Egy éve még győzelmek nélkül állt, senki sem tartotta esélyesnek a bajnokságban. Idén úgy érkezett Ausztráliába, hogy nemcsak a szezonnyitó, de a bajnokság megnyerésére is őt tartják a favoritnak. Lando Norris körül nagyot fordult a világ tizenkét hónap alatt.
„Igyekszem kizárni a nagy részét. Főleg mindannak, amit az emberek mondanak…” – mondta Norris a vele szembeni elvárásokról. „Csak a konstruktőri bajnokságot nem akarom kizárni. Számomra az jelentette az év csúcspontját tavaly. Természetesen volt pár további is, például az első győzelmem. De ezekkel már nem törődöm, csak a hétvégével. Elfelejted a múltat. Jó néha rágondolni, de semmi köze a mához, a hétvégének. Itt most új feladatunk van, el kell végeznünk.”
Norris nem tagadja, jól sikerült az előszezonjuk, és a tesztjeik is jól alakultak. „Elégedett vagyok, izgatott. Nyugodt vagyok, készen állok. Szerintem jó autónk van a szezonkezdéshez. Nem hiszem, hogy fölényben lennénk a fő ellenfeleinkkel szemben. Sokat találgattak erről az utóbbi hetekben, de komolyan nem hiszem, hogy bármivel is nagyobb lenne az előnyünk a többiekkel szemben, mint tavaly volt, noha az emberek azt gondolják, hogy nagyobb. Szerintem szoros hétvége lesz, mindenkivel meg kell küzdenünk, de jó kiindulóhelyzetben vagyunk. Erősen és magabiztosan kezdhetjük az évet, és ez a fő célunk.”
Norris tavaly menet közben találta magát a bajnoki csatában. Max Verstappen tulajdonképpeni egyetlen kihívójává vált, és bár az év nagy részében a McLarené volt a legjobb autó, végül ez is kevés volt neki a hollanddal szembeni hátránya ledolgozásához. Ebben a saját hibái is közrejátszottak.
Norris úgy érzi, a 2024-es tapasztalatokkal most jobb helyzetből indul.
„Egyszerűen felkészültebb vagyok, mert olyasmiket éltem meg tavaly, amiket előtte sosem. Kiforrottabb versenyző lettem, sokat tanultam. Nyilván sokan mondanák ugyanezt. Egy gyorsabb autóval kezdek, és a tudattal, hogy jól teljesíthetek.”
„Ez persze nem jelenti azt, hogy nem követhetek el hibákat, de szerintem tavaly magamnak és másoknak is bizonyítottam, hogy amikor minden jól alakul, és jó autónk, csomagunk, csapatunk van, akkor nyerhetünk. Ezen a hétvégén is ez a célunk” – fogalmazott.

Norris úgy érzi, a fejlődését nagyban felgyorsította, hogy ellenfele Max Verstappen volt, akit a mezőny talán legkeményebb tagjának tart. Ez megedzette őt.
„Két dolgot tanultam meg tavaly. Az egyik, hogy még nem álltam teljesen készen, és nem tudtam mindent teljesíteni, amire a csapatnak szüksége volt. És ez azért volt, mert Max ellen versenyezni különleges helyzetet jelent, és semmilyen más módon nem tanulhatod meg, csak ha megtapasztalod. Ha más versenyzőkkel vívtam volna, nem tudom, ugyanilyen lett volna-e. Nem hiszem, hogy ugyanilyen kemény lett volna. Szerintem Max a legkeményebb ellenfél, akivel megküzdhetsz.”
„Ő az, aki a leginkább feszegeti a határokat, és ilyen szempontból tanultam Maxtól. Megtanultam, hogy hogy egy ilyen helyzetben nem álltam még a megfelelő szinten.”
„Tanultam ezekből a dolgokból, és az utolsó versenyeken sokat is javultam ezekben a helyzetekben. De az F1-ben mindenki más, és még ha újra meg is történne, nincs rá garancia, hogy helyes döntést fogok hozni, vagy hogy Max vagy más versenyző helyes döntést fog hozni. Nehéz ez, mert nem most hozod meg ezeket a döntéseket, hanem a pályán, fél másodperccel azelőtt, hogy megtörténik. Nincs időd gondolkodni a helyzeten.”
„Várom, hogy újra megpróbálhassam, és kíváncsi vagyok, mit tudok, bármelyik versenyző ellen. Mert nem hiszem, hogy csak Max ellen fogok küzdeni idén” – fejtegette Norris.

A tavalyi vereség után adódik a kérdés: 2025-ben csakis a bajnoki címet érezné elfogadható eredménynek? „Fogalmam sincs. Természetesen nyerni akarok, így ha nem sikerül, nyilván csalódott lennék. De nem tudom, hogy a miénk lesz-e a legjobb autó egész évben, és ha nem, lesz-e más csapat, aki dominálni fog. Fogalmam sincs. Tavaly is mondtam: nem gondolok ilyesmikre, csak nyerni akarok a hétvégén, csak ez számít” – felelte.
Arra nem is gondol, ki lehet az idei bajnok. „Ez az első versenye az évnek. Nem is akarok foglalkozni ilyen kérdésekkel. Nyerni akarok, és mindent elkövetek a győzelemért. A mostani hétvége szempontjából nem számít, hogy azt gondolom-e, én nyerek idén vagy sem. Jelenleg nem érdekel a bajnokság, csak a holnap, a szabadedzés, az időmérő és a vasárnapi verseny. A többivel nem foglalkozom.”