Sok éven át nem beszélt arról Lewis Hamilton, hogy gyerekkorában a Ferrari versenyzője akart lenni, most, hogy az lett, lelkes gyerekként beszél róla. A vörösök iránti rajongását a kettő közötti időszakban többek között azzal élte ki, hogy vásárolt Ferrari sportautókat.
Hogy melyik a kedvenc Ferrarija, az már az első maranellói napján kiderült: az első hivatalos fotóit Ferrari-versenyzőként egy F40-es „társaságában” készítették Enzo Ferrari háza előtt.
Hamilton nemrégiben elárulta, azzal, hogy most körön belülre került, reméli, hogy lehetősége nyílhat egy másik nagy vágya beteljesítésére is: szeretné megtervezni a saját Ferrari modelljét!
„Az egyik, amit igazán szeretné, hogy tervezek egy Ferrarit. Szeretnék fejleszteni egy F44-est” – mondta a brit, aki a rajtszámával jelezné, hogy kihez is köthető ez a modell. „Az alapját az F40-es képezné, igazi kézi váltóval. A következő években elkezdek dolgozni rajta.”
Hamiltonnak az autótervezés terén nyilván korlátozottabbak a lehetőségei, mint a szuperautókat készítő Adrian Neweynak, az viszont nem lenne példa nélküli, hogy egy F1-es versenyző aktívan kiveszi a részét egy Ferrari fejlesztésében. Korábban Michael Schumacher is ezt tette bizonyos modelleknél, például az Enzónál vagy az FXX-nél.

Az F40-es az 1980-as évek ikonikus autója, több F1-es versenyző nagy kedvence. Sebastian Vettel csak álmodozott arról, hogy lesz neki egy, Lando Norrisnak van is egy a garázsában. A téli szünetben egy ismerősének sikerült is összetörnie kicsit Monaco közelében…
Hamilton tavaly az Auto Motor und Sportnak nyilatkozva elárulta, már felhagyott a szuperautók gyűjtésével, inkább a művészetbe fekteti a pénzét. Legutóbb a Mercedes AMG-One autóját vásárolta meg.
Arról is képet festett, milyen irányt venne, ha rajta múlna egy efféle sportautó megtervezése. „Még mindig szívesen nézegetem az autókat, de a mai modern autók mind ugyanúgy néznek ki. Hiányzik belőlük valami. A klasszikusokat jobban szeretem, a hangjuk és az érzelmek miatt is” – mondta.