Kevesebb mint egy másodperc volt a hátránya Max Verstappennek a győztes Lando Norrisszal szemben a múlt heti Ausztrál Nagydíjon, mégis esélytelennek érezte magukat a McLaren ellen. A holland pontosan tudja, hogy az esős idő és a sok biztonsági autós fázis vitte közelebb őket a papajásokhoz, a nyers tempó alapján nem tudtak lépést tartani velük. Ezt erősíti, hogy a verseny közepén 15-20 másodpercre is volt már Norristól.
Hogy mit hoz a kínai hétvége, annak kapcsán Verstappen még bizonytalan, nagy fordulatot azonban nem vár. „Sok az ismeretlen. Nagyon más ez a pálya, és új az aszfalt is, sprinthétvége jön, nem lesz sok időnk alkalmazkodni. Meglátjuk, az autó hogyan reagál erre. Bízom benne, hogy jó tartományban leszünk, és minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni” – nyilatkozta csütörtökön a címvédő.
A kérdésre, szerinte mi kellene ahhoz ezen a hétvégén, hogy le tudják győzni Lando Norrisékat, Verstappen pesszimistán felelt.
„Ez van jelenleg. Az ausztráliai pozitív hétvége volt, de nem volt elég a győzelemhez. Úgy vélem, itt is így lesz. A McLaren túlságosan jó, ezért némi szerencsére lesz szükségünk. De ez nem jelenti azt, hogy egész évben így lesz. Sok dolgon változtathatunk az autónkon, és sokat kell dolgoznunk”
– fogalmazott.
Jelezte, összességében nehezen tudja elképzelni, hogy az év első versenyein küzdelemre kényszerítsék a McLarent. „Szerintem nehéz lesz, mert nagyon gyorsak, nagyon versenyképesek, nagyon sokoldalúak. De nem igazán gondolok erre, csak az autónkon dolgozom. Ez az egyetlen dolog, amit mi irányítunk, ezért csak erre összpontosítok. Lépésről lépésre remélhetőleg előrelépünk.”

Helmut Marko tanácsadó előrebocsátotta, hogy a harmadik és ötödik verseny között érkezhet a Red Bull első fejlesztési csomagja, ami megoldhatja a jelenlegi problémáikat. A csapat elsősorban a gumikezelésben javítana a McLarenhez képest. „Sosincs megoldás, mindig gyorsabb akarsz lenni. És jelenleg nem is látom értelmét a teljes szezonon gondolkodni. Ez itt teljesen más pálya, mint az ausztrál. Jelenleg nem mi vagyunk a leggyorsabbak, de próbálunk előrelépni az ausztráliai tanulságok révén, és próbáljuk javítani az autót. Egyes hétvégéken talán jobban megy, mint másokon, de korai még megmondani. Tudjuk, hogy lesz még munkánk, erre összpontosítunk” – nyilatkozta Verstappen.
A kérdésre, mely területeken kéne javulniuk, elmondta, több ilyen is van, és ezeket kéne összehangolniuk. Az RB21-es erősségét a gyors kanyarok jelentik.
„Összességében eddig azt láttuk, hogy a gyors kanyarokban nem voltunk olyan rosszak. Mondjuk úgy, jók vagyunk. Inkább a többi. Nem vagyunk elég sokoldalúak, hogy úgy mondjam. Ezen a pályán nincs sok gyors kanyar, de új az aszfalt is, szóval nehéz megmondani, hol leszünk. Az biztos, hogy nem mi vagyunk a leggyorsabbak, hanem a McLaren.”
Verstappen az FIA rugalmas hátsó szárnyak miatt bevezetett új technikai direktíváját inkább nem véleményezte. Annak ellenére, hogy a várakozás szerint az a Red Bullnak kedvezhet. „Olvastam róla, de inkább nem beszélek róla túl sokat. Csak a saját autómról, a találgatásokról nem. Már így is van épp elég dolgunk” – seperte félre a témát.