Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Mercedes Antonelli büntetése ügyében

Felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Mercedes Antonelli büntetése ügyében

FIA, Sky Sports
Felülvizsgálati kérelemmel próbálja visszaszerezni a Mercedes Andrea Kimi Antonelli 4. helyét. Az olaszt 5 másodperces büntetéssel sújtották a leintéskor.

A negyedik helyen ért célba, de az ötödik helyen rangsorolták Andrea Kimi Antonellit az Ausztrál Nagydíjon. Az olasz versenyző nagy hajrát produkált. Miután Alexander Albon elé került, az utolsó körökben még csapattársára, George Russellre is sikerült felzárkóznia.

A leintés után viszont hozzáírtak az idejéhez 5 másodpercet. Büntetését veszélyes kiengedésért kapta, aminek következtében Albon mögött, az 5. helyen kötött ki.

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke a leintés után nehezményezte, hogy igazán azt sem tudták még, hogy mi történt, de versenyzőjüket máris elítélték.

„Csak rázza a fejét az ember. Feljött, hogy volt egy eset, nem látta senki, nem játszották be, erre kilencven másodperccel később közölték, hogy öt másodperces büntetést kap”

– mérgelődött a Sky Sportsnak Wolff.

Andrea Kimi Antonelli és Gwen Lagrue (Fotó: XPB)

Az FIA a jelek szerint egyértelműnek látta az esetet. Közleményükben megállapították: Antonelli a kerékcseréjénél fékezésre és elkerülő manőverre kényszerítette Nico Hülkenberget, ezért járt neki az 5 másodperces büntetés.

A Mercedes nem hagyta annyiban a dolgot. A futam után felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be a szövetségnél. Az FIA Antonellit és csapatát (és a lehetséges további érintetteket( is meghallgatásra várta.

Mivel nem sima óvásról van szó, az eljárás ilyenkor két részből áll. Először azt nézik meg a bírák, hogy fennáll-e olyan jelentős és releváns bizonyíték, ami a döntés meghozatalakor nem állt a rendelkezésükre, és ha ez a helyzet, csak akkor vizsgálják újra magát az esetet. A döntést még ebben az esetben is helyben hagyhatják.

Borítókép: Andrea Kimi Antonelli (Fotó: XPB)

További tartalmak