Lando Norris (McLaren) – 1. hely
„Csodálatos volt! Nagyon kemény… főleg, amikor Max ott loholt a nyakamban. Nem fogok hazudni, nagyon feszült volt a vége! Nagyon jó így kezdeni a szezont. Egyszer hibáztam, talán ott a padlólemez is megsérült. Nagyon nehezek voltak a körülmények, de ez mindig élvezetes is és kiszámíthatatlan. Tavaly sokat hibáztunk és azokból sokat tanultunk. Hibáztunk Kanadában és Silverstone-ban. Győzelmeket buktunk el, de tanultunk a hibákból. Ez még csak az első futam volt. Oscar (Piastri) végig ott volt mögöttem és aztán Max is, szóval végig nyomnom kellett a gázt. Nem engedhettem ki. Többször kellett folyamatosan koncentrálnom, nem engedhettem ki. Örülök, hogy nem követtem el költséges hibát, aminek egy kicsit örülök. Megterhelő futam volt és köszönöm a McLaren, hogy ilyen jó autót adtak alám. Nem is tudom, hogyan birkóztam meg a nyomással… csak vezettem. Max gyors volt, de tudtam, hogy az én tempóm is jó. A hatosnál hibáztam és akkor ott tudott maradni mögöttem a DRS távolságban. Többször néztem a visszapillantóba, mint szerettem volna, de nyugodt maradtam, a pályán tartottam az autót. Bízom benne, hogy ez most ad egy kis önbizalmat. Jól sikerült a hétvégém, és ilyen nyomás alatt nehéz összerakni egyet. Stresszes volt, de tudom, mire vagyok képes. A szezon hosszú, ez egy futam volt, de legközelebb is így kell teljesíteni. És addig leszegett fejjel kell tovább menni.”
Max Verstappen (Red Bull) – 2. hely
„Nagyon nehéz futam volt, de mindent összevetve nagyon élveztem. Lando a végén, a hatosnál egy kicsit elveszítette az autót és így közel kerültem hozzá. DRS távolságban voltam, keményen nyomtam neki, de itt nagyon nehéz előzni. Mindig élvezetes, amikor a győzelemért harcolsz. Örülök, hogy végül sok pontot szereztem, ez egy jó szezonstart. Amikor esni kezdett, a McLaren versenyzői pedig megcsúsztak, ők valószínűleg pánikba estek ezért gyorsan kiálltak. Én kinn maradtam és az első körben ez jó döntés volt, de utána sajnos több eső jött és ki kellett állnunk. De akkor is második lettem volna, ha hamarabb állok ki, mégis megérte kockáztatni. Nagyjából ott vagyunk, ahová vártunk magunkat. Az első etapon hiányzott egy kis tempó a McLarenhez képest, de tizennyolccal több pontot szereztem, mint tavaly ilyenkor, és ezt elfogadom.”
George Russell (Mercedes) – 3. hely
„Nagyon jó futam volt! Gratulálok Landónak, nagyon nehéz, amikor ilyen körülmények között vezeted a futamot, de remek munkát végzett. Gratulálok Kiminek (Antonelli) az ötödik helyhez. Nagyon szép első verseny ez számára. A Mercedes számára nem ez a legerősebb hétvége, de megvan a dobogó, szóval boldog vagyok. Meglátjuk, mire leszünk képesek Kínában. Próbáltam élvezni a futamot, és vártam, hogy előttem hibázzanak, de ez nem történt meg, így nem tudtam leelőzni őket. A McLaren óriási előnyben van, szóval ez egy jó eredmény számunkra.”