A Kínai Nagydíj közepén Lewis Hamilton félreállt Charles Leclerc elől, mert a monacói gyorsabb volt nála. Már az első kerékcsere előtt is gyorsabb volt, ám miután visszatértek, a sérült szárnnyal versenyző Leclerc újra megérkezett kollégája nyakára. Az élő közvetítésben előbb azt hallhattuk, hogy Riccardo Adami versenymérnök felszólítja a hétszeres világbajnokot, álljon félre a 14-es kanyarnál, majd azt, hogy Hamilton tesz pár megjegyzést, és csak egy körrel később, ráadásul egy másik kanyarban, az elsőben ad utat a másik Ferrarinak.
Frédéric Vasseur csapatfőnök a futam után felháborodottan magyarázta el, hogy a valóságban teljesen más történt a csapatuknál, mint azt az összevágott üzenetek sugallták: valójában Hamilton ötlete volt a helycsere!
„Ez egy vicc volt az FOM-től, mert az első üzenet Lewistól jött. Lewis kért minket a cserére! Viszont hogy műsort csináljanak és zavart keltsenek a helyzet körül, csak a kérés második felét játsszák be. Fogunk erről beszélni velük”
– bocsátotta előre a francia.
Hamilton az első kerékcseréjük után, a 18. körben, amikor látta, hogy Leclerc ismét a sarkában van, valóban maga vetette fel: „Azt hiszem, el fogom engedni Charles-t, mert csak szenvedek.”

Mérnöke arra kérte, spóroljon jobban a gumikkal a tempós kanyarokban, majd jelezte, a 14-es kanyarnál cseréljenek. Ekkor utolérték Lance Strollt, akin Hamilton áthámozta magát, csapattársa viszont nem. A helycserét ez késleltette. A mérnök ekkor szólt újra, hogy cseréljenek a 14-es kanyarban – ez volt az első üzenet, ami az élő közvetítésbe bekerült. Hamilton nem érezte megfelelőnek a pillanatot. „Ha közelebb van, akkor igen” – mondta. A közvetítésből úgy tűnt, ez csak halogatás a brit részéről, az előzmények ismeretében már teljesen más a kép.
Hamiltontól nem sokkal később hallhattuk, hogy azt mondja: „Ha nem tudja elkapni az előttünk lévőket, akkor visszaengedhet.” Aztán megjegyezte, most ő is közelít George Russellhez, ezért mégsem biztos benne, hogy el akarja engedni Leclerc-t. Majd amikor a mérnök jelezte, hogy a 14-es kanyarban kéne cserélniük, Hamilton azt mondta, ő mondja meg, hol kerüljön sor a cserére. Végül az első kanyarban került sor erre.
A közvetítésbe került üzenetekből az jött le, hogy a csapat többször helycserét kért, és ő csak húzta az időt. Annak tudatában, hogy maga Hamilton vetette fel a csere lehetőségét, a párbeszéd már arról szól, hogy egyeztetnek, hogyan csinálják. A kettő között lényeges a különbség.
A Ferrari már Melbourne kapcsán is morgolódott, hogy felfújták Hamilton és mérnökének kommunikációját. Kínában szót is emelt ez ellen, jelezve, semmiféle feszültség nem volt közte és Adami között, ráadásul még udvarias is volt, amikor kérte, hogy ne traktálja annyi információval.

Vasseurt megkérdezték, mennyire nyugtalanítja őket, hogy szándékosan próbálnak ferdíteni a közvetítések során, hogy legyen miről beszélni. „Nem akarok szigorú lenni veletek, de nagy témát csináltatok ebből, és egy nagy kavarodást” – mondta az újságíróknak.
„Amikor Lewis bejött a mérnöki megbeszélésre (Melbourne-ben), azt mondta: »Szép munka volt!« De mivel arról diskuráltak, hogyan használják a K1-et, és hogy ne beszéljenek hozzá csatázás közben, egy rakás kérdést kaptunk: »Hű, mi ez a kavarodás?« Nem, ilyen az élet! És mi csak a teljesítménnyel foglalkozunk. El sem tudják képzelni, mennyi kérdést kaptam erről, amíg a garázsból ide jöttem. Mind ugyanarról szóltak: »Micsoda káosz!« Nem, Lewis volt az, aki kérte a cserét!”
„Nem tudom, más csapatoknál van-e ilyen helyzet egy évben tízszer. A boxfal valójában becsülte, hogy Lewis azt mondta: »Srácok, lassulok, készen állok a helycserére.« A csapat és a két versenyző együttműködése óriási! Nem lehet egy rossz szavam sem semmiről.”
„Megértem ezeket a kérdéseket, de Stefanónak (Domenicali) kell feltennetek őket, nem nekem, mert nem én rendezem a közvetítést…” – irányította a médiát az F1 ügyvezetőjéhez.
A sanghaji verseny hajrájában Hamilton még egyszer kereket cserélt, Leclerc-t megelőzte Max Verstappen, aztán a végére a brit a friss gumiján majdnem utolérte csapattársát. A Ferrari akár vissza is cserélhette volna a sorrendet, ám Vasseur szerint ennek semmi jelentősége nem lett volna. „A csapatért kell dolgoznunk, azt kell néznünk, mi a legjobb a Ferrarinak. Megállapodtunk a versenyzőkkel a verseny előtt, és ez nem probléma. A legjobb bizonyíték erre, hogy ez a versenyzőktől jött: »Rendben, lassulok, készen állok a cserére.«”