Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Két legyet ütött egy csapásra a McLaren Piastri szerződésével – de a leckét is feladták maguknak

Két legyet ütött egy csapásra a McLaren Piastri szerződésével – de a leckét is feladták maguknak

Boxutca
Két problémát is kezelésbe vett a McLaren Oscar Piastri szerződéshosszabbításával, ám könnyen lehet, hogy tartósított egy harmadikat hosszú távon…

Hogy mennyire hisz a McLaren Oscar Piastriban, az már 2022-ben kiderült. Az ausztrál akkor még az Alpine utánpótlás- és tartalékversenyzője volt, és úgy nézett ki, esélye nyílhat a következő évi automatikus előléptetésre is. Az Alpine úgy gondolta, a jövője biztosított vele. Az erről szóló szerződését viszont nem írták alá, és amint megszimatolta ezt a McLaren, nem is volt kérdés, hogy Woking vállalja a bonyodalmakat, hogy megszerezhesse őt. Az Alpine-nal jogvitát kellett vívniuk, versenyzőjüket, Daniel Ricciardót pedig a következő szezonra is érvényes szerződése ellenére ki kellett tenniük, ráadásul még komolyabb összeget is hajlandóak voltak fizetni neki, csak hogy félreálljon.

Piastri hamar meghálálta a belé vetett bizalmat. 2023-ban megszerezte az első dobogós helyezéseit és sprintgyőzelmét, 2024-ben pedig már kétszeres futamgyőztes lett velük.

A McLaren most egy több évre szóló hosszabbítást jelentett be Piastrival. Abból kiindulva, hogy az eredeti szerződése 2026 végéig volt érvényes, ez legalább 2028 végéig szóló elköteleződést jelenthet.

Hogy miért most, Piastri hazai versenye, az Ausztrál Nagydíj előtt tettek bejelentést, az nyilvánvaló. Annak pedig, hogy már most szükségét érezték a hosszabbításnak, több oka is van.

 

Megerősített első számú státusz

Oscar Piastri és Lando Norris (Fotó: McLaren)

E lépéssel a McLaren már az új szezon rajtja előtt jelezte Piastri felé, hogy bízik benne, hosszú távon akarja őt. Ez azok után fontos, hogy Piastrit 2024-ben háttérbe szorította a bajnoki címért küzdő Norris, és a nyár végétől a csapat amolyan segítőnek kiáltotta ki őt.

A McLaren mindvégig hangsúlyozta, hogy e szerep csak átmeneti, csak a helyzet szülte, és hosszú távon őt is bajnokesélyesnek tartja, ám Piastrin így is érezhető volt, hogy nem szívesen játssza el a segítőt. 2025-öt a két versenyző teljesen egyenlő esélyekkel, egyenlő ellenfélként kezdi, a McLaren pedig hiszi, hogy Piastri is képes Norris-szintű teljesítményre, és harcba tud szállni a bajnoki címért.

A McLaren számára fontos volt Piastri elégedetten tartása. A mostani újraszerződéssel ezt a feladatot ki is pipálta. És a hírek szerint még meg is fejelte. A Daily Mail úgy értesült, hogy Piastri komoly fizetésemelést kapott: évi 20 millió angol fontra, azaz 24 millió euróra emelték az éves bérét, amivel előlépett az egyik legjobban fizetett versenyzővé

Mindössze a harmadik szezonjában ez komoly elismerés. Persze egy versenyző, aki első nekifutásra nyeri meg az F3-s és az F2-es bajnokságot, és két év alatt többszörös futamgyőztessé válik az F1-ben, már megszokhatta, hogy vele ilyen gyorsan történnek a dolgok…

 

Üzenet az ellenfeleknek: el a kezekkel!

Oscar Piastri (Fotó: XPB)

Az új megállapodással a McLaren emellett azt is jelzi, hogy a riválisok hiába kopogtatnak az ausztrál ajtaján. A Drive To Survive-sorozat nemrég kijött hetedik évadából kiderül, a Red Bull nagyon is érdekesnek találja Piastrit. Amikor Christian Horner csapatfőnököt megkérdezték, melyik McLaren-versenyzőt szerződtetné le a csapatába, gondolkodás nélkül az ausztrált nevezte meg.

Helmut Marko tanácsadó eközben tavaly elhintette, hogy Piastri menedzsere, a korábban náluk versenyző Mark Webber sok időt tölt náluk, lehetőségekről érdeklődve. Piastri később kitalációnak nevezte ezt a történetet, ám az így is jelezte, hogy a McLarennek vigyáznia kell, elégedetté kell tennie fiatal tehetségét, ha nem akarja elveszíteni őt.

Hogy ez egyszer mintha már eljátszódott volna? Jogos a deja vu-érzés! A Red Bull korábban a McLaren másik versenyzőjével, Lando Norrisszal is flörtölt (igaz, vele még akkor amikor a McLaren nem volt nyerő csapat), és ez a próbálkozás akkor is korai szerződéshosszabbításokra sarkallta a papajásokat. A brit egy éven belül kétszer kapott új kontraktust tőlük.

Ez az új megállapodás innen nézve egy üzenet a riválisoknak: el a kezekkel a versenyzőnktől, senki sem szólhat bele a hosszú távú terveinkbe!

 

De bírni is fogják ilyen sokáig együtt?

Lando Norris és Oscar Piastri (Fotó: McLaren)

Elégedett Piastri, lepattintott ellenfelek – a McLaren a jelek szerint egy csapásra két problémát oldott meg. Mindez azonban nincs ingyen. Túl a vélt fizetésemelésen, a csapatnak egy másfajta árat is meg kell fizetnie – igaz, a jelek szerint ezt örömmel teszi: felkészülhetnek rá, hogy még évekig faggatni fogják őket a papajaszabályokról és a házon belüli rivalizálásról…

Andrea Stella csapatfőnök ezt mindig édes teherként és vágyott állapotként emlegette. Az elkövetkező években bizonyíthatják, hogy az, és nem több ennél.

Norris és Piastri hosszú távú elkötelezése azt is jelzi, hogy a McLaren hisz a „két dudás egy csárdában” felállás fenntarthatóságában, és abban, hogy kezelni tudja kettejük belső rivalizálását. Ezen a ponton viszont odahelyezhető a csillag e hosszabbítás mellé: akár 2027-ig, akár 2028-ig szól Piastriék szerződése, arról a következő évek belső párharcának alakulása fog dönteni, akar-e majd bármelyik fél menekülni ebből a megállapodásból.

 

Amennyiben a McLaren valóban a fő esélyese az idei bajnokságnak, és Piastri komolyan felveszi a kesztyűt csapattársával, ahogyan azt tervezi, már idén képet kapunk arról, milyen irányt vesz ez a kapcsolat, és mennyire tűnik majd hosszú távon fenntarthatónak…

Innen nézve a McLaren sem becsülheti alá tehetségét. Miközben a csapat tavaly büszkén prédikált a sportszerűséget és a csapatszellemet előtérbe helyező értékrendjéről, Piastri már többször megvillantotta, hogy benne megvan a Norrisból többek által hiányolt, a Max Verstappent a McLaren-kritikák célpontjává tevő könyörtelenség. És azt Monzában az első körös pimasz előzésénél láthattuk, ezzel hogyan tudja felbosszantani csapattársát, illetve hogyan vezethet ez belső feszültségekhez.

A brazíliai és katari oda-vissza elengedés a sprinten mindenesetre jó kiindulóalap a McLaren számára: erre építve hihetik, hogy két versenyzőjük van elég józan és sportszerű ahhoz, hogy túllépjen az esetleges konfliktusokon és érdekütközéseken, és az indulatokat veszekedések helyett a saját fejlődésük hajtóerejeként használja.

Ha a McLaren terve működik, fényes jövő állhat előttük – Norrisszal ÉS Piastrival.

Borítókép: Oscar Piastri (Fotó: McLaren)

További tartalmak