Nagyon úgy fest, hogy Liam Lawson lesz a Red Bull évek óta tartó versenyzőrotálásának következő áldozata. Minden jel arra utal, hogy a tavaly év végén Sergio Pérez helyére választott új-zélandi rekordot dönt, és minden elődjénél korábban, mindössze két nagydíjhétvége után lefokozzák. A helyét nagy valószínűséggel az ötödik szezonját teljesítő Cunoda Juki kapja, aki többek szerint már 2024-ben is a logikusabb választás lett volna, ám Christian Horner annyira nem bízott benne, hogy egy ponton még külsős versenyzők (Franco Colapinto) iránt is érdeklődött, majd kompromisszumos megoldásként Helmut Markóval Lawsont választották helyette.
Logika van ebben az irányban. Cunoda a jelek szerint többszörösen is meg tudta lepni a benne kétkedő Red Bullt. Amikor tavaly először ült az autójukban az abu-dzabi teszten, a döntés már megvolt arról, hogy nem ő, hanem Lawson lesz Max Verstappen 2025-ös csapattársa. A gyakorláson ugyanakkor a hírek szerint mind a teljesítményével, mind a korábban kétségek tárgyát képező technikai visszajelzéseivel jobbnak bizonyult a vártnál.

Ez a tendencia aztán idén folytatódott az időmérős Q3-as szereplésekkel, a stabil teljesítménnyel, amit látva Helmut Marko olyanokat mondott a japánról, hogy ő „egy új Juki”, és hogy „élete formájában van”; és aminek hatására az eddig fintorgó Christian Horner is kénytelen volt elismerően beszélni Cunodáról a kínai hétvégén.
Verstappen-autót másnak? Garantált kudarc!
Hogy Cunoda jó formában van, afelől semmi kétség. Kérdés, tud-e jó formában lenni Red Bull-versenyzőként is. Az előző két évben teljesített 11 nagydíjhétvégéje alapján Lawson sem tűnt egy „kutyaütő” versenyzőnek, Max Verstappen mellett viszont már más a kép, és vannak, akik szerint könnyen hasonló sors várhat most Cunodára is – de tulajdonképpen mindenki másra, akit a Red Bull abba az ülésbe tervez ültetni.

A németek korábbi F1-es versenyzője, Christian Danner szerint nem a versenyzők jelentik a Red Bull alapproblémáját. Bár azt elismeri, hogy Lawson helyzete így tarthatatlan, a megoldást szerinte nem a lefokozás jelenti. „Egyfelől: Verstappennek nincs elég gyors autója ahhoz, hogy dobogós legyen. Ez tény. Másodszor: a Red Bullnak van egy második versenyzője, aki folyamatosan az utolsó helyen van. Ez egyszerűen vállalhatatlan! A kérdés most az, mit tesz a Red Bull. Azonnal kirúgja Lawsont, és Cunodára cseréli? Bármikor megtehetik. Vagy adnak neki még egy-két versenyt, és várnak, hátha jobb lesz? Izgalmas lesz látni, mi történik itt.”
„Verstappen egy bizonyos irányba húz: »Az autónak ezt és azt kell csinálnia«. Másfelől eddig az összes többi versenyző a másik irányba húzott annak kapcsán, mit kéne tennie az autónak. Szerintem itt nem fogják megtalálni az arany középutat: mindig Verstappen fog ülni az egyik autóban, és bárki is versenyez mellette, annak nagyon-nagyon nehéz lesz.”
„Cunoda Jukinak mindenképpen van rá esélye, hogy megkapja az autót. Japán Nagydíj, japán versenyző egy élcsapattal – szép történet lenne. Hogy ez jót is tesz-e neki, az már más kérdés. Biztosra veszem ugyanis, hogy Cunodának ugyanolyan nehézségei lesznek az autó vezetésével, mint Lawsonnak, vagy mint tavaly Sergio Péreznek” – nyilatkozta a Sport.de-nek a tévés szakkommentátor.
A német Motorsport-Magazinnak még mélyebben boncolgatni kezdte a helyzetet. „Az első problémájuk, hogy nem elég jó az autó ahhoz, hogy Max versenyeket nyerjen. Ez az elsődleges és legfőbb probléma. Hátrébb egyre nehezebb lesz. Azt gondolták, Sergio Pérez elfelejtett vezetni, és ezért egy fiatal vadócot ültetnek a helyére. Erre mi történik? Lawson még rosszabb eredményeket hoz össze! Ennek alaposabban a végére kéne járni. Mi történik itt valójában?”
Párhuzam Schumacherrel
Danner szerint nem a vezetői képességekkel van a baj, hanem – bármilyen ellentmondásosan is hangzik – Verstappen különlegességével. No meg a Red Bull Verstappen-központúságával. „Alexander Albon egyszer egy interjúban nagyszerűen leírta Max Verstappen vezetési stílusát. Albon azt mondta, hogy egy aktív és agresszív első tengelyű autót akar. Maxnál is így van, de az teljesen más univerzum, mint az addigi első tengelyek. Eleinte azt gondolod, hogy tudsz menni vele, de minél többet mész vele, annál vezethetetlenebbé válik azok számára, akiknek nincs tehetségük ahhoz, hogy tulajdonképpen csak az első tengellyel körözzenek a pályán” – magyarázta el, szerinte miért nem boldogul senki Verstappen mellett.
A volt versenyzőt Michael Schumacher benettonos helyzetére emlékezteti a mostani. A német az 1990-es években Verstappenhez hasonló fölényben volt a csapattársaival (köztük a címvédő apjával, Jos Verstappennel) szemben – hasonló okokból.

„Ez arra emlékeztet, amit Gerhard Berger és Johnny Herbert meséltek Michael Schumacherről. Gerhard átvette Michael Benettonját, és azt mondta, hogy amikor beleült, azt hitte, valakit meg fog ölni. Az autó teljesen vezethetetlen volt, de Michael bajnokságot nyert vele.”
„Ez a vezetési stílus kérdése. Egy olyan filozófia, amivel nyilvánvalóan csak nagyon-nagyon-nagyon kevés Forma–1-es versenyző tud boldogulni. Ez nem azt jelenti, hogy a másik versenyző, akinek más a vezetési stílusa, nem képes ugyanolyan gyorsan menni, csak azt, hogy Verstappen olyasmit követel a Forma–1-es autójától, amit egy normál Forma–1-es versenyző vezethetetlennek érez”
– fejtegette.
Lawson és Cunoda helyzetéről hasonló a véleménye Ralf Schumachernek is. Ő a német Motorsport-Totalnak nyilatkozva rámutatott, bátyja korábbi helyzete a Red Bull Verstappen-függősége kapcsán hozható most fel leginkább. „A párhuzam abban megvan, hogy a csapat ugyanúgy teljesen Maxra koncentrál, ahogy annak idején Michaelnél volt, és csak az ő kívánságai szerint építik az autót. Egy rendkívül erős első tengelyt akar, és a hátulja neki teljesen mindegy. Ezzel nem mindenki képes boldogulni.”

Ralf Schumacher e stílusütközések kapcsán érdekes összefüggésre is felhívta a figyelmet. Szerinte az új generáció számára azért is nehéz a boldogulás egy Red Bull-típusú autóval, mert az F1 előtt nem ilyeneket vezetnek.
„A Forma–2-ből érkező generáció ezt a stílust tanulja, mert náluk gyenge az első tengely. Emiatt teljesen másképp kell fékezniük és elfordulniuk, sokkal óvatosabban. Az elfordulás nem tényező, és Max erre képes: csak átdobja magát a kanyaron, bedobja valahogy az autót, a gázra áll, és megy. Ez a szöges ellentéte annak a stílusnak, amit mindenki tanul. Emiatt is inteném őket óva a csere kapcsán: bárki is érkezik most, ugyanezzel fog szembesülni”
– értett egyet Danner véleményével Schumacher.
Sergio Pérez négy éven át bírta Verstappen mellett. Bár ő is az alulkormányzottabb autókat kedveli inkább, a tapasztalata nyilvánvaló előny volt számára Lawsonhoz, vagy akár Albonhoz képest, akiket nagyon korán, komolyabb felkészülés nélkül dobott egyből a mély vízbe a Red Bull.
Cunoda innen nézve előnyből indulhat. Schumacher szerint azonban ő is lehetetlen helyzetben lesz. „Egészen biztos vagyok benne, hogy cserélni fognak. Cunoda helyében én nem vállalnám, nem ülnék be Max Verstappen mellé teszt és minden nélkül. Szerintem ezzel két versenyzőt égetnek el, nem csak egyet” – figyelmeztetett.
Ideje az autón változtatni a versenyzők helyett?
Danner szerint világos, hogy a Red Bullt a Verstappen-helyzet tartja csapdában. „Mit kéne tennie a csapatnak? Hallgatni az élversenyzőre, és továbbra is gondoskodni róla, hogy megkapja, amit szeret? Vagy az egészet egyszerűbbé tenni egy kicsivel, hogy a második versenyző is kapjon valamit?”
A német szerint bármilyen módon is variál a versenyzőivel, a Red Bull nem fogja megoldani a problémát.
„Az interneten olyan hírek is keringenek, hogy Colapinto érkezik. Én meg azt mondanám: teljesen mindegy, kit ültetnek az autóba, ugyanazok lesznek a problémái. Én inkább az autón változtatnék, mintsem folyton a versenyzőket cserélgetném.”
Érdekesség, hogy a jelek szerint még maga Verstappen is ezt az irányt erőltetné. A négyszeres világbajnok Kínában egyértelmű utalást tett arra, hogy az idei Red Bull azért problémás, mert nehezen vezethető, és hiába képes ő elfedni vagy ellensúlyozni ezt valamilyen szinten, ez nem egy nyerő helyzet, és amíg nem fejlesztenek jól, nem is tehető azzá.
Danner szerint a történetnek van egy másik vonzata is: ahogy Schumacher is utalt rá, a Red Bull fiatal versenyzők jövőjével játszik, mivel a folytonos cserélgetés éppúgy rombolja az imázsukat és az önbizalmukat, mint a gyengélkedés a pályán. „Itt eléggé könnyelműen játszanak fiatal versenyzők jövőjével. Biztosra veszem, hogy Cunodában is felmerül a kérdés, akarja-e vezetni a Red Bullt. A probléma abban gyökeredzik, hogy Max Verstappennek olyan autóra van szüksége, illetve olyanra vágyik, amit a csapattársai nem képesek vezetni. Hogy ezt hogyan oldja meg a csapat, az egy kulcsfontosságú döntés, és végső soron van itt egy belső politikai probléma is Christian Horner és Helmut Marko között” – magyarázta a német, arra utalva, hogy a két csapatvezető nem mindig ért egyet versenyzőkérdésben, és az egymás elleni érveléseikben szerepet játszik a hatalmi harcuk.
Danner egyébként még adna pár versenyt Lawsonnak, hogy kiderüljön, képes-e előrelépni, és közben a tényleges problémát próbálná kezelésbe venni a Red Bull helyében.
„Azt kérném a technikusi csapatomtól, hogy úgy alakítsák az autót, hogy a legjobb fiatalok, a legjobb versenyzők is vezetni tudják. Verstappen más autóval is gyorsabb, mint bárki más, ebben biztos vagyok.”
„El tudom képzelni, hogy a Red Bull lecseréli őt, és azt mondja, Lawson nem képes rá, miközben egy Lawson igenis képes rá. Látni kell, hogy mit tett eddig. Mindennel nagyon gyors volt, amit csak vezetett. És most hirtelen mindent elfelejtett volna? Ennek alaposabban a végére kéne járni, és ki kéne elemezni” – vette védelmébe az elveszettnek tűnő újoncot.