A csapatváltás már önmagában nagy kihívás egy versenyző számára. Idő kell a beilleszkedéshez és ahhoz, hogy minden zökkenőmentesen működjön. Túl sok ideje azonban nincs az embernek, ha egy olyan csapattárssal néz szembe, amilyen Charles Leclerc. Lewis Hamilton számára nem lesz könnyű ellenfél a monacói, hiszen túl azon, hogy a mezőny egyik leggyorsabb tagja, komoly tapasztalatelőnyben is van a Ferrarinál. Már a hetedik szezonját kezdi, ráadásul a vörösök saját nevelésű versenyzőjeként került az F1-be.
A melbourne-i sajtótájékoztatón Hamiltont megkérdezték, mi lepte meg, illetve nyűgözte le a leginkább Leclerc-ben. „Mármint a szép haján kívül? Talán a szemei… Jóképű fickó…” – mondta nevetve a brit.
„Mi lepett meg a leginkább benne? Azt mondanám, a munkamorálja. Nem tudtam, mi történik a színfalak mögött. Nyilván minden versenyző nagyon keményen dolgozik, de mindenkinek megvan a maga módszere a legjobb teljesítmény elérésére, és jó látni, hogy az övé nem tér el túlságosan az enyémtől.”
„Már nyilván régóta a csapatnál van. Ez a második csapata, de az elsőnél elég rövid ideig volt, aztán jött ez az elképesztő időszaka a Ferrarival. Ő nagyon is Mr. Ferrari, és nagyon klassz vele dolgozni. Várom már az évet” – fogalmazott.

A sajtótájékoztatón Leclerc volt csapattársát, Carlos Sainzot is kérdezték a monacóiról. Ő is úgy érzi, hogy Leclerc remek arca a Ferrarinak. „Charles nagyszerűen képviseli a Ferrari színeit és a Ferrari márkát. Senkinek sem kell bemutatni a gyorsaságát és tehetségét, ezt már mindenki ismeri. Ahogyan fellép, ahogyan hajt mindenkit a csapatnál, és ahogyan képviseli a Ferrari márkát a világban, azzal szerintem hihetetlenül jó munkát végez. Ő is hozzájárult a csapat utóbbi időben látott fejlődéséhez, és innen nézve a Ferrarinak van egy nagyszerű nagykövete is. Szerintem versenyzőként és emberként is fejlődött az évek során, és mostanra talán elérte a pályafutása csúcsát: érett, otthon érzi magát, alighanem készen áll a győzelemre. Meglátjuk, mire lesznek képesek idén” – fogalmazott a spanyol.
Leclerc: Hamilton egyből a határon
Leclerc elsőre csak nevetett, amikor Hamilton róla tett megjegyzésével szembesítették, majd a hasonló kérdésre, hasonló választ adott. „A haja engem is lenyűgözött… Most már muszáj ezt mondanom” – nevetett.

„Az én válaszom is egészen hasonló. A munkamorálja és az, milyen mértékben elmerül a részletekben. De ezt láttam már Sebnél (Vettel) is. Amikor ilyen sok bajnokságot nyersz, igazán próbálsz mindent tökéletesíteni, az utolsó kis részletet is. Ez nagyon-nagyon lenyűgöző volt.”
„Emellett pedig a nyers tehetsége. Már az első teszten láthatóvá vált. Még ha nem is annyira ismerte az autót, mégis egyből a határon volt vele, egyből próbára tette. Ez lenyűgöző volt”
– mondta Hamiltonról Leclerc.
Kiemelte, eddig egy hullámhosszon voltak Hamiltonnal. „Nagyszerű volt. Egyre jobban megismerjük egymást. Már előtte is egész jól ismertük egymást, és volt pár közös pillanatunk a versenyzőparádékon, amikor beszélgethettünk a versenyzésen kívüli szenvedélyünkről. Most még többet beszélünk erről. Nagyon jól kijövünk egymással, és alig várom a szezonkezdést. Végre egy időben leszünk a pályán, ugyanolyan autóval, és láthatom, amit olyan jól csinált egész pályafutása során, és tanulhatok belőle. Ez a folyamat holnap indul. Nagyon motivál, és várom már” – fogalmazott a tavalyi bajnoki harmadik helyezett.