a kötelező két kiállás mindenképpen előrelépés lesz.

„Monacónak legalább két kiállásosnak kell lennie. Az egy kiállás sosem volt nagyszerű. Ez egy nagyszerű nagydíj, és remélhetőleg egynél több kiállással többet kínálhat a verseny.”

„Ez nem old meg mindent, hiszen ettől még nem lehet előzni, de legalább izgalmasabb lesz, szóval támogatom” – erősítette meg a brit.

További tartalmak