Amilyen nagy volt a Red Bull 2023-as fölénye a Forma–1-ben, olyan hamar el is illant. 2024 a visszaesés éve volt, és 2025 egyelőre annak folytatásának tűnik. A csapatot egy éve a Christian Horner csapatfőnök körül kialakult zaklatási botrány rogyasztotta meg, a pályán nyújtott teljesítményük pedig azzal kezdett hanyatlani, hogy meghatározó szakemberek hagyták el őket. 2023-ban Rob Marshall, 2024-ben Adrian Newey, Jonathan Wheatley és Will Courtaney jelezte, hogy más csapatoknál folytatja pályafutását. Liam Lawson esete azt sugallja, hogy a belső küzdelmeknek vannak negatív hatásai, és nagy a fejetlenség házon belül. Közben bajnokuk, Max Verstappen esetleges távozásáról is folyamatosan találgatnak, a csapat (és Horner) népszerűsége pedig a londoni évnyitón hallott pfujolás, vagy a mostanság kapott kritikák alapján nincs éppen a csúcson.
A McLaren ügyvezetője, Zak Brown szerint ez már épp elég ok arra, hogy Christian Horner ne érezze biztosnak a pozícióját, és a bikás cég tulajdonosai is elkezdjék érezni a nyomást…
„Szerintem mindannyian nyomás alá kerülnénk, ha nem teljesítenénk a legmagasabb szinten – akár a pályán, akár azon kívül, a szponzorokkal, a kapcsolatok, a márkák szempontjából. Ha az F1 évnyitóján nem fogadnának jól, és aztán visszaülnék az asztalomhoz, miközben mellettem ülnek a szponzoraink vezetői, az nem venné ki jól magát… Ott ül a Red Bull GmbH ügyvezető igazgatója (Oliver Mintzlaff), és ott vannak a Verstappenek, akiknek a jelek szerint nem valami nagyszerű a kapcsolatuk (Hornerrel), legalábbis kívülről szemlélve.”
„Adrian Newey, Rob Marshall és Jonathan Wheatley mind távoztak, és ha én lennék ebben a helyzetben, akkor sebezhetőnek érezném magam… Az elnökséggel való egyeztetés előtt nem érezném nagyszerűen magam, mert rákérdeznének: »Nos, miért távozott ő? Miért távozott ő? És ő miért távozott? Ó, és amúgy nem részesültél valami meleg fogadatásban a megnyitón…« Nem tudom, ők hogy vannak vele, de én sebezhetőnek érezném magam…”
– nyilatkozta Brown a Daily Mailnek.

Brown mostanság nem először szúr oda keményen a Red Bullnak. Melbourne-ben arról értekezett, hogy míg a McLarent senki sem akarja elhagyni, sőt, inkább kívülállók akarnak csatlakozni hozzájuk, mert olyan jó munkaközeget teremtenek, a Red Bullt a saját hibájából hagyják el az alkalmazottai. Egy héttel korábban egy másik brit lapnak nyilatkozva pedig kijelentette: biztosra veszi, hogy Max Verstappen a szezon végén elhagyja a Red Bullt, és arra fogadna, hogy 2026-tól már a Mercedes versenyzője lesz.
Utóbbi megjegyzésének a bajnok apja, Jos Verstappen a közösségi oldalán egyetlen rövid mondattal vette élét. „Ő csak próbálja kavarni a ****t” – írta Brownról.
Brown a fenti eszmefuttatásával mindenesetre legalábbis elültetheti a bogarat a fülekben – legyen szó akár a Red Bull vezetőiről, akár a csapat szponzorairól. Neki ennyi talán már elegendő is. A negatív sajtó is gyengíti az ellenfelet, rontja a hangulatot, két Red Bull-os távozóra (Marshall és Courtaney) ráadásul éppen az ő csapata csapott le…