„Minél több újonc, annál jobb nekem. Annál nagyobb az előnyöm” – mondta Fernando Alonso még az Ausztrál Nagydíj előtt. Azt fejtegette, hogy kicsit sem bánja, hogy 43 évesen olyan fiatalokkal versenyezhet, akik meg sem születtek az F1-es debütálása idején, mert ő a mezőny legrutinosabb tagja, és minél több a kezdő, ez annál nagyobb előnyt jelent számára.
Az újoncok a vasárnapi esős Ausztrál Nagydíjon szenvedtek is a tapasztalathiánytól. Előbb Isack Hadjar, majd Jack Doohan csapta falnak az autóját, később Gabriel Bortoleto és Liam Lawson is. Szépséghiba, utóbbi két kiesést már Alonso is csak a tévén nézhette, mivel a 34. körben ráhajtott a 7-es kanyar kerékvetőjére, megforgott, és összetörte az Aston Martinját, előidézve egy hosszabb biztonsági autós fázist…
„A baleset az igazat megvallva a semmiből jött. Kicsit meglepődtem rajta, hogy elveszítettem az autót” – mondta Alonso. „Nem mentem szélesebben, mint a többi körben. Egyszerűen sok kavics hevert a pálya közepén, aztán megpördültem. Nagyon sokba került ez a baleset, de nem tudom, mit kellett volna másképp csinálnom. Ki fogjuk elemezni. Kissé balszerencsés baleset volt.”

A trükkös körülmények között sok baleset történt, és szinte könnyebb volt hibázni ezen a versenyen, mint nem hibázni. Mondhatnánk, ez még a legrutinosabbon is kifogott. Alonso azonban nem érzi úgy, hogy az övé csak egy volt a balesetek sorában. „A körülmények rendben voltak. Ez egy félig utcai pálya, és a fehér vonalak miatt Melbourne-ben mindig nehéz. Csak utas vagy az autódban, mert elveszíted az irányítást, és ütközöl. Ez van.”
„Az én esetemben viszont nem ez volt. Az én esetem más, mert nem mentem a fehér vonalra, és a pálya száraz volt. Konkrétan mindenki slickre váltott a balesetem után. Sok kavics volt a pályán, és meglepett”
– magyarázta az Aston Martin versenyzője.
„Még vissza kell néznem a balesetet, de nehéz megérteni ezt, mert nem mentem le a pályáról, nem helyeztem más ívre az autómat, mint korábban. Sok kavicsra futottam a jobb hátsó kerekemmel, és elvesztettem az irányítást. A hatos kanyar kialakítása nem ideális, mert kavicsot hordasz fel a pályára. Persze ez mindenkit érint, és egy hiba volt. A kanyart felül kell vizsgálni, mert sok autó megsérült. Antonelli tönkretette a padlólemezét az időmérőn. Nem kéne olyan kanyar, ahol kavics kerül a pályára, mert ez veszélyt jelent a versenyzőkre, a bírókra, mindenkire, és ez a legfontosabb.”

Alonso a kieséséig pontszerző helyért küzdött. „Tizedik voltam, Antonelli tizenegyedik. nem tudom, meg tudtam volna-e tartani a pontot, de remélem, jobbak leszünk. Öt nap múlva újabb esélyt kapunk, és ez jó. A tempónk hasonló, mint a középmezőnyé. Gaslyval harcoltam, Antonelli egyértelműen gyorsabb volt, de nem olyan könnyű megelőzni minket. Szóval összességében versenyben vagyunk. Egyes hétvégék jobbak lesznek, mint mások, de próbálunk javulni” – értékelt Alonso, majd hozzátette, még felül kell vizsgálniuk az autójuk beállításait, a kínai sprinthétvégén viszont nem lesz lehetőségük sok kísérletezésre.
Alonso csapattársa, Lance Stroll a 6. helyen ért célba, így ő szerezte az Aston Martin első pontjait. „Azt nem mondanám, hogy magabiztos voltam. Sosem voltam igazán magabiztos ilyen trükkös körülmények között. A száraz gumin, egy ívvel, úgy, hogy mindenhol máshol vizes a pálya… Aztán újra köztes gumikra váltani… Ez nagyon nehéz volt, szóval csak próbáltam tisztán menni. És sikerült” – értékelt a kanadai.