Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Addig lövöldözött Russell, amíg beletrafált – de mi volt a titka?

Addig lövöldözött Russell, amíg beletrafált – de mi volt a titka?

F1, Sky Sports, Sky Sport
Önmagát is meglepte George Russell azzal, hogy a két McLaren közé került a kínai rajtrácson. Igazi „felderítő küldetés” vezetett idáig, melyben még a Racing Bulls is a segítségére volt…

Ráijesztett a Pirellire az új aszfalt és az idei autók gyorsulása, ezért olyan szinten felpumpáltatta a gumikat a Kínai Nagydíj szombatjára, mint talán még soha. Ez és az abroncsaik eleve érzékeny karaktere együttesen tették igazi gumimágiává a szombati napot. Míg a sprintfutamon Lewis Hamilton bizonyult a legnagyobb mágusnak, az időmérő edzésen talán George Russellnek járt ez a cím, hiszen ő okozta a legnagyobb meglepetést.

A Mercedes versenyzője a Q3-ban szinte a semmiből ugrott Oscar Piastri és Lando Norris közé az eredményjelzőn. Leggyorsabb körével mindössze 0,082 másodperccel maradt el a pole-szerző ausztráltól, így a saját és csapata megdöbbenésére a második rajtkockából fog rajtolni vasárnap.

„Ez hihetetlen érzés! Hosszú idő óta az egyik legnehezebb időmérőm volt. Mindent kipróbáltam a gumik előkészítésével, és úgy tűnt, semmi sem működik. Aztán valami teljesen mást csináltam, és az utolsó körön életre kelt, és elképesztő kör lett! Örülök ennek a második helynek”

– mondta boldogan Russell.

George Russell (Fotó: XPB)

Toto Wolff csapatfőnök megjegyezte: „Minden irányból szenvedtünk a gumik tartományba hozásával, erre a végén egyszerűen nagyon beletalált. Remek csapatmunka volt. Összerakta a körét, és ez lett az eredménye!”

Hogy a gumibűvészkedés ennyire meghatározó Kínában, az már pénteken látszott. „Ez mindenki számára egy tudomány. Láthatjuk, a Ferrari tegnap dominált, most meg ötödik-hatodikak. És nagyon szoros. Ez egy felderítő küldetés!” – jellemezte a helyzetet Wolff.

 

A győztes módszer

Russell és a Mercedes kitartóan próbálkozott – annak ellenére, hogy a lövöldözéseikkel nem voltak igazán hatékonyak. „Nagy kihívás volt, mert mindenki bajlódott a gumikkal egész hétvégén. Nem lehetett tudni, mi a legjobb stratégia, hogy keményen nyomd-e a bemelegítő körön, vagy inkább óvatos légy. Nagy volt a kuszaság. Az utolsó körön valami nagyon mással próbálkoztam, és működött. Igazán erős kör volt, és nagyon meglepett a második hely. De elégedett vagyok vele” – mesélte Russell.

És hogy mi volt a titok nyitja? Egy nagyon lassú kivezető kör.

„Kijöttem a boxból, és pokolian lassan haladtam a bemelegítő körömön a leggyorsabb kör előtt. Az első Q3-as körömön teljes gőzzel mentem előtte, és úgy tűnt, rendben van. Talán ötödik voltam, de két és fél, három tizedre Oscartól. Aztán négy tizedet találtam az utolsó körömön. Igazán összeállt, és nagy megelégedést jelent, amikor akkor futod a legjobb köröd, amikor igazán számít. Nagyszerű lesz holnap az első sorból rajtolni.”

Russell elárulta, a feltűnően gyors Racing Bullsok is segítségükre voltak a helyes módszer megtalálásában. „Nehéz volt eldönteni, hogyan csináld. Egy ponton azt néztük, mit csinálnak az Alpha Taurik – bocsánat, Racing Bulls –, mert nagyon gyorsak voltak.”

George Russell (Fotó: XPB)

Wolff büszke Russellre és a csapatára. „Jó eredmény, mindent kihoztunk az autóból a csapattal és a versenyzőkkel. Elégedettek lehetünk. Tudtuk, hogy ha beletalálunk a tartományba, akkor lehetséges lehet. Néztük a köridőt, egyre gyorsabb és gyorsabb volt, és volt esélye a pole-ra. Ezt jó látni” – mondta az osztrák.

Russell előtt külön kalapot emelt. Szerinte igazi vezére volt a Mercedesnek. „Kiválóan csinálta. A mai időeredményével bizonyította, hogy igazi élversenyző, a legjobbak egyike. Kiminél is stimmel az irány, csak két tizedre lett volna a pole-tól, ha nem hibázik. Így kell folytatnia, és egyre jobb lesz” – mondta a Piastritól 0,4 másodperccel elmaradó, és ezzel 8. Andrea Kimi Antonelliről.

 

A McLaren a favorit, de…

Egy jól irányzott lövés most elég volt a meglepetéseredményhez. Kérdés, képes-e hasonlóra a Mercedes versenykörülmények között is. „Reálisan nézve a harmadiktól a hetedik helyig bármi benne lehet” – mondta Russell a versenyről. „Láthattuk, hogy csak két tized van közöttünk és a hatodik helyezett között, a Ferrari, Kimi és Max között. Büszke vagyok a végzett munkánkra, amivel a két McLaren közé kerültem, mert tudjuk, milyen gyorsak. Ami a harmadik helynél jobb, az jelenleg minden csapat számára nagy eredmény.”

George Russell (Fotó: XPB)

Russell szerint papíron nem legyőzhető a McLaren. „Tudjuk, hogy ők a favoritok, realistának kell lennünk. Megpróbálunk Oscar elé kerülni az elején, és meglátjuk, mire megyünk ezzel.”

„Úgy érzem, egy nagy lépéssel mindenki előtt járnak. A Ferrari igazi meglepetés volt a sprinten, de a holnapi más játék lesz. És ott lesz a kemény gumi, amit még senki sem használt. Szóval kicsit más végeredményre számítok.”

Wolff semmit sem zár ki egy ilyen gumihelyzetben. „Bármi lehetséges. Ma Lewis külön ligában volt, mert egyszerűen szabad volt előtte az út. Így könnyebb a gumikkal. A többiek számára mind ugyanolyan volt. Ez húsz kör volt, és pár másodpercen belül voltunk. Bármi lehet” – tekintett előre a Mercedes főnöke.

Borítókép: George Russell (Fotó: XPB)

További tartalmak