A nevelőszériákban elért eredményeinek és a Mercedestől kapott nem mindennapi lehetőségnek köszönhetően komoly várakozások előzték meg Andrea Kimi Antonelli Forma–1-es debütálását, ami végül igencsak biztatóan alakult.
Azt követően, hogy az időmérőn csak a tizenhatodik rajthelyet tudta megszerezni (ehhez nagyban hozzájárult padlólemezének sérülése) Antonelli remekelt a vasárnapi nagydíjon a folyamatosan változó körülmények között, amelyek négy újoncot és több rutinos versenyzőt is megtréfáltak – kiesett például minden idők legtapasztaltabb pilótája, Fernando Alonso is.
Antonelli viszont állta a sarat, bár egyszer megpördült, a futamon összességében jó tempót futott (ezen a téren alig maradt el George Russelltől), bemutatott néhány bátor előzést és végül a tizenkét pontot érő negyedik pozícióban zárt.

Teljesítményéről többen elismerően nyilatkoztak; például a Sky Sports szakértőjeként dolgozó Martin Brundle is, aki nem fukarkodott a dicséretekkel és megjegyezte, a Mercedes valószínűleg új sztárt talált a fiatal olasz személyében. „George Russell alig volt képernyőn, de szerzett egy szép dobogós helyezést, az elsőt a sok közül, ami valószínűleg a Mercedesre vár” – kezdte összegzőjét.
„A tinédzser csapattárs, Kimi Antonelli látványosan érett első versenyt teljesített. A kicsúszása ellenére a négyes kanyarnál folyamatosan haladt előre, voltak remek előzései, a tempója pedig meggyőző, gyakran hasonló Russelléhez” – tette hozzá.
„A Mercedesnek most van egy új sztárja, és a McLarennel közösen vezeti a bajnokságot” – folytatta Brundle a fiatal versenyzőt dicsérve, aki az F1 történetének második legfiatalabb pontszerzője lett. Ami a csúcsot illeti, az egyébként jelenleg megdönthetetlen, Max Verstappen ugyanis 17 évesen gyűjtötte első egységeit, de az F1-ben azóta bevezették a 18-es bemutatkozási korhatárt.
