Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Alonso: Ugyanolyan gyors vagyok, mint 2004-ben – talán gyorsabb is

Alonso: Ugyanolyan gyors vagyok, mint 2004-ben – talán gyorsabb is

F1
Szerencsésnek érzi magát Fernando Alonso, hogy 21 évvel az első Kínai Nagydíj után is még a Forma–1-es mezőnyt erősítheti. Majd szól, ha úgy érzi, már nem az igazi!

A tavalyi visszatérés után újabb Kínai Nagydíjra készül a Forma–1 Sanghajban. Már több mint két évtized telt el azóta, hogy először versenyeztek ezen a pályán, és a mezőnyben már akkor is jelen volt Fernando Alonso. A 43 éves spanyolt szembesítették vele: a jelenlegi versenyzők közül heten meg sem születtek, amikor ő már a Forma–1-ben versenyzett. Megkérdezték, ettől öregnek vagy inkább szerencsésnek érzi-e magát.

„Mindkettő, talán” – mosolygott. „Nem is tudom. Kiváltság folytatni a versenyzést, csinálni, amit szeretek. Szerencsés voltam, hogy nagyon sok különböző korszakban versenyezhettem a sportban.”

Alonso egyértelművé tette, még egyáltalán nem érzi úgy, hogy eljárt felette az idő.

„Még itt vagyok, még mindig versenyképesnek és motiváltnak érzem magam, kellően frissnek ahhoz, hogy utazgassak a világ körül, és versenyezzek ezekkel az autókkal. És ami ennél is fontosabb: még mindig versenyképesnek érzem magam. Ha egy nap majd úgy fogom érezni, hogy már nem vagyok gyors, hogy szenvedek, akkor én leszek az első, aki ezt nem fogja élvezni, mert nagy versengő vagyok”

– ígérte a spanyol.

Hozzátette, ez a pillanat még nem jött el. „Számomra a legfontosabb, hogy 2001-ben debütáltam, versenyeztem a legelső Kínai Nagydíjon 2004-ben, és 2025-ben is itt vagyok, ugyanolyan gyorsan, mint 2004-ben, vagy legalábbis így érzem. Talán gyorsabb is vagyok ma, mert vannak más eszközeink és lehetőségeink önmagunk fejlesztésére versenyzőként, így javíthatunk a lehetséges gyengeségeinken. Kiváltságosnak érzem tehát magam, hogy itt lehetek.”

Gabriel Bortoleto és Fernando Alonso (Fotó: XPB)

Alonso a múlt héten nem mutatta csúcsformáját: az esős melbourne-i versenyt a 34. körben balesettel adta fel. Kínában javítana, igaz, nem tudja, mennyire lesz versenyképes az Aston Martin. „Az időmérőn jól ment, amíg meg nem sérült az autó a Q2-ben, versenyképesek voltunk. A versenyen nehéz volt megítélni az autó teljesítményét, mert más autókat üldöztem, vártam, hogy száradjon a pálya. Várnunk kell pár versenyt, Kínát, Japánt, Bahreint, amik nagyon eltérő pályák.”

„Tavaly kicsivel jobban kezdtünk, főleg az időmérőkön. Harmadikak voltunk a szárazon és esőben is egy körön, és ezt nehéz lesz megismételni. De próbálom megszerezni az első idei pontjaimat. Ez az egyik legjobb pályánk” – bizakodott a veterán.

Borítókép: Fernando Alonso (Fotó: XPB)

További tartalmak