Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Stroll a talpon maradásra játszott – és ez bejött!

Stroll a talpon maradásra játszott – és ez bejött!

F1, Aston Martin
A hatodik helyen célba érkező és ezzel fontos pontokat gyűjtő Lance Stroll jelezte, kezdettől fogva a talpon maradás volt a kulcs számára Ausztráliában, hiszen bízott benne, hogy ha hibátlanul teljesít, annak meglesz az eredménye.

Mozgalmas, a mezőny számára roppant nehéz futammal vette kezdetét a 2025-ös szezon: Ausztráliában már a rajtnál esős pálya fogadta a versenyzőket, majd megjelentek a száraz ívek, előkerültek a sima gumik, aztán újra leszakadt az ég…

A kártyákat leginkább az utóbbi esemény kavarta meg a futam utolsó harmadában: voltak, akik túl sokat kockáztattak és értékes pozíciókat buktak azzal, hogy későn váltottak vissza a köztes abroncsokra, míg voltak olyanok is, akik csapatukkal közösen a lehető legjobbkor álltak ki cserélni és hirtelen a pontzónában találták magukat.

Az egyik ilyen versenyző Lance Stroll volt, aki a leintés után jelezte is, számára komoly cél volt az, hogy a nehézségek ellenére talpon maradjon, hiszen a vasárnapihoz hasonló körülmények között bármikor, bármi megtörténhet és egy versenyző kezére játszhat.

Lance Stroll (Fotó: XPB)

„Hogy magabiztos voltam, azt nem mondanám” – jegyezte meg. „Ilyen körülmények között sosem voltam igazán magabiztos. Száraz gumin, egy versenyívvel úgy, hogy máshol minden ponton vizes a pálya… aztán meg újra köztesekre váltani, hát ez nagyon nehéz volt. Szóval, csak próbáltam tisztán menni és ez sikerült is” – emelte ki.

„Szupertrükkös futam volt ez, szóval nagyon örülök, hogy sikerült pontokat szereznem a csapatnak. Örülök, az biztos. Az első pillanattól tudtuk, hogy a pályán maradás és a megfelelő gumitaktika fontos lesz, és az is lett” – magyarázta.

„Ilyenkor mindig az a lényeg, hogy megfelelően egyensúlyozzunk a kockázatos döntések és aközött, mennyit nyerhetünk velük. Következetesen kell menni és tisztán. A csapat remek döntést hozott a köztesekkel. Az autó még mindig nem tart ott, ahol szeretnénk. Folytatni kell a fejlesztéseket. De ez még fontosabbá tette, hogy most kihoztuk a legjobbat a lehetőségből” – húzta alá.

Lance Stroll (Fotó: XPB)
Borítókép: Lance Stroll (Fotó: XPB)

További tartalmak