Nehezebb volt a dobogó tetejére vezető út Lando Norris számára, mint a McLaren száraz pályás fölénye – vagy akár a vasárnapi verseny első fele – ígérte, de sikeresen végigjárta. A McLaren versenyzője mindössze 0,9 másodperces előnnyel csapott célba az Ausztrál Nagydíj végén Max Verstappen előtt, és mivel az idénynyitót nyerte meg, ez egyben azt jelenti, hogy ő vezeti a bajnokságot.
Norris a 2022-es Miami Nagydíj óta az első, aki el tudta venni a tabella első helyét Max Verstappentől. Akkor Charles Leclerc állt az élen a Ferrarival, aztán a következő versenyen Spanyolországban a Red Bull sztárja megelőzte őt, és 62 versenyhétvégén keresztül senkit sem engedett maga elé. Mindez 1028 nap élen töltött időt jelent, ami sportági rekord.
Norris életében először áll a bajnokság élén az F1-ben, a McLaren pedig 2012 óta először vezeti az egyéni tabellát.
„Elképesztő volt! Nehéz verseny, főleg Maxszal a sarkamban!” – mondta Norris. „Nyomtam. Az utolsó két kör kissé feszült volt, bevallom. Elképesztő évkezdés ez. Nehéz, mert kicsúsztam, nagy hibákat követtünk el, volt egy kis sérülés is a kavicságyban. Nehéz viszonyok uralkodtak, de élveztem is. Ezúttal jól csináltuk, mi nyertünk, és nagyon boldog vagyok!”

Norrist a futam elején is szorongatta Verstappen, aztán Oscar Piastri került hozzá nagyon közel. A 44. körben jött hibájától eltekintve viszont sikerült megőriznie a hidegvérét, nem ingott meg.
„Tavaly elég sokszor elszúrtuk, gyanítom, tanultunk belőle” – jegyezte meg Norris. „Ilyesmiken buktuk el tavaly Silverstone-t és Kanadát. Egyszerűen tanultunk a hibáinkból. Persze van még huszonhárom verseny, de a nyomás kezelése, Max kezelése Oscar kezelése… végig nyomtam. Nem tudtam lazítani, de miközben nyomtam, mégis laza voltam. Nehéz volt, nem szabadott túl sok hibát véteni. Kihívást jelentett. Köszönet a McLarennek, nagyszerű autót adtak nekem!”
A bajnoki vezetés és a győzelem jót tett Norris önbizalmának, és lendületet adhat neki a szezonra. „Így kell lennie, igen. Így van. A hétvégém kezdettől elképesztő volt. Nem könnyű összerakni ilyen hétvégét, főleg Oscar és Max szorításában, hiszen éhesek ők is, versenyképesek, nagyon akarják. Feszült volt, de tudom, mire vagyok képes. De ez még csak az első verseny, jövő héten ismételnünk kell. Hosszú szezon áll előttünk, nyomnunk kell tovább” – mondta a brit.