Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Visszavágott a Ferrari: Hamilton nyerte a sprintidőmérőt Kínában!

Visszavágott a Ferrari: Hamilton nyerte a sprintidőmérőt Kínában!

Boxutca
Gyorsan visszavágott a döcögős szezonkezdés után Lewis Hamilton és a Ferrari! A kínai sprintidőmérőn a brit futotta meg a leggyorsabb kört, majd Max Verstappen és Oscar Piastri jött – hármukat kevesebb, mint egy tized választotta el!

Néhány órával a Kínai Nagydíj egyetlen szabadedzése után máris kezdetét vette a hétvége éles része, mégpedig a 2025-ös szezon első sprintidőmérőjével.

Ennek Lando Norris vágott neki egyértelmű favoritként: a McLaren versenyzője ausztráliai győzelmével vezeti a tabellát és – ami talán a kínai hétvége szempontjából reálisabb – négy tizedes előnnyel vitte a pénteki szabadedzést.

Norrist akkor Charles Leclerc és Oscar Piastri követte, míg George Russell volt az ötödik, ő viszont nem futott gyors kört a lágy gumikon, ahogy az első tízből kiszoruló Max Verstappen sem.

A McLaren az időmérőt is jól kezdte, az SQ1-ben viszont a Ferrarié volt a leggyorsabb kör: a lista élén Lewis Hamilton zárt, a második pozícióban pedig Norris, aki majd’ két tizeddel maradt el a hétszeres bajnoktól.

A „sorminta” folytatódott a harmadik és a negyedik helyen is, vagyis egy Ferrari (Leclerc) és egy McLaren (Piastri) jött.

Max Verstappen (Fotó: XPB)

Verstappen negyedikként, Russell ötödikként zárta az etapot, az első tízbe pedig Andrea Kimi Antonelli, Fernando Alonso, valamint Isack Hadjar és Oliver Bearman fért még be.

A kiesőzónát az Alpine kettőse, az utolsó gyors körön megcsúszó Esteban Ocon, a fiatal csapattárstól, Gabriel Bortoletótól egy körön ismét elmaradó Nico Hülkenberg valamint Liam Lawson alkotta, aki első gyors körén ezúttal biztatóan közel volt Verstappenhez, a másodikon viszont hibázott.

Az SQ2-ben Norrisé volt a leggyorsabb kör, miközben jelentősen csökkentek a különbségek a csapatok között.

A második helyen végző Russell 172 ezreddel maradt el honfitársától, Piastri 188-at kapott és Hamilton hátránya is csak két tized volt. Antonelli ötödikként jutott tovább, Verstappen hatodik lett, Alexander Albon pedig egy újabb biztató eredményt szállítva a Williamsszel, hetedik.

Leclerc csak nyolcadikként jutott tovább, lemaradása viszont így is négy tizeden belüli volt. Az SQ3 utolsó két pozícióját Lance Stroll és Cunoda Juki szerezte meg.

Oscar Piastri (Fotó: XPB)

A továbbjutás Fernando Alonsónak, Bearmannek, az egyensúlyra panaszkodó Carlos Sainznak, Bortoletónak és az utolsó pillanatban hibázó Hadjarnak nem jött össze (ő viszont a márkatársat, Cunodát segítette a szélárnyékos taktikával).

A mezőny az utolsó etapban izgalmas, végig kiélezett küzdelmet vívott, a pole pozíciót pedig Hamilton szerezte meg, akinek tehát csak egy hétvégét kellett várnia arra, hogy elsőként zárjon egy éles eseményt új csapatának, a Ferrarinak a színeiben.

Másodikként a lehetőségeiből ismét a legtöbbet kihozó Verstappen zárt, a harmadik rajthelyet pedig Piastri szerezte meg – őket kevesebb, mint egy tized választotta el!

Leclerc lett a negyedik, Russell (aki csupán egy gyors kört teljesített, míg a többiek másodszor is nekirugaszkodtak, a Mercedes a garázsban figyelt) az ötödik, Norris pedig csak a hatodik, miután belehibázott utolsó gyors körébe.

Antonelli hetedikként, Cunoda nyolcadikként, Albon kilencedikként, Stroll pedig a tizedik rajthelyről vághat majd neki a holnapi sprintfutamnak, amit az M4 Sport 3:55-től élőben közvetít majd!

A sprintidőmérő végeredménye:

Borítókép: Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

További tartalmak