Nem volt álomszerű Lewis Hamilton ferraris pályafutásának kezdete. A hétszeres világbajnok számított nehézségekre a viszonylag kevés felkészülési lehetőség után, ám arra nem, hogy végül csak egy 10. hellyel fog távozni az idénynyitóról.
Apja, Anthony Hamilton a helyszínen követte figyelemmel az első „vörös” hétvégéjét, és bár nem tagadta, hogy többet és jobbat remélt Ausztráliától, jelezte, bármilyen is a kezdet, a folytatás siker lesz. „Nagyon boldogok vagyunk, hogy a Ferrarinál vagyunk. Jobb lett volna jobb eredményt elérni, de megesik az ilyesmi.”
„Mi harcosok vagyunk, ahogy a Ferrari is, akik egy világbajnok csapat. Újjá fogjuk építeni ezt a csapatot, és nemcsak magukért és a Ferrariért, hanem Olaszországért és minden szurkolóért”
– hangoztatta a Canal+ csatornának idősebb Hamilton.

A brit Sky Sportsnak nyilatkozva eközben kiemelte, nem csak rossz volt a melbourne-i hétvégéjükben. „Örülünk, hogy túl vagyunk ezen a versenyen és célba értünk. Ez a legfontosabb. Pár kört teljesíthetett csak az autóval, szóval előre tudtuk, hogy nehéz lesz, de valójában egészen elégedettek vagyunk.”
„Ez egy tanulási folyamat. Sokat tudtunk meg az autóról, arról, mit kell tennünk, min kell változtatnunk, mit kell megszoknunk.”
„Szép lett volna, ha csak ide jövünk, és az élre állunk, de ez túl könnyű lett volna. Mi szeretjük a nehéz dolgokat, és keményen fogunk dolgozni”
– ígérte az apa.
Ami a hétvége pozitívumait illeti, fia Charles Leclerc-rel szembeni lemaradását, valamint a két versenyző együttműködését közéjük sorolta. „Charles egy kiváló versenyző és ember, és rendkívül jól együttműködnek csapattársként. Világbajnoki címig fogjuk vezetni ezt a csapatot” – jelentette ki.