„Ennyi volt az összefoglaló? Ennyi történt a versenyen?!” – csodálkozott el Oscar Piastri a Japán Nagydíj után. A díjátadót megelőzően a pihenőszobában nézték végig Lando Norrisszal és Max Verstappennel az igencsak rövidre sikerült összeállítást a verseny legemlékezetesebb jeleneteiről.
A készítőknek valóban nem volt könnyű feladatuk, hiszen a rajtot, valamint Max Verstappen és Lando Norris egymás melletti boxutcai kivonulását leszámítva legfeljebb Lewis Hamilton Isack Hadjar elleni korai DRS-kikerülése jelentett eseményt a verseny során, az 53 kör amúgy egyhangú vonatozást hozott. Az első hat helyezett a rajtfelállás sorrendjében ért célba, és a legjobb tízben is csak a már említett helycsere történt.
Hogy miért így alakult, arra a résztvevők több okot is felsoroltak.
Új aszfalt és kemény gumik
Piastri főnöke, Andrea Stella úgy vélte, a szuzukai első szektor teljes újraaszfaltozása nem volt éppen jó hatással a verseny minőségére. „Az új aszfalttal Szuzuka más lett. A gumikopás mértéke nagyon kicsit, ami azt jelenti, hogy azonos stratégián nagyon nehéz előzni. Nyolc tizedes tempófölény kell körönként csak ahhoz, hogy egyáltalán támadd az előtted lévő autót. Ilyen tempókülönbség akkor jön létre, ha kopik a gumi. Az új aszfalttal viszont nem kopott annyira. Nagyon egyszerű egy kiállásos verseny volt, szóval nem volt sok stratégiai lehetőség” – vezette le az olasz.
Stella szerint a kismértékű kopás eredménye volt az is, hogy nem működött igazán az elévágás és a fordított elévágás módszere sem: aki kereket cserélt, hamar gyors lett, de nem kerülhetett igazán nagy tempóelőnybe a használt gumin lévőkkel szemben.

A Sauber búcsúzó csapatmenedzsere, Beat Zehnder szerint nem csak az aszfalton múlt. „Nem mondanám, hogy csak az új aszfaltra kéne mutogatni. Emellett a legkeményebb gumikeverékeket használtuk. A Pirelli jövőre talán másképp választ majd gumikat Japánra” – utalt arra, hogy a kopás mértékét a puhább típusokkal lehetett volna növelni.
Osztotta ezt a véleményt a Mercedes 5. helyen célba érő versenyzője, George Russell is.
„Úgy tűnik, mindenki ott ért célba, ahonnan indult. Nagyon nehéz volt előzni. A gumik túl kemények ehhez a sima aszfalthoz. Kínában is ez volt az új aszfalttal. Ezek a gumik túl kemények, és könnyed egy kiállásos verseny volt. Remélem, a Pirelli gyorsan reagál. Tudom, nehéz változtatni a keveréken, de a következő versenyeken, amiken sima az aszfalt, legalább egy fokkal puhább gumikra lenne szükség, hogy jobb legyen a verseny, és segítsék a stratégiát”
– vélekedett a brit.
Max Verstappen rámutatott, a körülmények sem segítettek gumiszempontból. Pontosabban éppen az volt a baj, hogy segítettek. „Segítséget jelentett, hogy kicsivel hűvösebb volt az idő, ami csökkentette a gumimelegedést, ami még mindig problémánk. Sok kanyarban nagyon nehéz követni a másikat, mert túlmelegszenek a gumik, amikor közel kerülsz a másikhoz” – utalt arra, hogy azért is tudta tartani a két McLarent, mert ezúttal nem nyílt úgy szét közöttük az olló a gumikopás terén, mint általában.
Egyre nehezebb az autókkal – főleg ha ennyire egyformák…
A verseny győztese további okként az autók fejlődését, illetve az előzéssegítő 2022-es szabályok erejének látványos gyengülését említette. „Az autók minden évben egyre nagyobb leszorítóerővel rendelkeznek, emiatt nehezebb a követés. A zavaros levegőben egyre nehezebb lesz ezekkel az autókkal. És nem volt jelentős a gumikopás, ilyenkor nagyon együtt vannak a köridők, és ez is nagyon nehézzé teszi” – mondta Verstappen.
Nico Hülkenberg kifejtette: „Hosszú, unalmas verseny volt, nem sok minden történt. Én is az egész versenyemet forgalomban töltöttem, és nem volt élvezetes valaki hátsó szárnyát nézni a DRS-sel. Nagyon nehéz ezekkel az autókkal. Az új aszfalt klassz, jól tapad, gyors, meg minden, de az alacsony kopás egyszerűen nagyon eseménytelenné teszi a versenyt. A tempó nagyon magas, és a zavaros levegő hatása egyre rosszabb és rosszabb lesz. Nehéz bármit is tenni.”

A futam után számos résztvevő panaszkodott, hogy gyorsabbnak érezte magát az előtte lévőnél, mégsem tudott mit tenni. Így volt ezzel a Red Bull-lal Fernando Alonso mögé ragadt Cunoda Juki, A büntetése miatt csak 15.-ként rajtoló Carlos Sainz, a verseny első felében George Russell, valamint a két mclarenes is.
Miközben Stella 0,8 másodpercre becsülte a támadáshoz szükséges tempókülönbséget, a Mercedesnél úgy vélték, minimum 1,2 másodperces differencia kellett volna a sikeres manőverekhez.
Egy ilyen helyzetben az sem segítség, hogy a 2025-ös autók már nagyon közel vannak egymáshoz teljesítményben. Ezt általában előnyként szokták emlegetni, és a télen még sok versenyző erre hivatkozva jósolta „minden idők legizgalmasabb szezonját”, ám Szuzuka megmutatta, hogy bizonyos helyzetekben kimondott hátrány is lehet a szoros küzdelem. „Ha megnézzük, mennyire együtt van a mezőny, szinte lehetetlen az előzés. Tíz kör után a teljes mezőny tizenhét másodpercen belül volt” – hívta fel a figyelmet Zehnder.
Carlos Sainz megállapította: „Nagyon gyors voltam, de a rajtpozíció fontossága ezen a pályán hasonló, mint Monacóban, annyira nehéz előzni.”
Az újonc Gabriel Bortoletót meglepte a helyzet. „Sokszor hallottam, hogy nehéz előzni ezen a pályán. Meglepett, hogy egy négy tizedmásodperces tempóelőnnyel is ilyen nehéz volt az előzés. Egészen sokkal gyorsabb voltam, de nem volt elég a nagy tempóelőny. Kétszer próbálkoztam, de nem tudtam a másik mellé kerülni az egyenes végén” – mesélte az Esteban Ocon mögött 4 tizedmásodperces lemaradással célba érő 19. helyezett.
Időmérős bajnokság, vagy csak az örökös nyafogás?
Vannak, akik az egyhangúságot látva máris a vészharangot kongatják. A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur nem éppen a túlzó kijelentéseiről és a hirtelen ítélkezéseiről híres, amikor a saját csapatáról van szó, ám most jelezte, attól tart, hogy időmérős bajnoksággá alakul a 2025-ös küzdelem.
„Az időmérő nyilván mindig meghatározó szerepet kap. Minél kisebbek a különbségek az autók között, annál inkább így van ez, hiszen együtt van egy csoport autó. Nem arról van szó, hogy egy az egy ellen harcol. Igen, ebből talán egy időmérős bajnokság válhat”
– fogalmazott a francia.

Eközben a gyakran túlzó Fernando Alonso most a másik oldalra helyezkedett, és nyugalomra intett. A spanyol szerint senkinek sem kéne meglepődnie a szuzukai helyzeten, mert egyáltalán nem újszerű. Ahogy az sem, hogy vannak bizonyos nehézségek, amik hátráltatják a küzdelmet.
„Nehéz volt, egyáltalán nem volt unalmas” – hívta fel a figyelmet arra, hogy hiába nem volt előzés, belülről ettől még intenzív verseny volt. „A verseny első felében Gasly vagy Juki nagyon közel volt hozzám, és egyetlen kanyarban sem hibázhattam, különben megelőztek volna. Szóval bizonyos szempontból nagyon megerőltető verseny volt ez számunkra.”
Ezt egyébként több társa is megerősítette. Verstappen is azt mondta, hogy végig teljes gőzzel kellett mennie, Andrea Kimi Antonelli szerint folyamatosan időmérős köröket futottak, és Norrisék is úgy érezték, hogy mindent beleadtak.
Alonso szerint magán az eseménytelenségen nincs mit csodálkozni.
„Ez itt Szuzuka! Nem emlékszem olyan versenyre – a múltból sem –, amin nagyon sok előzést láthattunk. Mindig azt mondogatjuk, mennyire fantasztikus Monaco vagy Szuzuka, de a vasárnapok unalmas versenyeket hoznak. Ilyen a Forma–1. Szuzuka azért fantasztikus, mert szombaton tele van adrenalinnal. Az egy kiállás talán nem volt élvezetes. A múltban több kiállás volt, voltak gumikülönbségek.”
Alonso nem osztja Russell gumikkal kapcsolatos pánikhangulatát sem. Felhívta rá a figyelmet: hozhat a Pirelli gyorsan kopó puhább, vagy túl keménynek érzett gumikat, a versenyzők úgyis mindenbe bele fognak kötni.
„Amikor nincs tapadás, azért panaszkodunk, mert nincs tapadás, amikor meg sokszor állunk ki, azt mondjuk, nem bírják a gumik.”
„Ahelyett, hogy a hétvége rossz oldalát nézném, én inkább csak próbáltam élvezni a hétvége élményét. Ez egy újabb nagyszerű szuzukai hétvége volt” – összegzett a Japánba 2001 óta visszajáró veterán.
A Japán Nagydíj hétvégéjének eseményeivel a 14 órakor kezdődő Boxutca Podcastban is foglalkozunk, amely ezen a linken keresztül érhető el.