Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Russell meglepődött, amikor tükörbe nézett, Antonellit Cunoda bosszantotta

Russell meglepődött, amikor tükörbe nézett, Antonellit Cunoda bosszantotta

F1
Egy pillanatig hitte George Russel, hogy egy dobogós hely is kinéz neki a sprintfutamon – aztán a tükörben szembesült a valósággal.

A verseny elején lecsapott Charles Leclerc-re és megelőzte őt a hajtűkanyarban – úgy tűnt, George Russell ezzel megcsinálta a versenyét. A Mercedes britje a Kínai Nagydíj sprintfutamának első felében tisztes távolságból figyelte, ahogy Oscar Piastri próbál valamit kezdeni Max Verstappennel, aztán úgy érezte, talán ő is beleszólhat a top 3-as helyezésekért zajló küzdelembe. Tévedett.

„Azt gondoltam a verseny közepén, hogy úton vagyok a harmadik hely felé. Charles négy másodperccel volt mögöttem, Oscar néggyel volt előttem akkor, és körönként fél másodpercet hoztam Maxon. Aztán a visszapillantómba néztem, és azt mondtam: Jézusom, ő is fél másodpercet hoz rajtam körönként!” – utalt Leclerc-re.

Russell ennek tükrében megállapította: „Ma a Ferrari volt a leggyorsabb, szóval elégedett vagyok a negyedik hellyel. Minden a gumikról szól. Lewis kicsit nyomás alatt állt, de életben tudta tartani a gumikat, és mindenkit lehagyott.”

Andrea Kimi Antonellinek frusztráló versenye volt: a futam elején Cunoda Juki mögé került, és 19 körön keresztül képtelen volt mit kezdeni a Racing Bullsszal. „Az első kör meghatározta a versenyt. Már tegnap látszott, hogy nagy a gumikopás. Az, hogy az egész versenyt hat-hét tizeddel mögötte teljesítettem, egyáltalán nem segített a gumiknak. Igazán készen voltak, és szenvedtem az autó elfordításával, különösen a lassú kanyarokban. Szabad úttal más verseny lett volna, de ettől még tanulságos volt a mai” – összegzett Antonelli.

Borítókép: George Russell (Fotó: XPB)

További tartalmak