Mindketten a 2019-es szezonban mutatkoztak be a Forma–1-ben, honfitársak, pályatársak és barátok – az utóbbi időben viszont mintha előszeretettel kóstolgatnák egymást. Lando Norrisról és George Russellről van szó, akik az elmúlt hetekben egymást célba vevő hangzatos kijelentésekkel irányították magukra a figyelmet.
A játékot Russell kezdte, aki már a szezonnyitó előtt abszolút favoritként beszélt a McLarenről, és Ausztráliában már az időmérő edzés után kijelentette, hogy a wokingiak akkora fölényben vannak, hogy akár egyből át is állhatnak a 2026-os autójuk fejlesztésére. Kínában ezt követte a következő túlzó megállapítás: Russell azt kezdte fejtegetni, hogy a McLaren akár az összes idei versenyt megnyerheti, mert nagyobb előnyben van a riválisaival szemben, mint a 2023-ban egy kivétellel az összes versenyt megnyerő Red Bull valaha is volt.
Norris Russell ausztráliai kijelentésére azzal reagált, hogy a sajtótájékoztatón, amin a balján ott ült mellette honfitársa, megjegyezte: csak a vesztes mentalitásúak gondolhatnak már egy verseny után az év feladására. Egy héttel később aztán a kínai megállapításon már el is nevette magát.
„Hogy mi?! Nagyobb előnyben, mint a Red Bull 2023-ban, amikor mindent megnyert? Rendben… Azt gondoltam, hogy ennél kicsit okosabb, de nyilvánvalóan nem az… Még csak mondanom sem szükséges semmit. Elég világos, hogy nem így van”
– idézte Norrist a Telegraph.
A kérdésre, bosszantják-e Russell megjegyzései, elmondta: „Nem. Inkább úgy tűnik, hogy pont fordítva van. Úgy tűnik, ő már leírta a szezont. Szerintem én férkőztem bele az ő fejébe, ha azt gondolja, hogy már nem tudnak minket utolérni.”

Érdekesség, hogy Russell McLaren-fölényről tett kijelentésével a saját csapata sem ért egyet. A Mercedes főnöke, Toto Wolff lényegében megerősítette, hogy versenyzője csak próbál zavart kelteni. „Néha egy kis zavart kell okozni, aztán várni, hogy mi történik. Melbourne-ben szerintem ez egy jogos kijelentés volt” – mondta, majd hozzátette, Kínában máris változott a helyzet. „Szombaton azt mondtuk, hogy visszatért a Ferrari-dominancia, ha pedig a vasárnapot nézzük, az eredmény kevésbé volt meggyőző.”
Wolff szerint a McLaren előnye Sanghajban nem volt annyira kétségbeejtő – ők körönként két tizedmásodpercre becsülték, ami szerinte igenis ledolgozható ez szezon során. „Közelebb voltunk, és pár hétvége után majd kiderül, hol is állunk. Nem szabad egyik napról a másikra eufóriába esni, aztán frusztrálttá válni. Várjunk pár versenyt, hogy legyen alapunk kijelenteni: itt tartunk jelenleg.”
Russell egyébként a pálya sajátosságainak tudta be, hogy a Mercedes Kínában valamivel közelebb volt a McLarenhez. Szerinte a papajaautók gumikezelési fölénye itt az első tengely terheltsége miatt kevésbé jött ki, mint Melbourne-ben.

Akárhogy is, Wolff Russell játszmázása kapcsán még megjegyezte: „George egy igazi harcos. Az autóban és azon kívül is…”
Norrist megkérdezték, fog-e beszélni honfitársával.
„Talán szólni fogok neki, amire ő majd azt mondja: »Ó, uh, ööö.« Idén viszont egyáltalán nem érdekel az ilyesmi. Sosem érdekelt igazán. Szerintem vicces, amikor mások próbálnak játszmázni. Szeretek rákattintani az ilyen linkekre, mert mókás látni, amikor emberek próbálnak a semmiből valamit csinálni, főleg úgy, hogy te közben tudod, mi az igazság.”
„Ezeket a versenyzők közötti játszmázásokat sosem értettem igazán. Lehet, azért, mert én borzalmas vagyok ebben. Mindenesetre semmilyen módon nincsenek rám hatással” – szögezte le Norris.