Az ausztráliai káoszfutam egyik nagy „nyertese” Alexander Albon volt, aki a kiugrónak számító ötödik pozícióban zárt. A Williams már akkor jelezte, kulcsfontosságú számukra, hogy már az év elején ki tudják használni az ehhez hasonló lehetőségeket.
Kínában akkora esélyt nem kaptak, mint egy héttel korábban, mégis tovább tudták növelni pontjaik számát, Albon ugyanis kilencedikként ért célba. A thai kiemelte, ehhez nagy szükség volt arra, hogy a csapat a megfelelő irányba indult a szombati sprint után, így a nagydíjon egy versenyképesebb autóval indulhatott harcba.
A csapattárs, Carlos Sainz a befutónál még a legjobb tízen kívül volt, néhány órával később viszont megszerezte az első pontjait a Williams színeiben: miután kizárták a Ferrari kettősét, a spanyol a tizedik helyre lépett elő. Hozzá hasonlóan Albon is nyert két pozíciót, a hetedik pozícióba ugrott.
„A sprintversenyhez képest a mai nap hatalmas előrelépést hozott” – fogalmazott Albon. „Ez mutatja, hogy csapatként mekkora fejlődést tudunk elérni, valamint azt is, hogy ki tudjuk javítani az autóval kapcsolatos hibákat. Ez óriási előrelépés a tavalyi évhez képest. Sokat tanultunk tegnap, és amit tanultunk, azt több futamon is felhasználhatjuk majd az év során.”

„Ez a tudás most nagyon értékes. A korábbi eredmények alapján a sanghaji pálya nem passzolt az autónkhoz, és ennek ellenére mégis sikerült pontokat gyűjtenünk. Most nagyon boldog vagyok” – tette hozzá büszkén a thai, aki jelenleg hatodik a bajnoki tabellán.
„Furcsa és kemény hétvégém volt” – kommentálta Sainz. „Kicsit tanácstalan vagyok, mert amikor beugrottam az autóba az Abu-dzabi és a bahreini teszten, egyből gyors voltam és rögtön jól éreztem magam az autóban. A taktikát ma jól kidolgoztuk, de a tempónk nem volt elég jó és az üzemanyaggal való spórolás se segített. Most van tíz napunk az elemzésre” – tette hozzá a spanyol.
A csapatvezető James Vowles jelezte, örül Albon kimagasló eredményeinek, majd az istállóval még ismerkedő Sainzot is védelmébe vette, kiemelve, visszajelzései hasznosak. „Nagyszerű, hogy az első két futamon pontokat gyűjtöttünk. Büszke vagyok a csapatra!” – mondta.
„Büszke vagyok, hogy a csapat összetartott és jól felkészítette az autót a futamra, figyelembe véve a sprintversenyen tapasztalt problémákat. Carlos az utóbbi időben több versenyt nyert, mint bárki ebben a csapatban, szóval tudja, hogyan kell ezt csinálni! A mi felelősségünk, hogy továbbra is együttműködjünk vele, és dolgozzunk azon, hogy a legjobbat hozzuk ki belőle” – húzta alá.