Itt van az újabb első. Lewis Hamilton számára ezekről szólt az elmúlt bő két hónap: az első látogatás Maranellóban, az első teszt a Ferrarival, az első teszt az idei autójával. Most pedig jön az első ferraris nagydíjhétvégéje. A helyszíne ugyanúgy Melbourne lesz, mint 2007-ben a McLarennel, illetve 2013-ban a Mercedesszel teljesített első futamának.
„Nagyon-nagyon szerencsés vagyok, hogy ilyen elképesztő pályafutásom lehetett a Forma–1-ben. A McLarennel itt kezdtem 2007-ben, és elképesztő érzés volt, ahogy az is hihetetlenül különleges volt, hogy egy új csapattal, a Mercedesszel mutatkozhattam be. A mostani talán az első F1-es évemre emlékeztet. A sok-sok év során mindig végigsétáltam a paddockon, és láttam a vörös garázst – most végre benne lehetek. Ez igazán klassz érzés” – jelentette ki Hamilton az Ausztrál Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Miközben a mostani az F1-es debütálásának izgalmára emlékezteti, Hamilton úgy érzi, ezúttal mégis teljesen más a helyzete. „Visszatekintve tudom, hogy huszonkét évesen nem voltam elég érett. Elvégeztem a házi feladatot, tudtam, hogyan kell vezetni az autót, megvolt a tehetségem, de nem voltak meg az alapok, nem volt meg az engem körülvevő csapat. Csak az apám volt és, és a mostohaanyám foglalta a repülőjegyeimet… Ők is itt vannak a hétvégén. Nem kaptam ilyen felkészítést (a mellette ülő újoncra, Andrea Kimi Antonellire céloz), csak mindennel a mély vízbe dobtak.”
„Ma nagyon jól érzem magam a bőrömben. Tudom, ki vagyok, tudom, merre tartok, tudom, mennyi energiát és időt kell beleölnöm ahhoz, hogy odaérjek. Amikor huszonkettő voltam, nyilván nem tudtam ezt”
– jelentette ki.
Hamilton hisz magában, és pontosan tudja, hogy mit akar. Megkérdezték, bízik-e már ennyire az autójában is. „Igen, eddig egyértelműen így érzem. Három napot teljesítettem az autóval. Nehéz megmondani, a többiekhez képest hol tartunk, de leszegett fejjel dolgozunk. Carlos hihetetlenül gyors volt, Kimi is hihetetlenül gyors volt – nehéz megmondani, ki hogy áll. Én csak várom, hogy végre elkezdődjön, mert oly régóta vártam már. Ez lesz az első versenyem a Ferrarival – egy újabb első a csapattal azok közül, amiket eddig az év során átéltem. Nagyon megtisztelve érzem magam, hogy itt ez a lehetőség” – mondta a brit.

A legjobb ötben akar zárni Melbourne-ben
Egyben azonban jelezte, a csapatváltásnál időre van szükség ahhoz, hogy minden összeálljon. „Új csapathoz érkezve annál jobb, minél hamarabb tudsz jól teljesíteni és jó eredményt elérni, de elkerülhetetlen, hogy legyen egy átmeneti időszak, és le kell rakni az alapokat. Ezzel foglalkoztunk az elmúlt hónapokban. Az első hónapok ezen alapok lerakásával teltek. Minden egyes csapattaggal, akikkel együtt dolgozom. Nem arról van szó, hogy csak belépsz az ajtón, és máris megvan a bizalom és a tisztelet. Ehhez idő kell.”
„A célom nyilván a győzelem, az, hogy előrébb juttassam a csapatot. Volt pár nem túl látványos évem, és most kíváncsian várom, jobb évem lehet-e az előző háromnál. Sok tényező hozzájárulhat ehhez.”
A kérdésre, mi kell ahhoz, hogy elégedetten távozzon Ausztráliából, Hamilton Carlos Sainz hasonló kérdésre adott válaszára visszautalva előbb mosolyogva közölte: „Mindenképpen remélem, hogy a legjobb tízben leszek… Nem is emlékszem, tavaly hányadikként értem célba.”
Hozzátette, az elégedettsége nem feltétlenül az eredménytől fog függeni. „Hogy mivel lennék elégedett? Nem tudom. Ahogy mondtam, nincsenek elvárásaim. Csak szeretném úgy érezni, hogy mindent beleadtam, hogy úgy kitűntem, ahogy arra képes vagyok, és hogy otthon éreztem magam az autóban. Nem tudom, ez milyen eredményt jelenthet, de természetesen pénteken már látni fogjuk, hogy állunk a négy élcsapat között. Remélem, a legjobb ötben leszek. Valahol akörül” – mondta elővigyázatosan.

Miféle nyomás? Már nem kell bizonyítania
Az elmúlt hónapok Lewis Hamilton körül forogtak a Forma–1-ben. Ő állt az F1-es londoni évnyitó középpontjában is, és a brit, illetve olasz média is elsősorban vele foglalkozott. E hisztéria magas elvárásokat is teremt: a tifosi, az olaszok, a britek is abban bíznak, hogy a Hamilton, Ferrari sztori egy igazi sikersztori lesz. Hamilton azonban állítja, róla leperegnek az elvárások.
„Az évek során a magamra helyezett nyomás mindig tízszer nagyobb volt, mint bármilyen másfajta nyomás, ami rám nehezedhet. Nem érzek semmilyen nyomást attól, hogy csatlakoztam ehhez a csapathoz. Megvannak a magammal szembeni elvárásaim: tudom, mit tudok, mire vagyok képes. Tudom, mi kell ahhoz, hogy megcsináljam, és csak leszegett fejjel dolgozom érte.”
„Nyitottan vágok neki a mostani hétvégének. El kell kezdeni a szezont, el kell kapni a ritmust. Még mindig tanulom ezt az új autót, ami nagyon más, mint amiket a pályafutásom során eddig vezettem. A Mercedes-motorról Ferrari-motorra váltottam, ami másképp vibrál, más érzést nyújt, másképp működik. Az egész csapat másképp működik. Visszanéztem a tavalyi versenytervet, és teljes felfordulás volt ahhoz képest, amihez szoktam. Egyáltalán nem értettem!”
„Mindent más szemszögből nézünk, ami izgalmas és kihívást jelent. Ez életem legizgalmasabb időszaka. Nagyon élvezem, és alig várom, hogy holnap autóba ülhessek” – tette egyértelművé.

Hozzátette, valójában nem törődik azzal, ki mennyit foglalkozik vele vagy miket mond és ír róla. „Nem, mert nem igazán olvasok híreket, és hosszú időt töltök a közösségi oldalak nélkül. Lényegében a saját buborékomban élek. Minden időmet annak szenteltem, hogy a gyárban voltam, heti négy napon át. Mindent beleadtam az edzésbe, feszegettem a határokat az elmémmel és a testemmel, jobban, mint korábban, hogy lássam, ki tudok-e préselni magamból még többet.”
„Nem számítok arra, hogy könnyű lesz. De ahogy mondtam, tudom, mit tudok. Nem érzem a nyomást. A kívülről érkező nyomás nem létezik számomra. A nyomás belülről jön, abból, amit el akarok érni. Nem azért vagyok itt, hogy bárkinek bármit bizonyítsak. Nem érzem úgy, hogy ilyesmit kéne tennem, mert elég régóta itt vagyok már, és sokszor megtettem már.”
„Tudom, mi kell ahhoz, hogy jó munkát végezzek, és ezt akarom megvalósítani, önmagamért. Önmagamért, a családomért és a csapatért, amiről komolyan hiszem, hogy sikert érdemel. Amikor látod, hogy egy csapat ember mennyire szenvedélyes és eltökélt, és hogy talán nem voltak olyan sikeresek, mint szerették volna, vagy mint megérdemelnék, csak dolgozni akarsz ezért, hozzá akarsz járulni ehhez” – fogalmazott a hétszeres világbajnok.