Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Két csapat biztosan változtatott az FIA szigorítása után

Két csapat biztosan változtatott az FIA szigorítása után

Sky Sports
Azt követően, hogy az FIA szigorított a hátsó szárnyak hajlékonyságát vizsgáló teszteken, két csapat ismerte el, hogy változtatott, változtatnia kellett autóján annak érdekében, hogy biztosan megfeleljen az új méréseknek. Állítólag két rivális lehet még érintett.

Röviddel az Ausztrál Nagydíj leintése után született meg a döntés arról, hogy az FIA azonnali hatállyal szigorít a hátsó szárnyak hajlékonyságát vizsgáló méréseken, miután felmerült, egyesek kijátsszák a korábbi előírásokat.

A szárny főlapjának széleit a 2025-ös Ausztrál Nagydíjjal bezárólag 75 kilogrammal terhelték a tesztek során, a lap alatti hézag mérete pedig legfeljebb 2 milliméterrel módosulhatott ennek a terhelésnek a hatására. Az új, szigorított eljárás esetében a szövetség technikai szakemberei azonos terhelés mellett 0,5 milliméteres változást engedélyeznek.

Mivel a változtatás azonnali, és az FIA tudja, hogy a csapatoknak nem volt idejük arra, hogy megfelelően reagáljanak, elsőre egy toleranciaszintet is megjelöltek. Ez most 0,25 milliméter, vagyis ha egy szárnylap ennyivel mégis nagyobb mértékben hajlik, az még elfogadható.

Pierre Gasly (Fotó: XPB)

Ennek ellenére az már biztos, hogy két csapat is változtatott a sanghaji hétvége előtt. A hétvége kezdetekor kiderült, az Alpine régi szárnya nem felelt meg az új követelményeknek, és a Haasnak is meg kellett erősítenie azt, hogy átmenjen a szigorított teszteken. Az Autosport cikke szerint két rivális is érintett lehet még.

Az, hogy az Alpine és a Haas változtatott, többeket meglephet, korábban ugyanis híre ment, az élmezőny tagjai is érintettek lehetnek: a hírek szerint a Red Bull a McLarenre és a Ferrarira gyanakodott, de Ausztráliában egyesek a Mercedes szárnyát is „hajlékonynak” látták.

Ők azonban a kínai hétvége kezdete előtt jelezték, nem kell változtatniuk és nem is aggódnak amiatt, hogy az új mérések hatással lesznek az erőviszonyokra. A McLaren például végig roppant magabiztos volt, Lando Norris a sajtótájékoztatón is kizárta, hogy módosítaniuk kell. Egyelőre úgy tűnik, az események ezt támasztják ál, hiszen az első edzésen csapat tempója is meggyőző volt – újfent.

Borítókép: Kép: XPB

További tartalmak