Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Horner szép jövőt jósol Hadjarnak

Horner szép jövőt jósol Hadjarnak

F1
A Red Bull csapatvezetője, Christian Horner sajnálja az Ausztrál Nagydíj felvezető körében kieső Isack Hadjart és egyben biztatja is a franciát azzal, hogy kiemeli, az edzéseken végig biztató teljesítményt nyújtott.

Hat újonc készült az Ausztrál Nagydíjra, aminek hivatalosan végül csak öt vághatott neki, Isack Hadjar ugyanis már a felvezető körben kiesett: saját elmondása szerint túl agresszíven próbálta melegíteni abroncsait, ezért csúszott meg a vizes pályán.

A fiatal francia kiesés után roppant csalódottnak és szomorúnak tűnt: hosszú ideig mozdulatlanul állt a pálya szélén, majd a könnyeivel küszködve, sisakkal a fején tért vissza a garázsba. A kellemetlen pillanatokban nem más nyújtott neki támaszt, mint gyermekkori hősének, Lewis Hamiltonnak az édesapja, Anthony, aki vigasztalni is próbálta a fiatal pilótát.

Hadjar később „kritikát” is kapott a történtek miatt, a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko a fiatal pilóta érzelmes reakcióját és szomorkás sétálását „könnyekkel teli műsorként” írta le, majd megjegyezte, a produkció szerinte „kellemetlen” volt.

Anthony Hamilton, Isack Hadjar és Peter Bayer (Fotó: Red Bull)

Persze házon belül sem volt mindenki ennyire szőrösszívű a fiatal versenyzővel. Csapatfőnöke, Peter Bayer rögtön védelmébe vette. „Bárkivel megeshet ilyesmi ilyen körülmények között. Egy apró, minimális hiba, és máris vége” – fogalmazott a szakember, akinek szavait alátámasztja, hogy a futamon több rutinos versenyző is hibázott.

Megértő volt a Re Bull csapatvezetője, Christian Horner is, aki arról beszélt, egyrészt sajnálja Hadjart, másrészt dicsérte őt az edzéseken nyújtott teljesítménye miatt és azt ajánlotta neki, ezt vigye magával az ausztrál hétvégéből.

„Szívfacsaró volt ennyire csalódottnak látni” – kezdte. „Ez volt az első hétvégéje. Szerintem a pozitívumokat kell magával vinnie. Ezekre kell emlékeznie, amikor visszagondol a hétvégére. Igazából nagyon jól teljesített az edzéseken és az időmérőn. Sokszor elfelejtik, hogy ezek a srácok valójában még gyerekek. Értelemszerűen nagyon érzelmes. Ha lecsupaszítjuk, nagyon sok pozitívumot tud magával vinni a hétvégéről. Sok szép nap áll még előtte” – tette hozzá bizakodva.

Isack Hadjar (Fotó: XPB)
Borítókép: Isack Hadjar (Fotó: XPB)

További tartalmak