Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Russell: A McLaren egyértelműen dominánsnak tűnik

Russell: A McLaren egyértelműen dominánsnak tűnik

F1
Sokan emlegetik 2025-öt minden idők legszorosabbnak ígérkező szezonjaként, George Russell viszont attól tart, egyoldalú McLaren-uralom lehet belőle…

Az aktuális autók negyedik szezonja lesz a mostani, az utolsó a 2026-as nagy megújulás előtt. A szabályrendszer jelentősen bekorlátozza a csapatokat, melynek eredménye, hogy a mezőny autói nagyon hasonlítanak egymásra. A szívóhatású masinák fejlesztése ráadásul eleve nehézkes, többen úgy érzik, a plafont súrolják e téren. Mindez együtt már tavaly is nagyon kiegyenlített küzdelmet eredményezett, és e logika mentén sokan még szorosabb csatára számítanak idén.

Ennek ugyanakkor teljesen ellentmond, hogy sokan (ellenfelek és a média is) a McLarent emlegetik egyértelmű favoritként. Hogy hogyan jön össze ez a kettő? George Russell attól tart, sehogy… Miközben úgy érzi, a Mercedesszel egyértelmű javulást értek el, és jobbak az esélyeik, mint az elmúlt három évben bármikor, meggyőződése, hogy a McLaren ellen így sem lesz sok esélyük.

„Az autót jónak érzem. Talán tavaly zártunk a legrosszabb pozícióban a bajnokságban az elmúlt három évet tekintve, mégis több futamot nyertünk, mint előtte. Hiszem, hogy az autónk kiegyensúlyozottabban fog teljesíteni, nem lesz annyira érzékeny. Talán nem lesznek akkora kiugrások, mint Vegasban, amikor mindenkivel felmostuk a padlót, de remélhetőleg olyan mélypontjaink sem lesznek, mint amilyeneket egyes versenyeken láttunk.”

„Ugyanakkor nem áltathatjuk magunkat: tudjuk, hogy jelenleg a McLaren a favorit, ehhez kétség sem férhet. Teljesen dominánsnak tűnnek, és biztosra veszem, hogy a győzelemért őket kell majd legyőzni”

– jósolta a brit.

Az említett „szoros-nem szoros” dilemma kapcsán megjegyezte: „Én jobban örülnék egy unalmas szezonnak, amiben mindenkit legyőzünk… Az nagyszerű lenne! Ez az utolsó éve a szabályoknak, és a múlt azt mutatja, hogy ilyenkor sokkal szorosabb lesz. A bahreini teszt után viszont nem azt mondanád, hogy a mezőny szorosabban együtt van, mint valaha. Inkább azt mondhatnád, az utóbbi időben még sosem volt akkora a különbség az első és az utolsó között…”

George Russell (Fotó: XPB)

Russell persze hangsúlyozta, hogy ez csak a pillanatnyi kép, és nem biztos, hogy így is marad minden. „Ha megnézzük a tavalyi első hat versenyt, senki sem gondolta volna utána, hogy a Red Bull nem nyeri meg könnyedén mindkét bajnokságot. Maxszal persze nyertek, de nem volt sétagalopp, Lando és a McLaren megdolgoztatta őket. És a McLaren megnyerte a konstruktőri bajnokságot. Gyorsan megváltozhat minden, főleg egy huszonnégy versenyes szezonban. Keményen kell dolgozni, nem adhatod fel.”

A kérdésre, aggasztja-e őket a McLaren fölénye, egyértelművé tette:

„Nem hinném, hogy félnénk emiatt. Úgy vágunk neki a hétvégének, hogy hisszük, nyerhetünk. A lehető legjobb teljesítményt akarjuk nyújtani, de a McLaren domináns erő volt a 2024-es év nagy részében. Bahreinben kétségkívül mindenkit lezúztak. Az viszont csak egy pálya volt, és láthattuk tavaly: ha mondjuk Las Vegasban lett volna a téli teszt, nagy összegben fogadtam volna rá, hogy mi nyerjük a bajnokságot…”

„Nem lehet tehát messzemenő következtetéseket levonni egyetlen tesztből. Mindenesetre úgy vélem, ők a legyőzendő ellenfél.”

 

Cél: túlszárnyalni a tavalyi 4 győzelmet

Russell elmondta, a Mercedes idei autóját kiszámíthatóbbnak érzik, az eddigi munkájukkal elégedettek. „Úgy érezzük, megoldottunk pár problémát. Tudtuk, hogy komoly lemaradást kellett behoznunk, főleg a McLarennel szemben. Úgy tűnik, nekik is hasonlóan erős telük volt, ami nem jó hír a többi csapat számára. De a dolgok gyorsan változnak. A Red Bull tavaly dominált az első hat versenyen, aztán tíz futamon át egyszer sem nyert.”

George Russell és Max Verstappen (Fotó: XPB)

„Jól alakult a tesztünk. Mi teljesítettük a legtöbb kört Bahreinben, az autót jónak éreztük, Kimivel együtt mindketten otthonosan éreztük magunkat benne. A McLaren versenytempója rendkívül jónak tűnt. Ez volt a legnyilvánvalóbb dolog az egész teszten. Nagyon nehéz lesz legyőzni őket a szezonban, de mi próbálunk az első számú üldözőik lenni, és ha nem lesz jó napjuk, akkor ott akarunk lenni, hogy kihasználjuk ezt” – mondta Russell, amikor arról kérdezték, lát-e esélyt Mercedes-győzelemre Ausztráliában.

A brit hozzátette, idén azért is magabiztosabb, mert 2024-ben egy-két kivétellel minden nagy esélyüket ki tudták használni, futamokat tudtak nyerni. A lécet idén egy fokkal magasabbra helyezi a csapata előtt. „Tavaly nyertünk pár versenyt, idén ennél többet akarunk elérni. És harcolni akarunk az élen lévőkkel, mégpedig rendszeresen” – tette egyértelművé.

Borítókép: George Russell (Fotó: XPB)

További tartalmak