Albon párja, a kínai származású golfos, Muni He révén személyesen is kötődik Kínához és a kínai kultúrához, nem meglepő tehát, hogy ismét különleges sisakfestéssel készült a hétvégére.
A thai pilóta tavaly egy emlékezetes, pandás dizájnnal állt elő, amit stílszerűen egy állatkertben leplezett le, miután a hétvégét megelőzően He szülővárosába, a Kína belsejében található Csengtuba utazott.
A bemutató helyszíne ezúttal kevésbé volt extrém, az egyedi sisak azonban ismét látványosra sikerült.

A több versenyzővel is együttműködő Massimo Dante (MDM Designs) által készített dizájn a szecsuáni opera arcváltói előtt tiszteleg a tradicionális figurákon és maszkokon látott motívumok használatával.
Albon a kék maszkot választotta, amit általában a pozitív szereplők viselnek, motívumai pedig a hűséget, az erőt és az elszántságot jelképezik (a választásba nehéz nem belelátni, hogy Albon évek óta kitart az egyébként kék alapszínű, elszántan újjáépülő Williams mellett).
Albon egyébként jó lendületben várja a hétvégét, a szezonnyitón ugyanis kiugró eredménnyel zárt: ötödik helyen ért célba a Williamsszel.