Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Leclerc: Hamilton nagyszerű volt tegnap, de ez a valós kép a Ferrariról

Leclerc: Hamilton nagyszerű volt tegnap, de ez a valós kép a Ferrariról

F1, Sky Sports, Servus TV
A többiek javultak, ők nem – Charles Leclerc szerint a szombati időmérő edzés fest reális képet a Ferrari helyzetéről.

Küszködött az autójával Charles Leclerc a hétvégén Kínában, ám az időmérő edzésre legalább csapattársára, Lewis Hamiltonra fel tudott zárkózni. Szépséghiba, hogy míg ez pénteken vagy a sprinten akár egy második helyet érhetett volna, most csak a 6. rajtkockát jelentette. A monacói kollégájától 94 ezredmásodpercre volt, a pole pozíciótól viszont 0,380-re.

„Úgy érzem, mindent kihoztam belőle. Lewis kicsivel gyorsabb volt, jobb kört ment, de nem volt több az autóban. A jelek szerint mindenkinek sikerült javítania, és rá kell jönnünk, miért volt így” – jelentette ki Leclerc a Servus TV-nek.

Miközben Hamilton azt mondta, módosítottak az autójukon a sprintfutam után, és az rosszabbul vezethető lett, Leclerc úgy érzi, összességében az időmérős helyzetük áll közelebb a valósághoz.

„Délután egyszerűen nem volt meg a potenciál, nem volt meg a tapadás. Ausztráliában úgy éreztem, nem végeztünk elég jó munkát az időmérőn, és sokkal jobb helyen is végezhettünk volna, de ha minden összeraktunk volna, három tizedre lettünk volna. Most ez a három tized van közöttünk – jelenleg itt tartunk. Lewis nagyszerű munkát végzett tegnap, de úgy érzem, ma én is és Lewis is jó munkát végeztünk, és egyszerűen ennyi van az autóban. Van-e egy kicsivel több is benne? Talán. Három tized? Nem hiszem.”

Hogy mekkora a hátrányuk egy körön, az egy dolog, a sprint képe alapján vasárnap elsősorban a gumikezelés dönthet – abban pedig a szombati minifutamon a Ferrari bizonyult a legjobbnak. Hamilton az élen nagy fölénnyel nyert, kihasználva, hogy szabad az út előtte, de Leclerc is felzárkózott George Russellre az utolsó körökben, ami jelzi, hogy forgalomban is volt némi előnyük a gumikopás terén.

Charles Leclerc (Fotó: Ferrari/DPPI)

A monacói szerint ez fontos tanulság vasárnapra. Már csak arra kéne rájönniük, hogyan használhatnák ki a legjobban az autójuk nyers versenytempóját. „Délelőtt jó volt a tempónk, főleg az etap elején. Forgalomban autózva viszont mindig nehéz. Emiatt is jó lett volna egy jobb időmérő” – emelte ki.

„A gumikezelés jónak tűnt, de óvatosnak kell lennünk ezzel, mert én sokat szenvedtem a zavaros levegőben, míg Lewisnak igazán erős volt a tempója a szabad pályán. Szóval szabad utat kell találnunk a rajt után, ami az ötödik és hatodik helyről rajtolva elég nehéz lesz…”

„Elég sok autó lesz előttünk, így nem lesz egyszerű szabad utat találni. De mindent megpróbálunk. Remélhetőleg a versenytempónk jobb lesz, mint a minket körülvevőké” – bizakodott Leclerc, hozzátéve, nem jönne rosszul nekik egy varázsrajt…

Borítókép: Charles Leclerc (Fotó: Ferrari/DPPI)

További tartalmak