Nem sokat várt Lewis Hamilton azzal, hogy kiköszörülje a melbourne-i csorbát: második ferraris hétvégéjét egyből egy sprintpole-lal indította. A brit 40 évesen 2 hónaposan és 14 naposan nyerte a pénteki sprintidőmérőt, és ha lazán kezeljük a pole-statisztikákat, ezzel az elmúlt 13 év legidősebb időmérős győztese lett.
Nála idősebben legutóbb Michael Schumacher nyert kvalifikációt: ő 2012-ben Monacóban 43 évesen 4 hónaposan és 20 naposan diadalmaskodott a Mercedesszel. Szépséghiba, hogy korábbi büntetése miatt a végül nem indulhatott a pole-ból. Előtte 1994-ben Ausztráliában Nigel Mansell 41 évesen 3 hónaposan és 9 naposan nyert időmérőt és rajtolt az első kockából – igaz, akkor normál versenyen.
Hogy Hamiltonnak fekszik a kínai pálya, az nem újdonság. Már tavaly is az első sorban állt a sprintfutam rajtrácsán, akkor Lando Norris mögött volt második. Ez a kocka most nagy riválisáé, Max Verstappené, akivel legutóbb a 2023-as Magyar Nagydíjon vágtak neki együtt az első sorból egy versenynek.

Bár a McLaren talán csalódásként éli meg, hogy nem végzett autója az első két helyen, de Oscar Piastri így is messze túlteljesítette a tavalyi kínai sprintidőmérőjét, hiszen akkor csak 8. lett, idén 3., ráadásul legyőzte Lando Norrist, akivel legutóbb tavaly Miamiban fordult elő, hogy kiszorult a legjobb hatból a sprint rajtrácsán. Akkor a 9. helyről indult.
Az újoncok közül Andrea Kimi Antonelli az egyetlen, aki a Q3 résztvevője lett – most először volt kvalifikáció végjátékának tagja.
Lance Stroll Melbourne után újra a top 10-be került, és újra legyőzte Fernando Alonsót. Hasonló részsikert könyvelt el három újonc: Oliver Bearman 6, Gabriel Bortoleto 5, Jack Doohan 1 hellyel előzte meg rutinos csapattársát. Bortoleto sorozatban másodszor élt túl Q1-es felvonást.
Liam Lawson eközben két időmérőből másodszor vérzett el a Q1-ben a Red Bull-lal – ezúttal az utolsó rajtkocka jutott neki.
A Kínai Nagydíj sprintfutamához korán kell kelnünk, a rajt magyar idő szerint hajnali 4 órakor lesz, az M4 Sport közvetítése 3:55-kor kezdődik. Innen várja a mezőny a 19 körös miniversenyt!
Kínai Nagydíj – sprintrajtrács:
1. | ||
1. sor | Lewis Hamilton | |
2. | ||
Max Verstappen | ||
3. | ||
2. sor | Oscar Piastri | |
4. | ||
Charles Leclerc | ||
5. | ||
3. sor | George Russell | |
6. | ||
Lando Norris | ||
7. | ||
4. sor | Andrea Kimi Antonelli | |
8. | ||
Cunoda Juki | ||
9. | ||
5. sor | Alexander Albon | |
10. | ||
Lance Stroll | ||
11. | ||
6. sor | Fernando Alonso | |
12. | ||
Oliver Bearman | ||
13. | ||
7. sor | Carlos Sainz | |
14. | ||
Gabriel Bortoleto | ||
15. | ||
8. sor | Isack Hadjar | |
16. | ||
Jack Doohan | ||
17. | ||
9. sor | Pierre Gasly | |
18. | ||
Esteban Ocon | ||
19. | ||
10. sor | Liam Lawson | |
20. | ||
* |
*Nico Hülkenberg a parc fermé-szabály megszegése miatt a boxutcából rajtol