Egyelőre három pozíció és 10 pont választja el őket a bajnoki tabellán, a pole-ok és győzelmek számában mégis 1-1-re áll Lando Norris és Oscar Piastri, a McLaren év eleji formája pedig egyelőre azt sugallja, hogy az idei év akár az ő házi bajnoki párharcukká is válhat. A wokingi autók lépéselőnyben vannak a Mercedesszel, Red Bull-lal és a Ferrarival szemben, az első két hétvége szoros küzdelmet hozott a két versenyzőjük között, így minden adottnak tűnik ahhoz, hogy olyan csata bontakozzon ki közöttük, amilyet legutóbb a Mercedesnél láthattunk Lewis Hamilton és Nico Rosberg között.
„Abszolút!” – felelte Lando Norris a Kínai Nagydíj sajtótájékoztatóján, amikor arról kérdezték, ők készen állnak-e egy ilyen versengésre.
Aztán összenéztek Piastrival, és elkezdtek viccelődni Fernando Alonso és Lewis Hamilton 2007-es belviszályán, majd Norris megjegyezte, talán le fog parkolni Piastri előtt a boxutcában, hogy feltartsa őt, vagy kér egy „Multi 21-et” a csapatától… Ezzel jelezték, egyelőre lazán kezelik a belharc lehetőségét, és most még minden a legnagyobb rendben közöttük.
„Szerintem felkészültünk. Szabadon versenyezhettünk ma. Nem igazán volt meg a tempóm ahhoz, hogy igazán felzárkózzak Oscarra. Jól vezetett, megérdemli. A múlt hétvégén ugyanez volt. Igen, volt az a két kör, amiről szeretnek beszélni, amikor tartottuk a pozíciót, de a többi körben szabadon versenyeztünk.”
„Biztosan lesz valamikor szorosabb küzdelem közöttük. Mindketten izgatottak és talán idegesek is vagyunk kicsit. Ahogy a csapat is. De készen állunk. Tudjuk, hogy bármennyire is jól megy a közös munka, és jól érezzük magunkat egymás mellett, mindketten le akarjuk győzni a másikat, hogy bizonyítsuk, mi vagyunk a jobbak. Nem kell tagadni ezt a tényt. Ellenfelek vagyunk, akik mindketten nyerni akarnak. Ugyanakkor ezen a hétvégén segített, hogy egymást hajtottuk, és ez továbbra is így lesz”
– mondta Norris, aki egyelőre inkább előnynek érzi, hogy a McLarennél kiegyenlítettebb a küzdelem a két versenyző között, mint a közvetlen ellenfeleknél.

Hozzátette, a McLaren helyzete is változhat idővel: nincs rá garancia, hogy egész évben ők lesznek a legjobbak. „Most ez van, de bármikor találhat valamelyik csapat valamit, bevethetnek egy fejlesztést, és gyorsabban felzárkózhatnak, mint gondolnánk, ahogy mi is tettük tavaly. Szóval közben a csapatot is előre akarjuk vinni.”
Andrea Stella csapatfőnök szerint nem is kétséges, hogy az egymást hajtó versenyzők a csapatukat is csak előrébb viszik. „Azzal, hogy két versenyzőnk teljesít ilyen magas szinten, az egyiktől vett információ hiteles a másik számára, lényeges, és ha jól egyesíted kettejük erejét, akkor csak magasabb szintre jutsz” – mondta az olasz.
Stella büszke a McLarenre jellemző kultúrára, és erre alapozva hiszi, hogy a házi versengés ellenére is fenntartható a belső egyensúly. „Mi már jó ideje készülünk a belső versengésre. Ahogy mindennél az F1-ben, itt is arrogancia lenne azt mondani, hogy ó, felkészültünk. Mindig tanulsz. Vannak összetett helyzetek, és sosem ugyanúgy állnak elő, szóval folytatnod kell a tanulást, ahogy a teljesítmény, a megbízhatóság, a műveletek területén vagy a csapat irányításánál is.”
„Számomra az alapértékek a fontosak: hogy mindenki támogatja a csapat érdekeit, és hogy megfeleljünk az elveinknek. Szerencsések vagyunk Oscarral és Landóval, mert tőlük ez eddig természetesen jött, és úgy látom, ők ketten csak magasabb szintre emelik a csapat teljesítményét, és a belső párharcot is.”
„Biztosra veszem, hogy lesznek bizonyos helyzetek, de abban is biztos vagyok, hogy ezeket meg fogjuk vizsgálni, és tanulni fogunk belőlük, majd olyan irányba fejlődünk tovább, amivel még jobban védjük a csapat érdekeit” – mondta Stella.