Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Sérült padlólemez hátráltatta Antonellit

Sérült padlólemez hátráltatta Antonellit

F1, Mercedes
Sérült padlólemezzel teljesítette a Kínai Nagydíjat a Mercedes újonca, Andrea Kimi Antonelli, aki ennek ellenére ismét pontszerző helyen ért célba – a Ferrari pilótáinak kizárásával pedig további két pozíciót „nyert.”

Azt követően, hogy az Ausztrál Nagydíjon látványos felzárkózást produkálva negyedikként ért célba, Kínában sokkal „szürkébb” hétvégéje volt a Mercedes újoncának. Andrea Kimi Antonelli bár a Q3-ig jutott és pontokat is gyűjtött, végig elmaradt a csapattárs, George Russell mögött.

Vasárnap nyolcadikként ért célba úgy, hogy a papíron gyengébb Haasszal Esteban Ocon és a szintén a Mercedes mögött álló Williamsszel Alexander Albon is megelőzte. A leintés után azonban kiderült, a versenyt sérült padlólemezzel teljesítette, miután eltalálta azt a szárnyelemet, ami Charles Leclerc autójáról szakadt le a rajt után.

Ezzel teljesítménye kissé más megvilágításba kerül, a nyolcadik pozíció pedig inkább afféle pontmentésnek. Ami pedig az egységeket illeti, azokkal a Ferrari pilótáinak kizárását követően még jobban áll, hivatalosan ugyanis végül hatodik lett a futamon.

Andrea Kimi Antonelli (Fotó: XPB)

„Küszködtem a futamon” – kezdte összegzését. „Az első kör óta éreztem, hogy valami furcsa az autón és a leintés után a csapat közölte velem, hogy sérült volt. Ez részben megmagyarázza, miért szenvedtem. De nekem is elemeznem kell még az adatokat, hogy lássam, hol voltam hátrányban. Most van egy kis pihenőidő, de aztán erősebben térek majd vissza.”

„Elsősorban a hátsó tapadással küzdöttem, ami meglepett. Tanulságos futam volt és örülhetünk, hogy sikerült pontokat gyűjtenünk, még ha nem is pont ez volt a cél a verseny előtt. Összességében elégedett vagyok a kezdéssel, és várom a közelgő triplahétvégét” – magyarázta.

„Kimi futamára sajnos komoly hatást gyakorolt a sérült padlólemez” – fogalmazott a csapatvezető, Toto Wolff. „De nagyot küzdött a nehézségek ellenére is. Sajnos jelentős teljesítményhátrányban volt. A futam során leszegett fejjel hajtott, nem panaszkodott, csak a feladatára összpontosított. Mi pedig pont ezt szeretnénk látni” – emelte ki.

Andrea Kimi Antonelli (Fotó: XPB)
Borítókép: Andrea Kimi Antonelli (Fotó: XPB)

További tartalmak