Miután Max Verstappen az Ausztrál Nagydíj 17. körében kicsúszott és elengedte az addig harmadikként őt üldöző Oscar Piastrit, nem úgy tűnt, hogy a címvédőnek lesz még köze a McLarenekhez a versenyen. Verstappen egyre jobban küszködött a túlhevülő köztes esőgumikkal, a hátránya egy ponton pedig már a 20 másodpercet közelítette.
Aztán a 34. körben Fernando Alonso balesete miatt érkezett a biztonsági autó, amit a mezőny arra használt, hogy slick gumikra váltson. Míg a többség kemény keveréket tett fel, mert száraz pályán az tűnt a megbízhatóbb guminak, a Red Bull közepest adott Verstappennek, és remélte, hogy ez helyzeti előnyt jelenthet.
„A kiállásnál közepes gumit választottunk, és meglepődtünk, hogy mindenki más keményre váltott a nedves pályán. Úgy éreztük, ezt könnyebb lesz melegíteni” – adott magyarázatot Horner e döntésükre.

Bizonyos előnyük származott is a közepes gumiból. Lando Norris elismerte, nyomás alatt érezték magukat Verstappen gumiválasztása miatt, mivel közeledett az eső, és tudták, hogy a kemény gumin már kevés vízmennyiség mellett is sokkal több gondjuk lesz, mint a hollandnak. Ez is hozzájárult a 44. körös kicsúszásukhoz Oscar Piastrival.
Miközben a hiba után a McLaren egyből köztes gumikra váltott, Verstappen kint maradt a slicken, remélve, hogy az eső nem tart sokáig, és a többiek túlreagálják a fenyegetést. A Red Bull-os további két kört teljesített így, ám a második végére annyi víz került a pályára, hogy már muszáj volt a boxba kanyarodnia köztes gumikért.
Felmerült, ha nem várnak ki addig, és egy körrel korábban kereket cserélnek, talán Norris elé kerülhettek volna. És tekintve, hogy egy száraz ívvel mennyire nehéz volt előzni, ez akár a győzelmet is jelenthette volna a címvédő számára.
Verstappen az első kör után 21,1 másodperces előnyben volt Norrisszal szemben, ami papíron éppen csak elégnek tűnt ahhoz, hogy a brit elé jöjjön vissza egy kerékcseréről. A következő körben ez az előny már elolvadt annyira, hogy Norris könnyedén megőrizte a virtuális első helyét.
A Red Bullnál ugyanakkor kicsit másképpen számoltak. Horner az akkori élő szimulációjukra hivatkozva állítja, nem szalasztották el a lehetőséget. „Az eső újra esni kezdett, de csak az utolsó szektorban volt igazán vizes a pálya. Az első két szektor gyors volt, és majdnem kifizetődött, majdnem meglett a fordított elévágás és a vezetés.”
„Megnéztük az adatokat, és még úgy is csak mögéjük térhettünk volna vissza. Ezért is reménykedtünk az időjárásban, hogy nekünk adja a pozíciót”
– utalt arra, hogy Verstappen csak akkor kerülhetett volna Norris elé, ha nem érkezik több eső, és nem kell kiállnia.

Horner rámutatott: mivel tempóhátrányban voltak a McLarennel szemben, muszáj volt kockáztatniuk az esélyért. „Együttműködtünk a versenyzővel. Az első két szektor gyorsabb volt, a harmadikban viszont nagy volt a hátrány. Tudtuk, hogy az eső nem fog sokáig tartani. A pályán elfoglalt pozíció meghatározó itt, mivel nem lehet előzni. Szóval csak megpróbáltuk.”
„A McLaren rendkívül konzervatív volt. Mindkét versenyzőjüknek volt egy meleg helyzete. Úgy tűnt, talán éppen kifizetődhet. Ha az eső alábbhagyott volna, akkor szerencsések lettünk volna”
– mondta Horner.
Verstappen maga sem érezte úgy, hogy bármilyen más taktikával előrébb tudott volna jutni a második helynél. „Utólag azt mondom, mindegy volt. Ha kiálltam volna Landóval, második vagyok. Ha egy kör után állok ki, akkor is második vagyok, és második lettem így is, hogy két kör után álltam ki. Megpróbálkoztunk valami mással, és bizonyos szempontból nem működött, de pozíciót nem vesztettünk vele, szóval rendben volt” – vélekedett.