Már a pénteki sprintidőmérőn is benne volt, ám akkor eltaktikázták az esélyüket. Oscar Piastri és a McLaren a nyitónapon egyszerűen rossz stratégiát választott a gyorskörük előkészítéséhez, és ezzel esélyt kínáltak Lewis Hamiltonnak. Erre talán ráment a sprintgyőzelmük is. Második nekifutásra már nem hibáztak.
Az ausztrál versenyző szombaton két olyan kört autózott az időmérő záró felvonásában, amik közül mindkettővel legyőzte volna George Russellt, így a korábbi sprintidőmérős sikerei után most már végre elmondhatja: igazi pole pozíciója is van az F1-ben.
„Ez sokat jelent. Párszor már közel voltam, de jó, hogy végre megvan az első pole pozícióm. Volt már két sprintpole-om, de az első valódi pole-om többet jelent. Egészen lelkesítő, hogy őszinte legyek. Keményen dolgoztam érte, és úgy érzem, erősen kezdtem a szezont. A melbourne-i eredményért nyilván kár, de úgy érzem, amúgy jó munkát végzek, és elégedett vagyok, hogy a pole-ban kötöttem ki”
– nyilatkozta boldogan Piastri.
Habár már az első Q3-as körével legyőzte volna George Russellt 2 századmásodperccel, Piastrinak a második körén sikerült javítania, és végül 0,082 másodperces előnnyel nyert. Pedig elmondása szerint az utolsó körét majdnem félbeszakította…
„Az igazat megvallva, az első köröm jobb volt, mint a második, de a hajtűkanyarban az egyenes végén veszítettem egy kis időt. Nem az volt a legjobb hajtűkanyarom. A második körömön két tizeddel elmaradtam magamtól, szóval csak úgy voltam vele: miért ne küldjem be a hajtűbe? Visszanyertem vele a két tizedet, és találtam még egy keveset az utolsó kanyarban. Már gondolkodtam, hogy a boxba hajtok… Örülök, hogy nem tettem. Egyszerűen egy jó kanyaron múlt” – mesélte Piastri, aki „élete hajtűkanyarjának” nevezte az utolsó köröst.

A kétszeres futamgyőztes sikerében a pénteki vereségnek is volt szerepe. Egyfelől módosítottak az autón, másfelől tanultak a sprintidőmérős hibájukból. „Az autó gyors volt tegnap, csak nem jól taktikáztunk a sprintidőmérőn, és szerintem nem hoztuk ki belőle a legtöbbet. Ma tudtuk, hogy kicsivel hosszabb az edzés, ezért mehetsz két tisztességes gyorskört. Utólag volt pár dolog, amit másképp csináltunk volna tegnap. Az autó tempója nagyjából ugyanolyan volt, de most egyszerűen úgy csináltuk, ahogy kellett. Sokat tanultunk délelőtt. A sprintidőmérőből is sokat tanultam, és ezt ma délután hasznosítottam is.”
„Változtattunk pár dolgon. Nem voltam teljesen elégedett az autóval a sprintidőmérőn és a délelőtti sprinten, ezért próbáltuk kicsit jobbá tenni mára, de főleg holnapra. Nem tudom, hogy ettől jobb vagy rosszabb lett-e.”
„Elég nehéz volt kihozni belőle a köridőt. A Q1-ben és a Q2-ben eléggé szenvedtem, aztán a Q3-ban valahogy időt találtam, és még magam sem teljesen értem, hogy hogyan.”
„Mármint még ha változtatsz is dolgokon, nem állítasz mindent a feje tetejére. Vannak dolgok, amikkel egy sprinthétvégén együtt kell élned. Tegnap gyors volt az autó, gyors volt délelőtt is, és nem teszel mindent kockára azzal, hogy próbálod fél másodperccel gyorsabbá tenni. Csak apróságokról volt szó, változtatni akartam az irányon az időmérő előtt. Most már nem tudom, hogy akarom-e, de legalább azt hozta, amit vártunk tőle” – magyarázta.

7 év óta az első ausztrál – és az első 1/16-od kínai…
A McLaren versenyzője Daniel Ricciardo 2018-as mexikói elsősége óta az első ausztrál, aki a pole-ból rajtolhat egy F1-es versenyen. „Mindig jó az országodat képviselni. Nem állítom, hogy sokat gondoltam erre, amikor a pályán voltam, de mindig megtisztelő Ausztráliáért versenyezni. A múlt heti fogadtatás hihetetlen volt! Nagyon szerencsés vagyok, hogy van egy verseny a hazámban, a városomban. Jó, hogy sikerült. Versenyző vagyok, önző, szóval elsősorban magam miatt jó, de klassz az is, hogy Ausztráliáért is nyertem” – mondta e statisztikáról.
És ha már nemzetiség: Piastri elárulta, távoli felmenői révén 1/16-od részben kínai… „Ez nem vicc volt, tényleg így van. Szóval mind miattam vannak itt! Nem is Lewisért, csak miattam!” – viccelődött. „Elég sok generációval ezelőtt volt, és semmiképpen sem beszélek kínaiul, szóval ezzel nem fogom szégyenbe hozni magam. De igen, idén jobban élvezem, hogy itt lehetek. Kicsit több időt tölthettem Sanghajban is. Az időjárás is sokkal jobb volt, mint tavaly, és ezen a hétvégén minden jobb egy kicsivel mint tavaly.”
„A pole pozíció jó önbizalomlöketet jelent. Ez az első, és jó kipipálni ezt. De az egész évkezdés jól alakult, a csapat számára és számomra is, még ha a pontszám ezt nem is tükrözi jelenleg. Szóval elégedett vagyok a dolgok alakulásával, és szép előrelépést tettünk” – összegzett a pole-szerző.