Max Verstappen a 2021-es első világbajnoki sikere után aláírt egy 2028 végéig szóló szerződést a Red Bull-lal. Akkor még minden szépnek és jónak tűnt, ám tavaly óta arról megy a találgatás, a holland versenyző vajon melyik évben és mely csapat kedvéért fog idő előtt kilépni ebből e megállapodásból…
Tavaly a Mercedes kezdett nyílt flörtölésbe vele, és a Verstappen-tábor sem titkolta, hogy folytattak egyeztetéseket. Idén az Aston Martin „1 milliárdos” ajánlata keltett zavart – Helmut Marko Red Bull-tanácsadó meg van róla győződve, hogy a zöldeknél munkába állt Adrian Newey Verstappent akarja a csapatába.
A McLaren ügyvezető igazgatója, Zak Brown – aki bevallása szerint a közelmúltban tájékozódott Verstappen szerződéses helyzetéről a versenyző menedzsmentjénél – most egy jóslattal igyekezett hozzájárulni, hogy a Verstappen-csapatváltás témája meleg maradjon…
„Szerintem a mostani év végén távozni fog” – jósolta Brown a brit Telegraph-nak. „A legnagyobb valószínűséggel a Mercihez” – tette hozzá.

Az Aston Martin-os pletykát érintve az amerikai elmondta: „Az Aston Martinról is volt szó azok után, hogy Adrian Newey csatlakozott hozzájuk. De bármilyen nagyság is Adrian – márpedig ő minden idők legnagyobbja –, egy teljes csapatra szükséged van magad körül. Szükség van a megfelelő kultúrára, és ehhez idő kell.”
„Ha fogadnom kéne, én a Mercire fogadnék. Az elmúlt tíz évben hétszer vagy nyolcszor nyertek bajnokságot. Tavaly öt futamot nyertek, megvan náluk a stabilitás. Tudjuk, hogy Toto kedveli őt, és úgy érzem, a Mercedes motorgyára a legfelkészültebb az erőforrások szempontjából a jövő évi új motorszabályok előtt”
– sorolta Brown, miért a Mercedest választhatja Verstappen az Aston Martin helyett.
Miközben Toto Wolff Melbourne-ben igyekezett egyértelművé tenni, hogy a Verstappen-lehetőség náluk már nem is létezik, és a George Russell, Andrea Kimi Antonelli párossal képzelik el a hosszú távú jövőjüket, Brown biztos benne, hogy lehet változás a csillagosok felállásában jövőre. „George-nak lejár a szerződése az idei szezon végén, és Kimi egy sor egyéves szerződést fog kapni” – mondta Brown arra célozva, hogy a versenyzőhelyzetet hosszú távon egyáltalán nem rendezte még a Mercedes.
Az elmúlt másfél évben megtanulhattuk: Zak Brown Red Bull-lal kapcsolatos nyilatkozatait és véleményét nem feltétlenül kell készpénznek venni. Az utóbbi időben Toto Wolff után ő is Christian Horner egyik fő ellenlábasa lett, amit a mostani interjúban maga sem tagadott. „Ez komoly. Nem rajongunk egymásért. Nem tetszik a módszere, és biztosra veszem, hogy ő is ugyanígy érez velem kapcsolatban. De ez szerintem jó a sportnak. Különböző személyiségekre van szükség, valamint rivalizálásokra. Némelyik baráti, sportos rivalizálás, némelyik rosszindulatú. Mindig is így volt” – fogalmazott a McLaren vezére.
Marko elismeri, a veszély valós
Akár zavarkeltés a célja Brownnak, akár komolyan gondolja, hogy Verstappen csapatot fog váltani jövőre, azzal a Red Bullnál is tisztában vannak, hogy bajnokuk csakis abban az esetben marad velük, ha meg tudnak felelni bizonyos elvárásainak. Helmut Marko a közelmúltban a német Auto Motor und Sportnak adott interjút, melyben elismerte, Verstappen idő előtti távozása nem zárható ki.
„Nem titok, hogy Max szerződésében szerepelnek teljesítményhez kötött kitételek. Max nyerni akar, és azt akarja érezni, hogy az ember mindent megtesz ezért. Ez a mi kihívásunk. Ha nem kapja meg ezt az érzést, hogy mindent megteszünk, hogy optimális autót adjunk neki, akkor – szerződés ide vagy oda – fennáll annak veszélye, hogy másfelé orientálódik.”

„Nekünk fontos bizonyítanunk, hogy tudunk számára győzelemre képes autót építeni. És a ’győzelemre képes’ nem azt jelenti, hogy húsz versenyt kell nyernünk, de képesnek kell lennünk arra, hogy a versenyeken, amiket megnyerhetünk, ott legyünk, amúgy pedig elég pontot tudjunk gyűjteni” – magyarázta Marko.
Verstappen mindeközben látszólag nem foglalkozik a jövővel és a pletykákkal. Melbourne-ben kijelentette: „A tizenegyedik szezonomat kezdem, szóval nem fecsérlem az energiámat ilyesmikre. Boldog vagyok itt, ahol vagyok. Természetesen szeretnék kicsit gyorsabb lenni, mindenki ezt akarja. Minden tőlem telhetőt megteszek, és közben más dolgok kötnek le, arra összpontosítok. Aztán hazamegyek, együtt töltöm az időt a családommal és a barátaimmal, és ennyi.”