Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Furcsa kiesése után Sainz stratégaként segítette az ötödik helyhez Albont

Furcsa kiesése után Sainz stratégaként segítette az ötödik helyhez Albont

Sky Sports, AS, Motorsport Week
Carlos Sainz a biztonsági autós fázis alatt esett ki, aztán felült a boxfalra, és hozzásegítette Alexander Albont egy nagyszerű eredményhez.

Nem így képzelte Carlos Sainz az első versenyét a Williamsszel. Tudta, hogy a kevés felkészülési idő miatt vannak hiányosságai, és tudta, hogy esős körülmények között ez extrán kidomborodhat. Arra azonban aligha számított, hogy a versenye a biztonsági autós fázis alatt fog véget érni, egy ártalmatlan helyzetben elkövetett hiba miatt.

A spanyol versenyző az első biztonsági autós időszak legelején fordult volna rá a célegyenesre, amikor Williamsének hátulja váratlanul kitört a lassú tempó mellett. Sainz nem tudott mit tenni: forgása a falban ért véget, autótöréssel, kieséssel. „Nem kellett volna megtörténnie. Ilyen helyzetnek nem kéne megtörténnie. Nem értettem” – értetlenkedett Sainz.

Később összeállt a kép.

„Váltottam egyet, nem úgy fogott, ahogy kellett volna, és ez okozta a balesetet. A váltás után hirtelen gyorsulás jött. Nem szeretnék technikai részletekbe bocsátkozni, de ezzel kapcsolatos. Tanulni fogunk belőle. Láttam az adatokat, és világos, hogy mi történt. Már nyugodtabb vagyok, mert még csak nem is gyorsítottam a biztonsági autó mögött.”

„Nincs tapasztalatom, de ez van. Kihagytam a versenyt, Alex viszont negyedik lett, köszönhetően pár nagyon jó stratégiai döntésnek. Ez egy jó eredmény a csapat számára, és most szeretnénk jó szezonkezdést” – mondta a spanyol, még azelőtt, hogy az FIA törölte volna Andrea Kimi Antonelli büntetését, és Albon a 4.-ről az 5. helyre került volna.

Carlos Sainz (Fotó: XPB)

A biztonsági autós fázis idején a versenyzők állítanak a motorbeállításon és az energiahasználaton. Sainz hibája vélhetően ezzel kapcsolatos. „Ez borzalmas helyzet. Az utolsó, amit kívánsz, hogy a biztonsági autó mögött ütközz, amikor még csak nem is nyomod. Nagyon rossz. Ez a tanulási folyamat része. Gyors javulást fogok elérni az év első felében” – bocsátotta előre a versenyző.

Főnöke, James Vowles megerősítette, technikai háttere volt a piruettnek.

„Még furcsa egy kicsit, mélyebbre kell ásnunk. A lényeg, hogy felfelé váltott és részben lépett a gázra, és nagyobb volt a nyomaték, mint amire számított. Trükkös volt odakint. Azon a szakaszon volt, ahol sok a fehér vonal, ami problémát jelent. De gondoljunk rá, ő egy hozzáértő versenyző”

– vette védelmébe versenyzőjét.

Alexander Albon a vonalak szerepe kapcsán hozzátette: „Beszéltünk erről. Ezek a vonalat csúszásgátlós festékek, de ez nem aszfalt. És nem lehet olyan tapadású festéket csinálni, mint az aszfalt, ez ilyen egyszerű. Ezek az autók annyira alacsonyan mennek, hogy érzed a festést, érzed, ahogy rámész a kanyarban. Nem jó érzés vezetni rajta, megcsúszik az autó. Biztosra veszem, hogy fogunk róla beszélni a versenyzői eligazításon.”

Carlos Sainz (Fotó: Williams)

Bármilyen furcsa is, Sainz korai kiesésének haszna is volt a Williams szempontjából. Miután visszatért a boxutcába, a spanyol beült a csapat mérnökei közé, és segített a döntéshozásban. Vowles szerint nagy szerepe volt abban, hogy Albont a hajrában pont a legjobbkor hívták köztes gumikért. „Egy eredmény sem köszönhető csak egyetlen személynek. A kerékcserék jók voltak, jó volt a stratégia.”

„Kiemelném, hogy ma volt egy plusz stratégánk is: Carlos. Valójában hihetetlenül hasznosak voltak a bennfentes infói arról, mikor váltsunk át a köztes gumikra. Sokan nem voltak biztosak benne, kint maradtak, míg Carlos biztos volt benne, hogy azon nem lehet túlélni. És tökéletesen igaza volt. Ez segített nekünk.”

„Annak örülök legjobban, hogy a csapat milyen sokat fejlődött az elmúlt tizenkét hónapban. A mai eredmény a jutalom ezért a változásért” – összegzett Vowles.

Hozzátette, ebben az építkezős időszakban különösen fontos ez a fajta összedolgozás. „A versenyzőink előrébb viszik ezt a szervezetet. Együtt érjük el a jobb eredményeket és juttatjuk előrébb a Williamst. Ha majd eljutunk arra a pontra, amin mások vannak, akkor Alex és Carlos egyenlő feltételek mellett megvívhat, de addig ez ezer ember együttműködéséről szól.”

Borítókép: Carlos Sainz (Fotó: XPB)

További tartalmak