A Forma–1-es szezonrajt apropóján a Seruvs TV hétfő esti adásának vendége volt a Red Bull tanácsadója. Helmut Marko nemcsak a Red Bull helyzetéről és Max Verstappen címvédési esélyeiről beszélt, az utánpótlás-versenyzők ismerőjeként és a Red Bull tehetségkutatójaként az idén debütáló újoncokról is véleményt formált.
Arra kérték, kategorizálja a fiatalokat: helyezze a A-kalapba a különleges tehetségeket, akikből lehet valaki, a B-be a jókat, és a C-be a kevésbé jókat. Marko Andrea Kimi Antonellit és Oliver Bearmant gondolkodás nélkül az A-kategóriába sorolta, Jack Doohant csak a C-be, és megjegyezve, szerinte nem is fogja teljesíteni az egész idei szezont. Saját versenyzője, Isack Hadjar kapcsán nem fogalmazott egyértelműen, de jelezte, ha a francia úrrá tud lenni a dühkitörésein, akkor talán az A-kategóriába léphet.
És hogy hová helyezte a Forma–2 bajnokát, Gabriel Bortoletót? Csak a B-kalapba. Annak ellenére, hogy a brazilt az optimisták Ayrton Senna örököseként, Brazília új nagy reménységeként emlegetik azok után, hogy első nekifutásra nyerte meg a Forma–3-as és a Forma–2-es bajnokságot. Marko azt kifogásolta Bortoletóban, hogy kevés győzelmet arat, és inkább ésszel aratja a sikereit, nem feltétlenül a nyers gyorsaságával.
„B-versenyzőnek értékelem. Nagyon intelligens versenyző. Megnyerte a Forma–3-at, de csak egy győzelme volt. Jellemzően kimarad a bajból. A Forma–2-ben csak két győzelme volt. Ő az a versenyző, aki hazahozza az autót, érzi a stratégiát, jól kezeli a gumikat, de nem látom a nyers gyorsaságot nála”
– fogalmazott.
Az F1-Insidernek adott interjúban eközben a Senna-párhuzam kapcsán megjegyezte: „Kétségeim vannak. Jó, egyből nyert az alsóbb kategóriákban, ami jó előjel, viszont viszonylag kevés győzelemmel nyerte a bajnokságait. Nincs meg a nyers gyorsasága ahhoz, hogy nagy bajnok váljon belőle.”

Bortoleto számára övön aluli ütésként hatottak Marko szavai. És motivációs löketet is jelentettek. A Sauber újonca igyekszik rácáfolni a Red Bull-tanácsadóra.
„Nem érdekel. Láttam én is. Szeretem a kihívásokat. Hallottam Helmutot. Ő sok tehetséget hozott a Forma–1-be, és sok téves tehetséget is. Látható tehát, hogy valamikor jól látja, valamikor rosszul. Remélhetőleg rácáfolok”
– mondta a brazil.
„Bármit is mondok most, az úgysem változtatja meg a véleményét, csak a pályán elért eredményeim. Biztosra veszem, hogy egyszer bizonyítani fogom a tévedését, és remélhetőleg be fogja látni. Jelenleg csak a feladatomra összpontosítok, és próbálok fejlődni, jó munkát végezni. Büszke vagyok arra, amit az alsóbb kategóriákban elértem. Red Bull-versenyzők ellen nyertem meg a Forma–2-t és a Forma–3-at, ez jó…” – szúrt oda Markónak.

A Bortoleto menedzsmentjében érdekelt Fernando Alonso a múlt év végén azt mondta, az idei újoncok közül a sauberes lesz a legjobb, még ha talán a leggyengébb autóban is fog ülni. A spanyol Melbourne-ben is dicsérte az általa alapított menedzsmentcég, az A14 támogatottját.
„Helmutnak nyilván védenie kell a saját versenyzőit. A tények szerintem kicsit erősebbek, mint Helmut szavai… Talán a tavalyi F2-re vezethető ez vissza, az Isack és Gabriel közötti csatára. Mindketten nagyon tehetségesek, és mindketten az F1-ben vannak most, ami jó előjel. Meglátjuk, mit hoz a jövő. Remélhetőleg mindkettejüknek hosszú és sikeres pályafutása lesz.”
„Talán Gabriel a leglenyűgözőbb. Az első naptól nagyon elszántan dolgozik az álmaiért. Már a FRECA-ban is így volt, de aztán az F3-ban és az F2-ben is. Minden egyes versenyen nagyon felkészült volt, nagyon érett a hozzáállása. Szerintem megérdemli a helyét az F1-ben, és remélhetőleg hosszú és sikeres pályafutása lesz. Ő volt a legjobb újonca ennek az új generációnak. Láthatjuk, sok újonc érkezett idén az F1-be. Ő volt a legjobb közülük, szóval talán most nincs meg az autója ahhoz, hogy az első évében hasonló eredményeket érjen el, de remélhetőleg az emberek nem fogják elfelejteni, mit tett az elmúlt két évben” – bátorította a kétszeres világbajnok Bortoletót.
Csapattársa, Nico Hülkenberg szintén jó véleménnyel van róla. „Igazán éhezik az információkra, nagyon odafigyel, és igazán keményen dolgozik. Gyors. Érdekes lesz ellene” – mondta a német.

Bortoleto nemcsak az autója miatt lesz hátrányban a többi újonccal szemben. Míg ellenfelei közül Oliver Bearman már túl van három F1-es versenyhétvégén, Andrea Kimi Antonelli pedig nagyjából 10 tesztkilométeren, neki a Sauber autóhiánya miatt régi autós tesztekből sem jutott ki sok, csak egy az idei év elején Imolában. „Nem fogok siránkozni, hogy nem volt lehetőségem tesztelni. Beülök az autóba, és próbálom a legjobbamat nyújtani, tanulni, és felzárkózni. Talán már most vagyok a szükséges szinten, ki tudja. Meglátjuk a hétvégén” – fogalmazott. „Minden gyorsan történt velem. Csak egy évet töltöttem az F3-ban és az F2-ben. Még tanulnom kell, hogyan működik az autó, és hogyan hozhatom ki belőle a maximumot. Ez a mérnökökkel való munkán és kommunikáción múlik, és azon, hogyan használjuk a közös időt.”
Bortoleto úgy érzi, Hülkenberg is nagy segítségére lehet. „Nico gyors versenyző, ezt tavaly is láthattuk. A Haasnál folyamatosan jó eredményeket ért el. Az együttműködésünk eddig nagyon jól alakult, mindig kedves volt velem. Remélem, hogy lépést tudok tartani vele” – fogalmazott a brazilok tehetsége.