Döcögősen indult Liam Lawson pályafutása a Red Bull első csapatánál. Egyelőre nemhogy nem kényszerítette küzdelemre Max Verstappent, a főnökök által megszabottnál is nagyobb a lemaradása. Hiába van 11 futamos tapasztalata az F1-ben, az év elején ennek kevés hasznát veszi, mivel olyan pályákon versenyeznek, amiket még nem ismer. Ausztráliában a Q1-es kiesés után csak a mezőny utolsó harmadában küzdött a kieséséig.
Sokszor elhangzik, Max Verstappen csapattársának lenni az egyik legnehezebb feladat a Forma–1-ben – ezt a holland korábbi kollégáinak esete is alátámasztja. A holland Pierre Gasly, Alexander Albon és végül Sergio Pérez karrierjét is vakvágányra sodorta a közös éveikkel.
„Nehéz helyzet ez. Max lassan tíz éve van a csapatunknál, és voltak páran mellette. Daniel Ricciardo jó csapattársa volt a korai éveiben. Checo jó munkát végzett 2021 és 2023 között, 2023-ban második lett a bajnokságban. Mi azt valljuk, hogy támogatni kell a fiatal tehetségeket, ezért adtuk ezt a lehetőséget Liamnek” – magyarázta Christian Horner csapatfőnök a Sky Sportsnak a versenyzőhelyzetük kapcsán.

Felmerült, a más istállóknál magukra találó csapattársak (Albon vagy Gasly) a Red Bull elhagyása után igazolták, nem rossz versenyzők, csak a bikások autójában, Verstappen oldalán nem boldogultak. A címvédő sajátos stílusa nagyban hozzájárulhat ehhez: közös vonás a csapattársak kudarcában, hogy valamennyien bajlódtak a Verstappen által kezelni tudott autóval. Horner elismerte, csapatuk valamilyen szinten Verstappen igényeihez alkalmazkodva fejleszti az autóit.
„Maxnak különleges elvárásai vannak egy autótól, így lesz vele gyors. Nagyon pozitív első tengelyt akar, nagyon élesen fordul el. Ennek következménye, hogy nyugtalanná válik a hátulja. Egy versenyző önbizalmát kikezdi, amikor ennyire mozgékony az autó hátulja a kanyarbejáratokon. Ő ebben emelkedik ki: a penge élén táncol. Folyamatosan többet akar az autó elejétől, és természetes, hogy mindig a gyorsabb versenyződ irányába mész. Ez szab irányt a csapatnak a fejlesztésben”
– fejtegette Horner.
Ez felveti a kérdést, mennyire jó valójában a Red Bull. Tavaly Verstappen versenyeket nyert vele, Péreznek viszont sokszor még a Q3-ba kerüléssel is nehézségei voltak. Idén Lawson is csak a középmezőny tagja. Horner szerint látható, hogy Verstappen komoly pluszt ad hozzá az autójukhoz.

„Fenomenális tehetség. Újra és újra láthatjuk, hogy mire képes. A múlt hétvégi nehéz körülmények között Max vitte a legtöbbre a slick gumikon. A verseny végén nyolc tizedre volt csak a győztestől.”
„Mi tudjuk, mennyire jó Max. Utólag visszatekintve szerintem a világ is kezdi felismerni, hogy mennyire különleges tehetség.”
Lawsonnak ez persze nem jelent segítséget. Hornert megkérdezték, mivel biztatják az új-zélandit. „Azt mondtam neki, hogy szedje össze magát, koncentráljon a jó dolgokra. Övé volt a második leggyorsabb kör a versenyen. Nagyon nehéz hétvégéje volt, csak lépjen tovább, menjen tovább leszegett fejjel, ne nézegesse a közösségi médiát, és csak a következő versennyel foglalkozzon. Hisszük, hogy megvannak a képességei, csak idő kell neki.”
A Red Bull nem híres a türelméről – ezt Gasly és Albon is tanúsíthatja. Kérdés, Lawson mennyi időt kap tőlük. „Nincs kimondott határidő” – tisztázta Horner. „Ez még csak a második verseny, ezen a pályán sosem versenyzett még. Igazságosnak kell lenned, és időt kell neki adnod. Ott lesz, de támogatni kell, időt kell adni neki. Nagy a nyomás rajta, és nem lesz könnyebb.”
Lawson a szabadedzésen Kínában is le volt maradva Verstappentől. Horner szerint ez nem meglepő. „Csak tapasztalat. Liam először versenyez itt, próbál ráérezni. Nagy feladat ez számára a sprinthétvégén. Ment rövid és hosszú etapokat, van információja, és most kevés üzemanyaggal fog kimenni az időmérőn” – mondta a 18. időt autózó versenyzőjéről.