A Ferraritól érkező többszörös futamgyőztes az első két futamon egyetlenegy pontot szerzett (ráadásul ezt Charles Leclerc, Lewis Hamilton és Pierre Gasly vasárnapi kizárásának köszönheti), miközben a márkatárs, Alexander Albon már 16 egységnél tart.
Sainz korábban több nyilatkozatában is igyekezett rámutatni, időre lesz szüksége az alkalmazkodáshoz, hiszen négy évig versenyzett a Ferrarinál, mielőtt most egy számára teljesen új környezetben kell dolgoznia. Eközben persze többször elmondja, egyelőre nem elégedett az eredményekkel.
„Furcsa és kemény hétvégém volt” – foglalta össze a kínai eseményeket vasárnap délután. „Kicsit tanácstalan vagyok, mert amikor beugrottam az autóba az Abu-dzabi és a bahreini teszten, egyből gyors voltam és rögtön jól éreztem magam” – tette hozzá.

Az első két hétvége alapján a Sky Sports rutinos riportere, Ted Kravitz tanácstalannak érzi Sainzot, a teljesítménykülönbséget pedig látványosnak Albonhoz képest. „A Williams ismét pontokat szerzett, ismét jó napot zárt” – kezdte összegzőjét. „Carlos Sainz-cal kapcsolatban viszont vannak aggodalmak. A mindig kedves Carlos most nehéz időszakon megy keresztül…”
„A mérnöke próbálta biztatni a futam végén, mondván a következő versenyek jobbak lesznek, és hogy benne van a szükséges tempó. Carlos reakciója viszont az volt, hogy ő gyorsabb ennél. És igaza van. Szóval egyelőre valami nem működik Sainz és a Williams kapcsolatában” – folytatta.
Ami a Williamst illeti, a csapatvezető jelezte kitartanak Sainz mellett, azért pedig az istállónak is tennie kell, hogy a spanyol felvegye a ritmust. „Carlos az utóbbi időben több versenyt nyert, mint bárki a csapatban, tudja, hogyan kell ezt csinálni! A mi felelősségünk, hogy együttműködjünk vele, és dolgozzunk azon, hogy a legjobbat hozzuk ki belőle” – mondta James Vowles.
