Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Kínai Nagydíj: nemzetközi sajtóvisszhang

Kínai Nagydíj: nemzetközi sajtóvisszhang

MTI
Oscar Piastri szezonbeli első győzelme a nemzetközi médiát is lenyűgözte, a vasárnapi Kínai Nagydíj tapasztalatai alapján a sajtó szerint a McLarennek egyelőre nincs ellenfele a Forma-1 mostani idényében.

Nagy-Britannia:

Daily Mail: „Oscar Piastri derűsen és nyugodtan a csúcson. Az ausztrál a pole pozícióból nyert Kínában. Lewis Hamilton újabb viharos napot élt meg. Lando Norris lett a második és két forduló után nyolc pont előnnyel vezet összetettben. De igazából Piastri volt az, aki Sanghajban világossá tette: a világbajnoki címre hajt.”

Independent: „Oscar Piastri növelte esélyét a vb-címre Lando Norrisszal szemben, miután Kínában magabiztos győzelmet aratott. Az idei második, sanghaji futamon Piastri rajt-cél sikert ért el, a McLaren pedig kettős győzelmet aratott. Norris a végén fékproblémákkal küzdött és másodikként ért a célba.”

Sun: „Lando Norrist éppen csapattársa, Oscar Piastri fékezte le a vb-cím felé vezető úton. Utóbbi Kínában idénybeli első sikerét aratta. A McLaren sanghaji fényes kettős győzelmével újabb erődemonstrációt tartott – George Russell lett a harmadik, Max Verstappen pedig a negyedik”

George Russell küzd a McLarenekkel (Fotó: XPB)

Olaszország:

Gazzetta dello Sport: „A McLaren uralta Kínát: Piastri megverte Norrist. A McLaren megállíthatatlan. Andrea Stella csapatfőnök istállója az idei első kettős győzelemmel és egymás után a második sikerrel hagyta el Kínát.”

La Repubblica: „Kettős McLaren-győzelem Kínában, a Ferrari egyelőre dobogós hely nélkül. Az ausztrál Piastri, aki az első rajtkockából indult, csapattársa, Norris előtt nyert.”

Tuttosport: „A McLaren a Kínai Nagydíjat, a vb második futamát is uralta. A győzelmet az ausztrál Oscar Piastri szerezte meg, aki a pole pozícióból rajtolt. Max Verstappennek nem volt esélye az első helyre, de a komplikált rajt után összeszedte magát, negyedikként zárt.”

Lando Norris és Oscar Piastri (Fotó: McLaren)

Spanyolország:

Mundo deportivo: „Oscar Piastri nyerte a Kínai GP-t. A 23 éves ausztrál számára azonban ez jóval több volt egy győzelemnél: harmadik F1-es szezonja elején ez egy egyértelmű üzenet, hogy végre előrelépett annyira, hogy a világbajnoki címért küzdjön.”

Sport: „A McLaren a világbajnokság ura. Két futam alatt a wokingi istálló egyértelművé tette dominanciáját, legyen szó Lando Norris ausztráliai, vizes körülmények között aratott győzelméről, vagy Oscar Piastri vasárnapi, kínai ”száraz„ sikeréről.”

Marca: „Oscar Piastri magabiztos győzelmet aratott Kínában. Ez volt pályafutása harmadik sikere, a McLarennek pedig idén a második. Ez nem elsöprő erőfölény, és még változhat az év során, de a McLarennek jelenleg nincs ellenfele.”

Lando Norris (Fotó: XPB)

Svájc:

Tages-Anzeiger: „Piastri Norris és Russell előtt – ez volt a dobogósok sorrendje. Kínában Piastri jelezte: harc nélkül nem fogja hagyni, hogy a sokak által favoritnak tartott Norris megnyerje a világbajnokságot. Ezzel szemben egy izgalmas párharc körvonalazódik két olyan pilóta között, akik számára az izgalmas egy idegen szó.”

Blick: „Papaja-party Kínában: a McLaren kettős győzelmet ünnepelt, de ezúttal Piastri nyert, nem pedig a vb-éllovas Norris.”

Ausztria:

Kleine Zeitung: „Az összetettben vezető Lando Norris Kínában nem tudta beérni csapattársát, Oscar Piastrit. A brit a saját párharcát megnyerte George Russell ellen és második helyével fontos pontokat gyűjtött.”

Franciaország:

L’Équipe: „Oscar Piastri az egész hétvégét élvezte a McLaren volánja mögött.”

Le Sud-Ouest: „Piastri a rajttól a célig magabiztos volt és pályafutása harmadik győzelmét aratta az autósport elitkategóriájában.”

Lewis Hamilton és Charles Leclerc (Fotó: Ferrari)
Borítókép: Oscar Piastri (Fotó: XPB)

További tartalmak