„Szabad a verseny” – hangoztatta az Ausztrál Nagydíj előtt a McLaren két versenyzője, Lando Norris és Oscar Piastri. Ehhez képest amikor a legközelebb kerültek egymáshoz, megszólalt a rádió, és befagyasztották közöttük a sorrendet…
Oscar Piastri Max Verstappen 17. körös megelőzése után eleinte 2-3 másodpercre követte az élen haladó Lando Norrist, ám a 26. körben már másfél másodpercen belülre került, négy körrel később pedig megérkezett a brit sarkába. Ekkor szóltak neki, hogy tartania kell a pozícióját, mert lekörözések várnak rájuk. Piastri nem is indított támadást, később pedig már nem is igazán volt rá lehetősége. A 44. körös kicsúszásuk véget vetett a győzelemért folyó küzdelmüknek.
Az ausztrál versenyző már a csapatrádióban jelét adta, hogy nem érti és nem ért egyet a döntéssel. A futam után az osztrák ORF csatornának nem szívesen beszélt a történtekről, ám szavain és gesztusain érződött, nem feltétlenül érezte igazságosnak, hogy megfékezték.
„Úgy éreztem, nagyon gyors vagyok. A verseny nagy részén így volt. Egy kicsit… igen… A csapat mondta, hogy tartsam a pozícióm, én pedig tettem, amire a csapat kért. Nincs mit mondanom róla”
– mondta diplomatikusan.
És hogy miért jött a csapatutasítás? Erre Andrea Stella csapatfőnök adta meg a választ. „Akkoriban frissítették az időjárási előrejelzéseket, és közelítettünk pár lekörözötthöz. Abban a nagyon rövid időintervallumban el akartuk kerülni, hogy csatázzanak, mert ki akartuk értékelni az időjárási helyzetet, és át akartunk jutni a lekörözötteken. Ezt tehát csak a verseny egy rövid időszakában alkalmaztuk, hogy óvatosan járjunk el. Amúgy szabadon versenyezhettek” – mondta az ORF-nek az olasz.

Az írott sajtónak hozzátette: a gumik szempontjából nem volt mindegy, milyen idő várható a folytatásban, és mivel már viseltesek voltak a köztes gumik a két autón, egy egymás elleni csata öngyilkosság is lehetett volna. „Viszonylag korán elkezdtük utolérni a lekörözötteket, miközben az autók még közel voltak egymáshoz, a körülmények pedig trükkösek voltak a pályán a már lejárt köztes esőgumikon. Meg akartuk várni az időjárás-előrejelzést, hogy lássuk, hogyan kéne használnunk a gumikat. És a lekörözötteket is le akartuk tudni. Amint ez lezárult, és kiértékeltük az időjárást, újra szabaddá tettük a versenyt.”
Zak Brownt, a McLaren ügyvezetőjét a futam alatt a brit Sky Sports megkérdezte, mit fognak tenni, ha Piastri utoléri Norrist. A válasza az volt: „Akkor versenyezni fognak.” Ezek után mégsem hagyták, hogy versenyezzenek. „Andrea és én a szabad utat adtunk neki a boxfalról, de biztosítani akartuk, hogy tisztán átjussunk a forgalmon. Ezért volt ez a rövid tilalom” – magyarázta utólag az amerikai.
Stella hangsúlyozta, igyekeztek minél kevésbé beleavatkozni Norris és Piastri küzdelmébe.
„A versenyzők tudták az utasításunk kiadásakor, hogy tartaniuk kell a pozíciójukat, és aztán tudták azt is, hogy engedélyeztük nekik a küzdelmet. Nem tudtuk, mennyi időt vesz majd igénybe, amíg tájékozódunk az időjárásról, és minden világosabb lesz. Szóval igyekeztünk a lehető legrövidebbre szabni ezt az időszakot, és azt akartuk, hogy a versenyzők tudják, hogy ez a helyzet, és nem akarjuk, hogy feleslegesen hosszúra nyúljon.”
Stella úgy érzi, az egymást hajszoló versenyzőik apró hibái alapos okot jelentettek az átmeneti fegyverszünethez. „Nehéz volt következetes tempót diktálni a verseny azon szakaszában, és ezért is akartuk szüneteltetni a versengést pár körig, mert mindkét versenyzőnk követett el kisebb hibákat itt-ott. Amint egy kicsit is vizes részre tették a gumit, jött a hirtelen túlkormányzás, és blokkolhattad a kereket, mert a bal első már eléggé viseltes volt. Nem tudom, hogy pontosan milyen jellegű problémáik lehettek a verseny ezen fázisában, de ez tipikus jelenség, amikor ilyen körülmények között igazán nyomod” – mondta Stella.

Piastri később megértőbben beszélt a történtekről – és csapata szavait visszhangozta. „Amikor jött az utasítás, már eléggé elhasználódtak az első gumik, miközben próbáltam közel kerülni Landóhoz. Nem igazán ment ennél több” – erősítette meg, hogy voltak nehézségei a gumikkal. „A mai versenyen rendhagyó körülmények uralkodtak. Leköröztünk, de csak egy ív volt, és nem tudtuk, hogy jön-e még több eső. Fogok beszélni a csapattal, hogy jobban megértsem, milyen okok álltak emögött. Egy világos: ilyen döntések mindig mindkét irányban születhetnek, ez benne van.”
A 9.-ként célba érő ausztrál végül megjegyezte: „Végső soron ez csak egy kis jelenete volt egy mozgalmas versenynek.”