Másodikként intették le Max Verstappent az évnyitó Ausztrál Nagydíjon. A győztes Lando Norristól kevesebb mint egy másodpercre volt a célban, mégsem érezte szorosnak a küzdelmüket. Sokáig nem is tűnt annak. A remek rajtjával ugyan feljött a 2. helyre, és pár körig szorongatta Norrist, ám a 17. körben elkövetett egy hibát, kicsúszott, és átengedte a helyezését Oscar Piastrinak. Onnantól már bottal üthette a McLarenek nyomát.
A wokingiak egy ponton 15 másodperccel is vezettek vele szemben, aztán az eső érkezése és a biztonsági autók visszahozták a meccsbe. A hajrában DRS-távolságba került Norrishoz, ám támadnia nem sikerült, így elmaradt a nagy fordulat.
„Nem, őszintén szólva nem” – felelte Verstappen a kérdésre, ha lett volna még egy kör, megelőzte volna-e Norrist. „Csak próbáltam közel kerülni. Mindent megtettem, próbáltam nyomást gyakorolni. De nem könnyű itt, nagyon nehéz előzni, ráadásul csak egy ív volt. Még ha meg is próbálhattam volna mondjuk a kilences felé, a vizes részre kellett volna mennie ehhez. Szóval nem igazán tehettem sokat. De legalább szoros volt, a tévében jól mutatott…”
Verstappen másik esélyét Norris megelőzésére a 44. körben érkező eső hozta el. Miközben a két McLaren a kicsúszása után megijedt, és egyből a boxutcába menekült köztes esőgumikért, Verstappen még két körig kint maradt a slick gumiján. Ha nem jött volna több eső, ez nyerő húzás lehetett volna. Így viszont, hogy jött, az ideálisnál egy körrel tovább maradt kinn, ami pont elég volt Norrisnak ahhoz, hogy az élre kerüljön a holland kiállása után.

Verstappen nem érzi úgy, hogy eltaktikázták volna ezt a lehetőséget. „Közepesen voltunk, és az ember nem tudhatja előre, hogyan fog működni. Szerintem egészen okos döntés volt (a közepest választani). Hátravolt tizenöt-húsz kör, amikor a biztonsági autó kiállt. Aztán esni kezdett, láttam, hogy előttem kicsúsznak. Oscar visszatérésekor igyekeztem elkerülni őt. Úgy voltam vele, maradjunk kinn, mert csak abban a három kanyarban esett, a többi még száraz volt. Ha folytatjuk, a másik két szektorban rendben leszünk, és csak az utolsó szektort kell túlélnünk.”
„A teljesített kör alapján aztán azt mondtam: ha nem jön még több eső, akkor működhet. Azt is számításba kellett venni, hogy ha utol is érnének a köztes gumin, ha már nem jön több eső, nekik még egyszer ki kell állniuk slickekért. Rendben volt tehát, és azt mondtam, csináljunk még egy kört. De sajnos azon a körön az első szektor talán még egészen rendben volt, de a másodikban már túlságosan is esett, és muszáj volt kiállnunk.”
„Utólag azt mondom, mindegy volt. Ha kiálltam volna Landóval, második vagyok. Ha egy kör után állok ki, akkor is második vagyok. És második lettem így is, hogy két kör után álltam ki. Megpróbálkoztunk valami mással, és most bizonyos szempontból nem működött, de pozíciót nem vesztettünk vele, szóval rendben volt”
– véleményezte a taktikájukat Verstappen.
Hátrányban a gumikkal
A fő problémájukat a tempó jelenti a McLaren ellen. Ez pedig a versenytávon főként a gumikezelésre vezethető vissza. Verstappen rámutatott, már a 17. körös kicsúszása is annak következménye volt, hogy a Red Bullja túlmelegíti az abroncsokat. „Láttam előre, hogy ez lesz. Szenvedtem a gumikkal. Hasonlóan, mint szombaton. A köztes esőgumi lágyabb keverékű, szóval még hajlamosabb a túlmelegedésre. Emiatt sok csapat szenvedett a McLarenhez képest. Ők egyszerűen jobbak ebben. Dolgoznunk kell ezen.”
„A McLarenen kívül lényegében az összes csapat túlzottan koptatja a gumikat. Túlmelegítjük őket, miközben a McLaren szárnyal. Mindent beleadtam, amit tudtam. Miután elhúztak, már csak próbáltam a magam versenyével foglalkozni.”

Verstappen ebben a helyzetben erőn felüli eredménynek érzi a második helyét. És fontosnak a bajnokság szempontjából.
„Nagy a különbség. Tudatában vagyok, hogy ez nem fog eltűnni a következő versenyig. De közel kell maradnunk. Az ilyen napokon is, amikor harmadiknak kéne lennem, de második vagyok. Ez jó”
„A teljesítményünk jó a mögöttünk lévő csapatokkal szemben. Ugyanakkor ha megnézzük az első etapot, eléggé nagy volt a lemaradásunk. Amint elkezdtük túlmelegíteni a gumikat, már nem volt esélyünk. A McLaren lényegében faképnél hagyott minket. Még mindig sok munkánk lesz, ha a győzelemért akarunk harcolni. Elégedettek vagyunk a második hellyel. Talán egy hellyel jobb, mint amit megérdemlünk. És tizennyolc ponttal többet szereztem itt, mint egy évvel ezelőtt” – utalt arra mosolyogva, hogy tavaly kiesett Ausztráliában.