Egy biztonsági autós fázis kezdetén, lassú tempónál csapta falnak az autóját Carlos Sainz a múlt heti Ausztrál Nagydíjon. Balesete először bosszantotta, aztán rájött, hogy bizonyos motorbeállítások lepték meg, amik számára váratlan következményekkel jártak, amikor felfelé váltott és a gázra lépett.
Az eset jól példázza: ahogy Lewis Hamilton, úgy Carlos Sainz is egy komoly tanulási folyamaton megy keresztül, és új csapatánál, az új autóval és erőforrással túl kevés volt nekik a téli teszt ahhoz, hogy igazán felkészültnek érezhessék magukat.
„Az autóból vissza a paddockba ostoroztam magam, de amint láttam az adatokat, megkönnyebbültem, mert rájöttem, hogy még van min dolgoznom nekem és a csapatnak, ezeken a kis apróságokon, amik általában nem lepnek meg, de amikor először mész egy bizonyos módban, bizonyos felfelé váltásoknál, bizonyos körülmények között, akkor igen. Én ezt még nem tapasztaltam meg ezzel a csapattal, és kifogott rajtam. Csúnya vége lett egy jó hétvégének”
– fogalmazott Sainz.

Egyetértett azzal a felvetéssel, hogy a helyzete hasonló Hamiltonéhoz. Szerinte hasonló nehézségekkel szembesülnek új csapatuknál. „Nem lehetsz túl szigorú magaddal, mert időre van szükség. Kellenek efféle példák ahhoz, hogy tanulni tudj ezekből a helyzetekből. Bahreinben hogyan teszteltem volna ezt? Sosem mész vizes és hideg pályán, köztes esőgumin a biztonsági autó mögött. Hogyan hoztam volna magam milyen helyzetbe Bahreinben, és állapíthattam volna meg, hogy ez itt nem tetszik nekem.”
„Hogyan lehetett volna elkerülni? Visszatekintve nem sokat tehetsz, csak meg kell tapasztalnod ezeket. Időt kell adnod magadnak a versenyeken, hogy megtörténjenek dolgok, és lásd, mit tanulhatsz belőle. Időt kell adnod magadnak, és nem lehet túl szigorú magaddal.”
Javítani az időmérőkön
Sainz egyelőre nemcsak a motorbeállításait tanulja, hanem azt is, hogyan hozhatja ki az utolsó tizedeket az autójából és a gumikból. A múltkori időmérő edzésen emiatt lett „csak” 10. „Már vannak elképzeléseink, hogyan hozhatnánk ki a legtöbbet a Q3-ban a lágy gumikból, könnyebb autóval. Ha a tesztet nézzük, a közepesen végig gyors voltam, de amikor lágyra váltottam és nyomtam, szenvedtem egy kicsit. A mérnökömmel vannak ötleteink, amiket tesztelni kell, és ehhez idő kell. Talán kipróbáljuk őket most, és talán beválnak, talán nem. Kipróbálsz valamit, és fejlődsz. Tesztelés nélkül a versenyeken kell próbálkoznod. Ha beválnak, jöhet a következő lépés, és így fejlődsz az év során.”
„Másfajta vezetési stílust igényel. Egy bizonyos módot begyakorolt az idegrendszered, és ez még mindig velem van a Ferrarinál töltött négy évből. Vannak dolgok, amik kezdettől jól működnek ennél az autónál, mások nem.”
„Vannak dolgok, amik segíthetnek a beállítások terén, és mások, amikhez még tapasztalat kell. Például a gumik előkészítése, vagy hogy hogyan reagál az autó az üzemanyag fogyására, a lágyabb oldalfalú gumikra. Ezeket a verseny során tanulod meg. Aztán látod, és már előre tudod, miként reagál, és alkalmazkodsz.”

Ezen folyamatot a kínai hétvége nem fogja gyorsítani azzal, hogy sprintes lebonyolításban rendezik, és emiatt csak egy szabadedzésük lesz tesztelni. „Nos, ez most nehezebb hétvége lesz nekünk, akik csapatot váltottunk, mert csak egy edzésünk lesz elkapni a ritmust az autóval. Készen állok rá, és igyekszem használni az ausztráliai tanulságokat arról, min kell javítani az autón, hogyan alakíthatnánk kicsit jobban az ízlésemhez. Meglátjuk. Ha működik Kínában, az jó hír lesz, mert nagyon más pálya ez, mint Ausztrália vagy Bahrein, és remek támpontot adhat.”
Kínai teszt a Williams előtt
Sainz kiemelte, Kína a Williams számára is remek teszt lesz, mivel efféle pályán még nem próbálták ki az idei autójukat. „Jó helyzetben vagyunk, elégedettek vagyunk az autóval, és látjuk, hogy javulunk. A trend jó, de óvatosak vagyunk. Kína teljesen más pálya, mint Bahrein és Ausztrália. Ez itt inkább Barcelonát idézi a hosszú, kombinált kanyarok miatt, és ott még nem mentem az autóval, és ott lepleződnek le egy autó hiányosságai. Kína jó teszt lesz az autónk számára, egy európaibb stílusú pálya, amiből tanulhatunk, és kideríthetjük, jó helyzetben van-e az autó.”
Sainz eddig elégedett azzal, amit az új csapatánál tapasztalt. Alexander Albon melbourne-i ötödik helye jobb, mint amire számítottak. „Ha ahhoz viszonyítok, hol tartott a csapat, amikor tavaly júliusban aláírtam velük, sokat javultunk, és jó irányba haladunk. Ez kellemes meglepetés. Tudtam, mi készül, és ezt is számításba vettem. És azt is, hogy az egész csapat motivált, egy irányba húz. Jó munkaközeg ez” – mondta elégedetten.

Az ordítozó stratéga…
Sainz a múltkori korai kiesése után felült a Williams boxfalára, és segítette a stratégák munkáját. James Vowles csapatfőnök külön kiemelte, hogy szerepe volt abban, hogy Albonnal éppen jól időzítették az utolsó kerékcseréjüket az esős hajrában.
A spanyol szerint az eset bizonyítja, hogy a csapatok boxfalán talán lenne hely versenyzőknek is. „Sok versenyen lehet hasznos, de egy melbourne-ihez hasonló helyzetben még inkább. Szerintem a csapatoknak általában is kéne gondolniuk erre, mert mindent adatokra és elemzésekre alapoznak, és néha segíthet egy ilyen személy. Amikor tavaly Alex nem ült autóban, és segített Francónak, szintén azt mutatja, hogy nagyon hasznos lehet egy ilyen személy.”
Megkérdezték, mikor nyomta meg a gombot, hogy jelezze, itt az idő kiállniuk.
„Nem volt gombnyomkodás. Nem voltam benne a belső kommunikációban, mert a Williamsnél még nem tudom, ez hogyan működik” – tisztázta Sainz. „Az egyik helyről a másikra szaladgáltam, és próbáltam meggyőzni az embereket, hogy amint jön az eső, ki kell hívniuk Alexet. Abban a pillanatban, amikor a McLaren kiállt, nem volt rajtam fülhallgató, ezért csak ordítottam, hogy: box, box! Az volt a megfelelő idő.”
„Jó móka volt. Mondtam is, hogy valójában nagyon ideges voltam. Idegesebb, mint amikor az autóban ülök. Azért is, mert volt egy kis felelősségem, és azt mondtam: hű, itt nem szúrhatom el, mert bajba kerülök az első versenyemen… Nagyon izgatott voltam, de közben jól is éreztem magam” – mesélte mosolyogva Sainz.