Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Norris: Túlerőltettem, mert nem vagyunk elég gyorsak

Norris: Túlerőltettem, mert nem vagyunk elég gyorsak

F1
Legyőzték a McLarent, Lando Norris még a legjobb ötbe sem fért be a kínai sprintidőmérőn. A brit nehezen boldogult az autójával, Oscar Piastri csak a hajrát rontotta el.

Nem valószínű, hogy céljuk volt meglepni George Russellt, a McLaren mindenesetre hamar rácáfolt a Mercedes versenyzőjének csütörtöki hangzatos kijelentésére. A brit a sajtónapon még arról értekezett Kínában, hogy az idei McLaren előnye nagyobb, mint a Red Bullé valaha is volt a fénykorában. Ehhez képest máris itt a wokingiak idei első veresége.

A favoritnak kikiáltott csapatnak csak a harmadik és hatodik rajtkocka jutott a pénteki sprintidőmérőn Sanghajban. Oscar Piastri mindössze 8 századmásodperccel maradt el a pole-t megszerző Lewis Hamiltontól, Lando Norris viszont fél másodperccel.

Kettejük története eltérően alakult a kvalifikáció során. A komolyabb nehézségei Norrisnak voltak, aki a Q3-as utolsó körét be sem fejezte: miután csúnyán elfékezte magát az utolsó előtti kanyarban, inkább a boxutcába hajtott.

„Hibáztam. Elfékeztem az utolsó kanyart. Kicsit többet küszködünk. Egyszerűen nem vagyunk elég gyorsak, szenvedünk az autóval. A nehézségek, amikkel küzdünk, ma jobban előjöttek. Nincs benne semmi különös, csak túl sokat hibáztunk, mert nagyon nehéz vezetni az autót”

– foglalta össze Norris, mi a problémájuk.

Lando Norris (Fotó: XPB)

Az ellenfeleket meglepte a McLaren visszaesése. Többen megjegyezték, a szabadedzés még mást sugallt. Norris megerősítette, már akkor sem volt elégedett, és hasonló problémáik vannak, mint a téli bahreini teszten, amikor ugyancsak nehézségeik voltak egy körön. „Nem, egész nap küszködtünk az első kerekek blokkolásával és a hátszéllel az utolsó kanyarban. Ez hasonlít Bahreinhez: amikor szelesebb az idő, jobban küszködünk. Én és Oscar is. Én jobban, mint ő. Egyszerűen túl keményen nyomtam, próbáltam ellensúlyozni, hogy nem vagyunk elég gyorsak.”

Norrist megkérdezték, szerinte sikerülhet-e felszámolni a blokkolásokat a folytatásban. „Ez inkább miattam van, nem az autó miatt” – tisztázta. „Az autót nem lehet tökéletessé tenni, egyszerűen csak túlerőltettem. Egy kicsit vissza kell vennem, nem szabad ennyire nyomnom. Az autó szerintem egy jó tartományban még mindig egészen jó. Talán nem elég jó a pole-hoz, de remélhetőleg előrébb tudunk lépni.”

 

Piastri: Rosszkor voltam gyors

Lewis Hamilton és Oscar Piastri (Fotó: XPB)

Oscar Piastri kicsit másképp értékelte a saját helyzetét. Az ausztrálon elsősorban a gumiváltás fogott ki. Míg a Q1-ben és a Q2-ben jól ment nekik a közepes keveréken, a lágyra váltva a gumik előkészítésén is változtattak, és végül ez lett a vesztük.

„Sajnos rosszkor voltam gyors. A Q1 és Q2 jónak tűnt, a Q3-ban viszont valami mással próbálkoztunk: sokkal korábban mentünk ki, és két kört mentünk. Ez nem hiszem, hogy a legjobb döntés volt. Felül fogjuk vizsgálni. Az autó viszont ettől még erősnek tűnik, és hiszem, hogy holnap a harmadik helyről is harcban leszek”

– mondta Piastri.

Elismerte, ezen az időmérőn nem volt könnyű olvasni, mikor mire van szükségük a gumiknak a teljesen újraaszfaltozott pályán. „Nehéz volt. A pálya felülete nagyon tapad, de nagyon érzékeny. Egész nap nehéz volt kézben tartani az autót. Szerintem jó munkát végeztünk a sprintidőmérőn a megszelídítésével, csak talán elszúrtuk a menetrendet. Érdekes kihívás. Sokkal jobbnak tűnik a tapadás, mint tavaly, de van pár dolog, amit holnap jobban csinálhatnánk” – tekintett előre bizakodón a harmadik helyezett.

Borítókép: Lando Norris (Fotó: XPB)

További tartalmak